Első nekifutásra a pénteki fojtogató nüánszok boncolgatása meglehetőst – és túlságosan is –hosszasra sikerült, ezért a zárónapi élményeknek új cikkbe kellett kerülniük. Ezzel zárom Balatone-t, és a fesztiválokat is egy darabig (Szigetig), ha minden igaz (hacsak nem nézünk le Kapolcsra egyik nap…).

Szóval, parfümériás, műanyag poharas, fénytelen éjszaka után kelve, bízva bízván indultam körbejárni, hogy igenis tudjam majd sorolni a jó dolgokat is. Első ízben megnéztük a kikötőben lévő éttermet. Elfogadható árak, udvarias kiszolgálás, nagy terasz, finom kávé, közepes feletti saslik és rántott camembert. Később megcsodáltuk a felhúzott Kona biciklipályát – és azt kell mondjam: nem túlzás az ige, a pálya – laikus szemnek – kifogástalan, és a fiúk is igazán bevállalósak voltak.

Waterjump – szép nagy volt (bár olvastam, hogy magasabb vízállásnál volt ez nagyobb is). Jó közel is mentünk, de engem nézőként alig pár percig, mondjuk három ugrásig tudott csak lekötni, de nyilván jó móka az.

Még mindenképp el akartam látogatni a civil utcába, leülni a sátrakba, meglesni az úttörő kiállítást, és a teljes kínálatot, de a nő sokáig rajzolt valami szépet a kezemre a parton, és egy órás mindig jó stand-up után (Hadházi László) már kezdődtek is a koncertek.

Brains-en nem tudtam fotózni a fedett (most nem Marlboro, hanem Multifilter) sátorban. Mutattam, hogy sajtó, minden, de nem, mert kellett volna valami plusz karszalag a kezemre. Itt szilárdult az előző nap kényes tanulsága, hogy tökéletesen mindegy, miként érkeztem a fesztiválra. Na mindegy, ha nem, akkor nem, el is mentünk onnan gyorsan Paso-ra. Utóbbi nagyszínpadon volt, és meglepő módon még azon is kevesen voltak. Nappal értetlenkedtem, hogy mennyire kicsi a színpad előtti tér, ehhez képest este kiderült, hogy az az apró hely is túlméretezett a közönségnek. Furcsa volt egy fesztiválon, hogy mikor máskor, ha első sorban akarsz lenni, akkor koncert előtt húsz perccel be kell fészkelődni a korláthoz, de ott két gurigás bőrönddel is könnyedén oda lehetett volna jutni (görgőzni).

Következő megállóként Depresszió; hát hallottam pár számukat évekkel ezelőtt, és volt egy-két daluk is, amikben tudtam értékelni valamit, de ez a koncert elképesztően röhejes volt. Egyszerűen nem vette észre az énekes, hogy nincs nagy közönsége, és akik ott vannak, azok sem igazi depresszió-fan-ek. Kérte, hogy annyira pogózzunk, hogy nyolcvan éves korunkban is emlékezzünk rá. Aztán kettéválasztatta a „táncolókat”, hogy aztán majd nagyon rontsanak egymásra, persze nem történt semmi. Nevetségessé tette magát.

Végállomás a kedvemért az Irie Maffia volt. És jó volt. Ugrálás, kezek magasra emelése, együtt mosolygás, ilyesmi.

Dj Hyper-ben még bíztam, de a fényképezőm elrakatták, nem is írok róla (nem is lenne miről, mert kapva a lehetőségen, hogy egy barátnőért jönnek kocsival, mi is hamar összecuccoltunk, és fél négyre már volt is saját bejáratú fürdőszobánk és ágyunk.)

Összegezve: ez egy pici fesztivál volt. Főleg a Balaton Sound-hoz tudok hozzámérni: érezhető volt a pénzbeli különbség. Korábban negatívumként említettem, hogy mennyi reklámot gyömöszölnek le rajtunk, de a Sound nagy reklámozóinak (Heineken, Got2b, Ferrari, T-mobil, stb.) köszönhetően volt fény, kiülős helyek, plusz programok. Viszont ha valaki szeretne jövőre egy barátságosabb, sportosabb, „magyarosabb” fesztivált, annak tudom ajánlani – és talán a víz sem 16 fokos lesz.

straubbazsi
straubbazsi.blogol.hu