Ezerszínű piros betűk

- Ünnepek és találkozások -

"Kirakhatjuk a megtelt táblát." Ez a mondat a Lackó Dezső Múzeum előcsarnokában hangzott el augusztus 20-án, az Ünnepek és találkozások II. című kiállítás megnyitóján. Valóban - szinte mozdulni sem lehetett a rengeteg érdeklődő között.

Teltházas megnyitó

A kiállítás három nyitóbeszédében a szónokok több szemszögből is rávilágítottak a tárlat jelentőségére. Talabér Márta, a megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a múzeumlátogatások során nem csak történelmünket, kultúránkat ismerhetjük meg, hanem ezeken keresztül önmagunkat is. Emlékeztetett: a falusi életben fontos volt, hogy az ünnepek különbözzenek a dolgos hétköznapoktól, ezt a célt szolgálták a különféle szokások, hagyományok.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elsősorban a két város jó kapcsolatát méltatta, mely kulturális téren és az oktatási intézményeink között is megmutatkozik. Elárulta, hogy a most átadott közös kiállítás mellett több érintkezési pontot is keresnek egymással a testvérvárosok.

Czaun János, Veszprém alpolgármestere az ünnepekről, és elsősorban augusztus huszadikáról fejtette ki gondolatait. Felelevenítette Szent István napjának történetét. 1083-ban ezen a napon avatták szentté első királyunkat, s ezt az évfordulót a középkorban búcsújárással ünnepelték. A Rákosi-diktatúra idején új értelmet adtak a hagyománynak, és az új kenyér ünnepévé nevezték ki a jeles dátumot, ami végül a rendszerváltás után kapta meg az őt megillető helyet a magyar nemzet ünnepei között.

Szánhúzás húsvétkor

A köszöntők után tárlatvezetésre invitálták a vendégeket. Az Ünnepek és találkozások II. kiállítás két teremben kapott helyet. A múzeumbarátok népes csapata a kisebbik szobába vonult először, melyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szakemberei rendeztek be. A kiállítás anyagát Gazda Enikő néprajzkutató mutatta be. Elárulta, hogy testvérvárosunk környéke, a Háromszék protestáns vidék, túlnyomó többségében unitáriusok lakják. A kiállítás megálmodói azonban szerették volna Székelyföld katolikus hagyományait is bemutatni, ezért a Háromszékkel szomszédos Csík szokásvilágát is feltérképezték.

Hamar megtudtuk, hogy miben különbözik a két terület. A protestáns népszokások profánabbak, színesebbek. Ezt láthattuk a bölöni farsangot idéző, színes maskarákba bújtatott bábukon is, amik nem csak a régmúltra emlékeztetnek minket. Gazda Enikő elárulta, hogy Bölönön a mai napig él a hagyomány, a kiállításhoz felhasznált ruhákat pedig az idei felvonulás résztvevőitől kapta a múzeum. Szintén az unitárius területekre volt jellemző a húsvéti szánozás, amikor tizenkét legény vonta szánnal jártak lányokat locsolni - természetesen nem kölnivel udvariaskodva, hanem vödörrel - a falu fiataljai. Ez is egyfajta termékenységi rítusnak számított.

Ezzel szemben a katolikus Csíkban a vallási szertartások kaptak nagyobb hangsúlyt. Csíkcsatószegen például virágokkal díszített sátrakat állítottak Úrnapja alkalmából, hogy ezek előtt leborulva imádkozzanak a falubeliek. Csíkdomokoson nagypénteken nőtlen, katonaviselt ifjak őrizték a templomban felállított jelképes Szent Sírt, méghozzá tizenketten - ezzel utalva az apostolokra.

Hordón lovagló asszonyok

Külön termet kaptak a Balaton-felvidéken összegyűjtött népszokások, melyeket az egyházi év eseményei köré szerveztek a Laczkó Dezső Múzeum szakemberei. A hazai hagyományokat Lackovits Emőke ismertette. A tárlat jól illusztrálta a magyar ünnepek kialakulásának folyamatát, ahogy az ómagyar és az egyházi hagyományok találkoztak, ötvöződtek. A vitrinek között sétálva jól ismert népszokásokról, babonákról is új információkat kaptunk. Megtudhattuk, hogy azok a lányok, akik Luca napján böjtölnek, este pedig egy gatyát tesznek a párnájuk alá, megálmodhatják jövendőbelijüket. A néprajzkutató elárulta, hogy két adatközlőjének is sikerült ez a mutatvány, szóval tényleg érdemes próbálkozni.

Kevésbé ismert talán a Szent György-hegyi asszonyfarsang. A tél végén a szomszéd- és komaasszonyok bevonultak egy borospincébe, ahol borozgattak, beszélgettek, és meglovagolták a hordókat - ez egy újabb termékenységi szertartás, mellyel a jó szőlőtermést akarták biztosítani. Arra persze szigorúan ügyeltek, hogy ne öntsenek fel a garatra: a pityókásan hazatérő asszony ugyanis szégyent hozott magára.

Magyarpolányban sokáig szokás volt, hogy pünkösdi bohócot választottak. Pontosabban a bohóc önmagát jelölte ki azzal, hogy utolsóként hajtotta ki állatait a legelőre. Büntetésül zöld, növényekkel díszített maskarába bújtatták, és így kellett végigvonulnia a falu főutcáján, miközben vízzel öntötték le, tojással dobálták meg.

A tárlatot egy évig lehet megcsodálni, jövő nyáron ugyanis Sepsiszentgyörgyre költözik. A Laczkó Dezső Múzeum gondolatébresztő kiállítását megtekintve mindenki szembesülhet a régi idők és napjaink közötti különbségekkel. Őseink minden jeles napnak saját értelmet adtak, különböző rítusokkal tették sokszínűvé, és jól elkülöníthetővé az ünnepeket. Sajnos számunkra már minden ünnep ugyanazt jelenti: csak egy újabb alkalmat arra, hogy ne kelljen dolgoznunk. Érdemes lenne új színeket adni az egyre halványuló piros betűs dátumoknak, akár azzal, hogy új hagyományokat teremtünk - ahogy ezt évszázadokkal ezelőtt is megtették. Ezen tűnődtem, amikor a múzeum épületét elhagyva elindultam egy újabb „ünnepi” tucatkoncert felé az Óváros térre.

Söge
este.veszprem@index.hu

Rovat: