Objektek szeptember 11. után?
Beküldte szerk -
Valószínűleg kevés ember van, aki nem emlékezne 2001. szeptember 11-ére, az akkor történt terroristatámadásra. Bár még nagyon fiatal voltam akkor, valahogy nekem is sikerült megértenem, mi az a terrorizmus, kik ezek a kegyetlen emberek, de hogy mindez miért történt ? Ilyen érzésekkel és gondolatokkal indultam neki a kiállításnak, és szerintem még sokan mások. Nem válaszokat kerestem, csak érdekelt, hogy egy művész hogyan is látja a történteket.
A következő szöveggel indul a kiállítás: Kedden este Adolf Dresen emlékestjén, a berlini Brechtzentrumban nem voltak sokan azt mondták, New York-ban történt valami. A hotelből hazatelefonáltam kapcsold be gyorsan a televíziót hallom aztán a képek a két összeomló toronyról megismételve mindig szemeim előtt. A következő napon hazautaztam. Kirámoltam 620 művészeti könyvemet könyvespolcomról, és amit ott és mögötte találtam, abból építettem ezeket az objekteket, amelyek itt láthatók Rózsaszínű kereszt volt az első munkám ebből a szériából. Azt hiszem, szeptember 13-án, a berlini utazásom után és az elkövetkező két év alatt még harminc objekt született meg. Bárdy Margit
Kicsit meghökkentem, mert mi az, hogy egy ilyen, világot megrengető eseményt össze lehet dobni egy szekrényből? És egyáltalán mi minden lehetett abban a szekrényben, hogy mindezt össze tudta hozni a művésznő? Ezek lényegtelen dolgok, csak egy ilyen provokatív kiállítás után kavarognak az emberben a gondolatok. Mert provokatív volt. Az első terem 67 képe között nem nagyon fedeztem fel a szeptemberi történéseket, de! megakadt a szemem egy sötét hátteres kereten. Fekete, szürke összevisszaság uralkodott benne, újságcikk-kivágásokkal és testrészekkel. (Valójában valami Barbie leszakadt karja és lába lehetett, de ez mindegy.) Ott, abban a képben elmerülve gondoltam csak bele, hogy a romok között ez volt!
Tehát joggal vártam a továbbiakban, hogy hasonló alkotások vannak a falra aggatva. Ehelyett kereszt három vagy négy színben. Persze, halál, meg üdvözülnek, meg minden, de miért pont 11-én? Menjünk tovább: szakadt ruhadarabok egymásra ragasztva, egy németországi számla akkori dátummal, újságcikkek, fekete papírból kikandikáló Bin Laden, törött székek, szakadt papírkáoszban széthulló zongora, bonbonpapírok Körülbelül ennyi, és már a napfényes utcán kerestem az összefüggéseket. Vannak, de lehet, hogy a képzelőerőmtől kicsit távolabb. Mindenesetre a káosz és a fejetlenség nemcsak a galériában uralkodott, hanem 2001-ben az Egyesült Államokban is. Sőt, talán Bárdy Margit polcain is, ha még megégett dolgokat is ki tudott onnan halászni
Ani
annni@citromail.hu