Ősztől több Diákhitel

Szeptembertől 10 ezer forinttal nő a felvehető összeg. A plafon a költségtérítéseseknél havi 50, az államilag finanszírozottak esetében havi 40 ezer forintra emelkedik.

Az összegmódosítási igényeknek (letölthető a www.diakhitel.hu honlapról) legkésőbb 2008. szeptember 30-ig kell beérkeznie postán a Diákhitel Központhoz. Az első Diákhitel utalás október 15-én lesz, amihez az új igényeket legkésőbb szeptember 15-ig le kell adni a kijelölt postákon vagy bankfiókokban.

Szeptemberben 20 felsőoktatási intézményben indul az ún. „engedményezési eljárás”. Ez azt jelenti, hogy ezekben az intézményekben a Diákhitelt igénylő költségtérítéses hallgatóknak nem kell azonnal költségtérítést fizetniük, ha igénybe veszik ezt az új lehetőséget. Egy másik újítás az ősszel induló személyre szabott, SMS alapú ügyfél-kommunikációs csatorna. Azon ügyfeleink, akik erre felhatalmaznak minket, először törlesztési elmaradásukról kapnak tájékoztatást.

Ősszel az első Diákhitel-folyósítási nap, szokás szerint, október 15-én lesz. Aki még soha nem kért Diákhitelt, de már októberben pénzhez szeretne jutni, legkésőbb szeptember 15-ig adja le az igénylését a kijelölt postahivatalok, illetve együttműködő bankfiókok egyikében. A régi igénylőknek nem kell új igénylést leadni, viszont célszerű szeptember közepéig beiratkozni/bejelentkezni felsőoktatási intézményükbe.

2001 óta összesen már több, mint negyed millióan éltek a Diákhitel lehetőségével. A 2007/2008-as tanévben a 18 939 újonnan csatlakozott hiteligénylővel együtt összesen 84 001 felsőoktatásban tanuló számára 22,3 milliárd forint Diákhitel kifizetés történt. Az egy hitelfelvevőre jutó átlagos összeg történetünk során most volt a legmagasabb: 265 ezer forint – tájékoztatta lapunkat a Diákhitel Központ.

Rovat: