Kaptunk nászajándékba két ingyenes belépőt a Ludwig Múzeumba, augusztus utolsó két hetében kellett felhasználni. El is mentünk Pestre, a Művészetek Palotájába, ahol a Ludwigban jelenleg Keith Haring tárlata és Braco Dimitrijevic retrospektív kiállítása látható.

Franya hely a Művészetek Palotája, amelyben a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum működik, még nem jártam itt korábban. Tiszta, modern, tágas, jól világított, szellős kiállítótermek, kilátás a Nemzeti Színházra, vasárnap délelőtt alig akad egy-két látogató, a toalettben öntisztító ülőke, kell ennél több? Csak egy jó kiállítás. Vagy kettő…

Egy. A mindössze 31 évesen AIDS-ben elhunyt Keith Haring (1958-1990) jellegzetes figuráit – a „sugárzó bébit” vagy a kutyát – emberek milliói ismerik. Könnyen azonosítható, a vonalra mint művészi kifejezőeszközre épülő stílusát a New York-i metróban kísérletezte ki, ahol kezdetben üres fekete hirdetőfelületekre rajzolt. Inspirációját többek között a graffiti és hip-hop kultúrából merítette, de ezen kívül számos irányzat és művészi stratégia hatott rá, mint például az absztrakt expresszionizmus, a pop-art és maga Andy Warhol.

Haring számára a művészet elsősorban a kommunikáció egy formáját jelentette. Üzenetét a legszélesebb tömegekhez kívánta eljuttatni, így művészetét nem csak kiállítótermekben vagy múzeumokban, hanem a legváltozatosabb formában és felületeken – köztereken vagy a saját üzletében, a Pop Shopban árusított termékeken át is – terjesztette. A Ludwig Múzeumban ezúttal 800 m²-en tizenegy festmény és több mint nyolcvan grafika reprezentálja Keith Haring 1979 és 1989 közötti életművét.

Haring képein kutyák, kereszttel megjelölt emberalakok, hatalmas falloszok, repülő csészealjak, piramisok, mikiegerek, tankok sorjáznak, kedveli az egyszerű, letisztított, egy vonalból álló kontúros, fekete-fehér rajzokat, megfejelve erős pirossal, sárgával. Mind a tömegmédia, mind a keresztény, európai és Európán kívüli művészetből merít és használ ikonokat, ezeket különféle szituációkba rendezi, így adva újabb és újabb jelentést az ismert elemeknek.

Hogy mi mindent jelenthetnek rendszerint Cím nélkül című képei, azt csak sejteni sejtem, de azt se nagyon. Annyira redukált világ jelenik meg felesleges sallangtól mentes képein, hogy elárvulok a képek előtt, és érzem: pont ennyit akart Haring mondani, nincs mögöttes értelem, ezek a történetek pont annyit jelentenek, hogy teszem föl egy „botot kezében tartó ember megérint egy másikat”. És slussz. Ki-ki hosszan eltöprenghet a földönkívüliek által megtermékenyített asszonyok, a sperma heteroszexuális és homoszexuális útját követő rajz, a fületlen kopasz mikiegerek, a vigyorgó ondósejtek, a kutyákat hágó angyalok és a boschi poklot megidéző egyéb fura figurák előtt, hogy mennyiben hasonlítható mindez huszonegyedik századi világunkhoz.

A kiállítás november 16-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban (Budapest, Komor Marcell u. 1.).