Befürödtünk – jó és rossz értelemben egyaránt. Rossz értelemben, hiszen kilenc arany helyett lett három, és számtalan esetben elúsztak a lehetőségeink. Jó értelemben, hiszen a vízilabdások legalább az utolsó napon aranyat nyertek, immár harmadszor. Mik a tanulságai ennek az olimpiának?

Az eredményeket lehet értelmezni, vizsgálni, de magyarázni nem kell. Míg Athénban 220 sportolónk volt kint, itt 170. Ott jobban, itt rosszabbul teljesítettünk. Sokszor hiányzott az a plusz, amivel felérhettünk volna a dobogóra. Boksz, birkózás, vívás, kard, öttusa, lövészet – mind-mind sikertelen volt.

Választ kell adni az alábbi kérdésekre. Mennyi sportágat tudunk kellően támogatni? Elég pénzt fordítunk a sportra? Jól osztjuk el a támogatást?

Tisztázni kell a célokat, aztán hozzárendelni a feltételeket. Világos, tiszta helyzetet kell teremteni edzőnek, sportolónak, vezetőnek. Mert ahol ezt megtették, ott jól működtek a sportműhelyek. Gondolok itt a szegedi vizesekre, a pólósokra, a kézisekre.

A MOB vezetőinek is el kell gondolkodni azon, hátha jobb időtöltést tudnak találni az olimpiai mozgalomnál. Vegyenek maguk közé fiatalokat, pl. Kovács Koko korosztályából. Ők már piaci mentalitást vettek fel, értik a mai kor marketingnyelvét, biztos hasznára lehetnek a mozgalomnak. A megújulást lehet kezdeni alulról, a műhelyekből indítva, avagy a szponzorok oldaláról. Csak kezdődjön már!

Jocó bá jut eszembe az ózdi Kék Acél kocsma pultja mellől, amikor azt mondta: „Édes fiam, ha zuhansz, akkor hagyjad magad, menjél le az aljára, gondolkodj, majd teljes erőből rúgd fel magad.” Vagyis tanuljunk a hibáinkból, és a hátrányunkból csináljunk előnyt!

Addig is örüljünk minden egyes olimpikonunknak, érmesünknek, helyezettünknek, főleg a férfi pólósoknak!