Mit talált föl a pápai kályhagyáros, milyen pályázatot írt ki a méhészeti szaklap, olvastak-e ekkoriban szennyirodalmat? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

Pályadij méhészeti költeményre
A „Méhészeti Szemle” szerkesztője pályázatot hirdet egy méhészeti tárgyu költeményre. A pályadij egy 30 koronás arany, mely az aránylag legjobbnak itélendő költemény irójának minden esetben ki fog adatni. Az idegen kézzel irt pályamüvek jeligével ellátva s az iró nevét és lakhelyét rejtő s ugyanazon jeligével ellátott zárt levél kiséretében 1908. augusztus 31-ig küldendők be Nagybányára, a Méhészeti Szemle szerkesztőségéhez cimezve. Később beérkezett művek a pályázatban nem vehetnek részt. A beküldendő pályaművek megbirálására a szerkesztőség három jónevű irót fog felkérni s az eredményt ugy a Méhészeti Szemlében, mint más lapokban is legkésőbb folyó évi október hóban fogja közzétenni.

– Kíváncsi vagyok, kik lehettek azok a jó nevű írók, akik a pályázatról döntöttek. Feltételezem, nem az ebben az évben induló Nyugat tagjai…


Pápai ember találmánya
Ifj. Kreizer József pápai kályhagyáros, akit szép kályháiért a veszprémi kiállitáson aranyéremmel tüntettek ki, s akinek saját összeállitásu kályhafénymáza országszerte keresletnek örvend, igen célszerű és hasznos találmányra kapott szabadalmat. A tehetséges fiatal iparos, aki szakmájában kitartó buzgalommal buvárkodik, öntött vasból egy cserépkályha-betétet szerkesztett, amelynek alkalmazásával a tüzelő-anyagban nemcsak hogy 50% megtakaritás érhető el, hanem a hőmérsékletet is folyton egyenletesen tartja. A betét egyformán alkalmazható fa- és szénfűtésre s régi kályhák is felszerelhetők vele. A találmánynak kombinálója „Fluxura” nevet adott s szabadalmazása most van folyamatban Ausztria területére is. Az öntöttvas szerkezetek pár hét alatt kikerülnek egy budapesti öntödéből, azután forgalomba hozataluk kezdetét veszi. A feltaláló az érdeklődőknek szivesen szolgál felvilágositásokkal.

– A kormányzat pedig kedvezményes hitelekkel és vissza nem térítendő összegekkel támogatta a fűtéskorszerűsítést.


A szennyirodalom
Pályaudvarokon, antikváriusoknál, a lapok hirdetésében, könyvárjegyzékekben alig lehet mást találni, mint a külföldi szennyirodalom mételyes termékeit. Iskolásgyermekek, iparoslegények, falusi leányok, az egész ifjuság alig olvasnak mást, mint az erkölcsrontó irodalmi pocsolyát. Németország már megsokallta azt a pusztitást, amelyet a szennyirodalom fiai és leányai erkölcseiben véghez vitt. A közélet vezérei, az irók és művészek legkitűnőbbjei állanak a tisztitó munka élére. A Dürer-Bund idei jelentése szerint a német nép 50 millió márkát fordit évenkint a szennyirodalom termékeinek vásárlására, 800 könyvkereskedés foglalkozik kizárólagosan néprontó füzetek kiadásával és árusitásával, 30 ezer könyvvigéc jár házról-házra ezen könyvek terjesztése érdekében. Van egy cég Berlinben, amely egymagában 25 millió ilyen demoralizáló ponyvaterméket ad ki. Ha mindegyiknek árát csak 10 fillérre tesszük, akkor is 21/2 millió korona a bevétele. És ezek mind rablóhistóriák, sexuális regények, álmoskönyvek és szellemekről szóló ostoba históriák. Nálunk Magyarországon is hasonló a helyzet. A legszegényebb nép is felkeresi vásár alkalmával azt a ponyvasátort, amelyben ezeket a pornografikus, demoralizáló olvasmányokat árusitják. A közerkölcs romlásának csak ugy lehetne utját állani, hogyha a nép barátai a szennyirodalom helyett felkarolnák a népnevelő katholikus népiratokat.

– Azt hiszem, mostanában is lehetne – ahogy mindig is lehetett – szörmögni az erkölcsrontó ponyvairodalmon, csak nem nagyon érdemes. Ellenben megismerkednék személyesen is a nép egy barátjával, ha már a nép szavát, annak szabadságát, akaratát és szavazatát már ismerem.