Az esemény

- M. Night Shyamalan mélyrepülése -

Kolléganőm múlt héten ajánlotta vasárnapi mozit a Hemóban, és mi el is mentünk megnézni Az eseményt (The happening). Akik még mindig nem látták nagyvásznon, és majd a HBO-n kénytelenek megnézni pár hónap múlva, hát nekik se jusson eszükbe nyomasztó kétségek közé zuhanni.

Van ez a M. Night Shyamalan rendező, aki a Hatodik érzékkel csinált valami egészen felejthetetlent. Azóta mindenki sokat, legalább akkora dobásokat várna tőle. Shyamalan marad is gondosan az egyszer bevált stílusnál, a Jelekben hozza a természetfelettit, a Sebezhetetlenben az izgalmas ötleteket, a Faluban a nagy csavart a végén, de valahogy egyikben sem képes utolérni önmagát.

Az esemény meg konkrétan mélyrepülés. Ötlet kevés, végig kiszámítható történeti ív, a természetfeletti inkább „természetközeli”, és gyengébb színészekkel dolgozik, mint valaha. A főszereplőpáros közül Zooey Deschanel csak meresztgeti a nagy szemeit (bár az ő karaktere egyébként is rettentően alulírt), míg Mark Wahlberg néha a szemöldökét is felhúzza.

Szóval, az a koncepció, hogy azért, amit művelünk a természettel, megkapjuk – kicsit korábban, mint gondolnánk –, ami jár. Vagyishogy, mert szétkúrjuk, most az jól visszakúr (ugye sosem mindegy, hogy melyik végén vagyunk a dolgoknak). Mivel a növények nem képesek helyváltoztatásra vagy hatékony ellenállásra ellenünk, ezért aztán jön a legjobb védekezés… az idegméreggel való támadás. Egész egyszerűen kikapcsolják az agyunkban lévő életösztönért felelős részeket, meg még valószínűleg sok mást is, ezért nem érzünk fájdalmat, meg úgy nagyon semmit se. Ebből adódik, hogy ezúttal rettegni sem tudunk a moziban, mert nincs is mitől, öntudatlanságában érdektelenné válik a halál.

Így van ez a Greenpeace aktivistáknak hálás téma, igazi biológiatudós eszmei hőssel, egy talán érdekes csomagolásban (dokumentumfilmeket úgysem néz már senki, amelyekből talán kiderülhetne, hogy valójában mitől lenne jó, ha tartanánk). Igaz, szerintem sokkal látványosabb képi világot lehetett volna teremteni az alaphelyzetből – tehát, hogy hirtelen mindenki öngyilkos lesz –, de azért kiélte egy-két beteg képzelgését Shyamalan. Például, hogy milyen az, ha valaki befekszik egy ipari fűnyíró gép alá… Nem jó. Egy leplezetlen iPhone reklám keretén belül megnézhetjük a telefon képernyőjén azt is, ahogy egy állatkerti dolgozó felkínálja először egyik, majd másik kezét az oroszlánoknak (bár a jelenet teljesen irreális, mert ha nincs is bennünk életösztön, azért még nem leszünk gyurmából, hogy csak úgy leváljon egyik, majd másik végtagunk).

Egy alkalommal – az ellentmondásos helyzetek dandárjában, a véget nem érőnek tűnő menekülés rövid pihenőjében – egyszer csak megtorpanunk egy nagyszerű ötletnél. Szereplőink bemennek egy nyitott ajtajú hatalmas házba, ahonnan valószínűleg már elmenekültek az ott lakók. Később kiderül, hogy nem is él ott senki, ez egy olyan családi ház modell, ahol minden – a sushi az asztalon, a pohárba töltött narancslé a konyhaszekrényen és a szobanövények sokasága is – műanyagból van. „Vásároljon ön is ilyet!” Ezen el lehet gondolkodni, így: szépített – kettes alá.

straubbazsi

Rovat: