„Jó neked, még két heted van sulikezdésig.” – ezt a mondatot a napokban nem egyszer hallottam középiskolás ismerőseimtől. Tényleg olyan jó nekem? Már hetek óta arra várok, hogy szürke hétköznapjaimat kicsit színesebbé tegye a főiskolai forgatag. Régi kedves barátok, új ismerősök, új kihívások – annyira nem is hangzik rosszul. Persze a főiskolások élete nem csak játék és mese.

Szokásomhoz hűen ezúttal is részt vettem egykori középiskolám tanévnyitóján. Hiányoznak a szűk folyosók, a sorban állás a büfénél, a beszélgetések a lépcsőfordulóban. Irigylésre méltó, hogy a diákok egyszerűen csak kézbe kapják az órarendjüket, miközben nekem már azért is komoly harcokat kellett vívnom az informatikai rendszerrel meg a bürokráciával, hogy a tárgyaimat felvehessem.

Nem tudom, hogy pár ezer évvel ezelőtt a rómaiak mit vétettek a tengeristen ellen, de igen komoly bűn lehetett, amiért Neptun még most is büntet minket. Történt ugyanis, hogy a rendszerbe belépve felvettem a tantárgyaimat, összeállítottam az órarendemet, majd elégedetten hátradőltem a székemben. Biztos ami biztos, még összehasonlítottam az eredményt az ajánlott tanrenddel, és ekkor jöttem rá, hogy a korábban felvett sajtó-fakultáció tárgyait sehol sem találom. Sőt, a Neptun azt állította, hogy nem is jelentkeztem a szakirányra.

Sebaj – gondoltam – azért találták fel a tanulmányi osztályt, hogy az ilyen estekben a segítségemre siessenek. Fel is hívtam őket, majd legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy tanulmányi ügyekkel nem foglalkoznak, keressem meg a tanszéket. De legalább telefonszámot adtak.

A tanszéken dolgozó hölgynek nyugodt, kedves hangja volt, bár sokat ő sem tudott tenni értem. Egy közel húszperces telefonbeszélgetés után kijelentette, hogy ez nem az ő hatásköre, és inkább kapcsolja a Neptun-rendszergazdát. Pár száz forintot megspóroltam volna, ha ezt negyed órával korábban elintézi nekem a hölgy, de nem volt időm sokat bosszankodni, a rendszergazda rekord sebességgel kapta fel a kagylót.

Valami különös izgatottságot véltem felfedezni a hangjában. Arra tippeltem, hogy épp’ egy rendkívül fontos Half Life házibajnokság közben zavartam meg, ezért rögtön a lényegre tértem, mielőtt meggondolja magát, vagy esetleg mintáz rólam egy karaktert a játékban, és azon áll bosszút. No, nem mintha komolyan hinnék a vuduban, de azért mégse vadásszon senki a pixel-portrémra. Felvázoltam a problémámat, különös tekintettel a Neptun által nekem címzett „Önnek nincs felvett szakiránya” üzenetre. A rendszergazda megnyugtatott, hogy nincs semmi gond, a Neptun ostoba, téved, nem szabad komolyan venni, de hát ezt mindenki tudja róla. Hamarosan azt is megtudtam, hogy a felirat ellenére mégiscsak megvan az a bizonyos fakultáció, és a tárgyakat is elő tudom varázsolni, ha egy eldugott menüpontot megkeresek. Valóban: ezek után néhány kattintással a szakirányú tárgyakat is sikerült felvenni. Végre elkészült az órarendem, bár a rendszerbe vetett bizalmam komolyan megrendült.

Egy dologra mégiscsak jó ez a sztori: azóta ezt elmesélve szerelem le a két héttel hosszabb szünet miatt irigykedő középiskolásokat. Valahogy mindenki elnézőbb lett tőle, csak én maradtam ugyanolyan gondterhelt. Lelki szemeim előtt már a vizsgaidőszak démona lebeg. Ilyen a modern főiskolás: nem a vizsgák aggasztják, hanem az, hogy a technika ördöge engedi-e majd jelentkezni a kollokviumra.

Söge
este.veszprem@index.hu