Sziget harmadszor

- zsákbamacska -

Bizony, ez egy fáról lógó felállított sátor…, de annyira nem lepődtünk meg, találkoztunk itt már valószínűtlenebb dolgokkal is. És hallottunk régebben olyan sztorikat is, hogy valakinek nemhogy kirabolták a sátrát, de az egészet cakkom-pakk elvitték (ennél végül is sokkal kedvesebb, ha csak a haverok viccelnek meg 5–6 méter szintkülönbséggel). És hallunk új történeteket is, főleg itt. – Itt a Szigeten.

Mikor első nap láttam, hogy áttúrták a sátramat – na nem nagyon, csak úgy futtában –, akkor eléggé nehezen vettem tudomásul (azonnal be is sunnyogtunk egy bizonyos dolgozói campingbe, azóta sem tudnak minket kiűzni onnan, tartjuk magunkat elszántan – és biztonságban). Két nappal később, sötétedéskor kellemetlenkedő magyar szavakat hallottam egy kellemes kávézóban, amiket egyáltalán nem is akartam elhinni vagy tudomásul venni. Oda is kérdeztem a másik asztalnál dohányzó fiúhoz: „Ne haragudj, most ez komoly? Öt órán belül háromszor felforgatták a cuccaidat?”

Miután elmondtam, hogy mit képviselek, kértem, meséljen részletesebben. Készségesen ült át asztalunkhoz Pogátsa Norbert, egyébként kilenc éve Sziget-fan, egyébként zenész, de a Szigeten nem fellépő, ezért „normál helyen” sátrazó. Elmondása alapján a nagyszínpadtól nem túl messze lévő sátrából kiszórt ruháit, apróságait először délután kettő körül kellett összeszednie. Ezt még vállát vonva vette tudomásul, mert minden értékét magánál tartja, és hát történt már ilyen, meg még fog is. Bár, azt korántsem gondolta, hogy nagyjából három órával később… este 7 felé már teljesen törődötten pakolt össze harmadszorra is.

Itt átült a barátnője is, hogy a következő részlet első kézből – vagy hát úgy „első sátrastól” –hangozzon el. Kedd éjszaka, miközben aludt, valaki – késes – felvágta a sátrát, átlépett rajta, és elvitte a feje mellett hagyott övtáskáját (készpénz 40 000). Aztán Norbert visszavette tőle a szót: „A környező sátrakat ugyanígy rendszeresen „átnézik”. Egy barátunk például csak elment WC-re, és mire visszaért, már el is tűnt a hálózsákja alatt hagyott húszonpárezer forintja. De az MP3 lejátszóját, Ipod-ját otthagyták – valószínűleg csak cashre mennek, úgy nincs kockázat. Ma egész nap kergettem az In-Kal-osokat, hogy valakit tegyenek már oda felénk. Minden órában viszek neki egy sört… csak tegyék oda, de még mindig nem jutottunk túl azon, hogy „beszélnek róla” – gondolom nem is fogunk. Mondták, hogy megpróbálhatjuk elkapni őket, de óvatosan, mert valószínűleg kés lesz náluk (én meg kalapáccsal a kezemben alszom). Már kötöttünk fogadásokat is, hogy holnap hányszor látogatják meg a sátrunkat. Arra is gondoltam már, hogy kirakok egy listát a cuccaimról a sátor bejáratához, csak húzza ki, amit elvisz, mert akkor azt már nem keresem.”

Ez nyilván hatalmas biznisz tolvajoknak. Sőt, kész aranybánya. Csak bemegy, és várja a meglepetéseket – mint a zsákbamacska. Ha egyedül van, akkor csak benéz ide-oda, ha van bent valaki, akkor tovább próbálkozik, ha nincs, akkor szabad a pálya, jutalomkör! Bár én azt gondolom, hogy ezt többen okos csinálni, és valószínűleg úgy is csinálják. Páran megfigyelik és követik a célszemélyeket, amint messzebb érnek, egy csörgetés, és már mehet is a „bontogató”.

Valószínűleg senki nem megy vissza olyan sátrakhoz, ahol nem találtak semmit. Eszerint, rengetegen kell legyenek, mert ugye, öt órán belül háromszor, az nem semmi. A Szigeten több csomagmegőrző és kettő értékmegőrző is működik (a különbség, hogy utóbbiban jelszóval és névvel is védenek, hogy talált cetlikkel ne lehessen kikérni más tárgyait). Azt gondolom, értékmegőrzőkre éveken belül akkora szükség lesz, mint mondjuk zuhanyzókra.

A Szigeten állomásozó rendőrök hangsúlyozták, hogy nyilatkozhatnának az ügyben, de nem kívánják megtenni.

straubbazsi
www.straubbazsi.blogol.hu

Fotó: Szabó Tamás

Rovat: