Hm, aha, tényleg

- az aha-élményről -

Meghatározó emléke a múlt egyre inkább távoli, homályos ködébe burkolózó egyetemi tanulmányaimnak az aha-élmény. A lényege ennek röviden nem más, mint amikor hirtelen elménkbe ötlik egy kézenfekvő válasz vagy megoldási mód egy korábbi, sokszor már el is felejtett problémára. Ilyenkor érezhető boldogság tölti el az embert, megnyugszik saját zsenialitásában, vagyis jól érzi magát a bőrében (még ha egyébként nem is).

Múlt hétvégén Veszprémben járt a Nyugat-busz. A Petőfi Irodalmi Múzeum utazó kiállítása szerte az országban kolbászol, volt Kapolcson is, jelenleg a Szigeten próbál némi kultúrát vinni két hányás közé. Az alapötlet korszakalkotó: végy egy öregecskedő Ikaruszt, pakold tele az idén a Reneszánsz-évnek nevezett országos dzsembori miatt méltatlanul a háttérbe szoruló, idén 100 éve indult irodalmi folyóirat relikviáival, vagy legalább azok repróival, s dekoráld a buszt kívülről a lap szerzőinek közel háromszáz fotójával. A busz belsejében ki-ki ízlésének megfelelően olvasgathatott – végül is egy újságról lett volna szó – de lehetett internetezni a múzeum honlapjával, érintőképernyős számítógépen a Nyugat és a kortárs művészetek (zene, képzőművészet, színház) kapcsolatát, valamint a lap kiadói tevékenységét lehetett nyomon követni. A hely szűkösségén egyrészt számítógépekkel, másrészt egymásra tolható vagy elforgatható felületekkel segítettek a kiállítás ötletes megalkotói. Mondhatni: riszpekt.

A belépés ingyenes. Ja, igen, csak úgy lehet ma már a kultúrát szélesebb közönséghez eljuttatni, ha a múzeum megy az emberekhez – a busz a Hotel-parkolóban álldogált –, s nem fordítva, illetve ha nem kell érte fizetni. Nem tudom, milyen emlékek maradhattak meg az emberekben a Nyugatról legkésőbb középiskolai tanulmányaik idejéből, de valószínűleg olyasmik, hogy itt valami magaskultúra vót. Ennek megfelelően gyanúsan méregették a buszt, s mivel kiírás nem vót a jegyárakról, inkább a kultúra=sok pénz elvet követve rövid szemezgetés után távoztak volna a parkolóból, ha a busz munkatársai nem kiabálnak utánuk, hogy ingyenes…

Na, de visszatérve az aha-élményre. Amit az oktatás hivatalos keretei között nem sikerült megértenem – s bevallom, egyes szerzőkön kívül egészében nem volt célom soha átlátni a „Nyugatot”, tehát abszolút amatőrként álltam a dologhoz –, azt most sikerült. Aha, hát így működött egy irodalmi lap szerkesztősége, aha, hát ezért lehetett meghatározó a 20. század első felében ez a folyóirat, aha, hát ők is emberek voltak és egyéniségek – tudom: mi mind egyéniségek vagyunk, én nem, kuss, te is –, aha, hát ilyen a kávéházi kulturális élet stb., stb.

Közel egy hét után már halványodik ugyan az aha-élmény, de ott kilépve még megvolt. Köszönet érte.

Rovat: