Sziget 2008

- nem csak zene – II. rész -

Az elmúlt idők legerősebb nemzetközi zenei sztárfelhozatala mellett idén is gazdag programot kínál a Sziget azoknak, akik a kultúra egyéb területén keresnek szellemi felüdülést. Színművészet, bábművészet, kortárs- illetve balett táncművészet, képzőművészet, költészet stb. – mindez kiváló nemzetközi és hazai előadók közreműködésével.

Többek között az idei Szigeten üdvözölhetjük a Svéd Királyi Balett szólótáncosainak társulatát, a Vietnámi Nemzeti Vízi-bábszínházat, s a Sziget látogatói féláron tekinthetik meg több mint egy tucat budapesti múzeum aktuális kiállítását is.

Múzeumok fesztiválja
Az idei évben először fogadja a látogatókat az Octopus Összművészeti Helyszínen belül kialakított Múzeumi Negyed a Szépművészeti Múzeum, Modem, Ludwig Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Aquincum, Skanzen, Közlekedési Múzeum, Országos Műszaki Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum, Terror Háza Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum részvételével. A múzeumok kihelyezett programokkal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, valamint a programban résztvevő múzeumok egész augusztusban kedvezményes, félárú jeggyel látogathatóak Sziget karszalaggal érkezőknek! A kedvezményt a Műcsarnok látogatói is igénybe vehetik.

Összművészeti fesztivál
A Medence Csoport szervezésében immár hatodik éve működik az Octopus Összművészeti Helyszín, mint a Sziget irodalmi, képzőművészeti és komolyzenei programjainak otthona. Lesz itt például Éneklő Óriásszobor: az Octopus közepén felállított hatalmas Willendorfi Vénusz naponta ötször „megszólal”. Öt különböző korú nő, különböző hangulatú dalban érzékelteti korát és az idő múlását.

A Recycling nálunk nem divat kérdése: aktivisták és képzőművészek irányításával műhelyeket alakítanak ki, ahol a szigetlakók maguk készíthetnek használati-, illetve műtárgyakat, szemétnek vélt, vagy legalábbis már használt nyersanyagokból. A nagysátor falain belül kiállítás is lesz a szemétből készült tárgyakból. A varázslók: Dévényi Mónika, ef Zámbó István, Pál Dániel – Fábián Zoltán, Koroknai Zsolt, Dr. Alexy Miklós, Szurcsik József, Pál Kálmán. Az Octopus helyt ad fotókiállításnak is. A kiállítás keretében Peter Sanders, a nemzetközi hírű, iszlám hitre áttért brit fotográfus képei mutatkoznak be. A fotók a muzulmán közösségeknek a brit társadalomban betöltött fontos szerepét és napjaink brit társadalmának sokszínűségét egyaránt megörökítik. Idén is várja látogatóit a Sziget egyik legnépszerűbb helyszíne. Belépéskor huszonnégy egyforma tükörlapocska közül kell választani. E lapok az életutunkon megélt szerepeink több ezer éves szimbólumai, a Tarot kártya Nagy Arkánumai. A belépő feladata, hogy a bolyongás során saját élethelyzetére vetítse, és az út végén értelmezze a húzott kártyát, e belső tükör által felmutatott képet

Komolyzenei programok
Az idei már a nyolcadik olyan Sziget, ahol nemcsak a rock élő klasszikusai, hanem a komolyzene holt klasszikusai is önálló helyszínen várnak Téged. A már jól ismert és bevált programelemeken az idén sem változtatunk: éjjel andalító barokk muzsikára, a Sziget legkényelmesebb puffjain pihenheted ki az egész napos pörgést, délelőtt pedig kedvedre tallózhatsz a Wurlitzerben található legendás felvételek garmadájában. Ami viszont a koncerteket illeti, ezúttal „rezidens” zenekarunk lesz: a Capriccio Kamarazenekar fiatal muzsikusai kitűnő szólisták közreműködésével változatos és izgalmas programokkal várnak minden este. Kora délután pedig a Zeneakadémia hallgatói mutatják meg oroszlánkörmeiket – és igen, a filmvetítésekről sem feledkezünk meg.

Irodalmi programok
Idén a nemzetköziség jegyében telnek a Sziget irodalmi délutánjai. A kétnyelvű felolvasó és beszélgető estek alatt magyarul, németül és angolul hangoznak el a neves magyar és külföldi szerzők művei. Nádasdy Ádám, Márton László és Dragomán György partnerei Cristopher Whyte skót, Wilhelm Droste és Hans-Henning Paetzke német szerző lesz. A felolvasásokat élő zenével (hegedű, szaxofon) varázsoljuk még kellemesebbé. Spanyol és magyar nyelven zajlik a Casi Flamenco által összeállított programunk: a kétnyelvű versek mellett profi táncosok és zenészek szórakoztatják a nagyérdeműt klasszikus flamencóval.

A felolvasóestek mellett hűek maradunk az irodalmat zenével együtt szerető közönségünkhöz is: bemutatkoznak korunk reneszánsz műveltségű írónői is: Esze Dóra (ének és próza); Karafiáth Orsolya (vers és próza); Kiss Judit Ágnes (oboa, versek gitár és basszusgitár kísérettel, próza), valamint Nagy Ildikó Noémi (versek, próza, hegedű). Az estet Bódis Kriszta író és filmrendező vezeti. Nem utolsó sorban pedig: nem feledkezünk el a gyerekekről sem! A kortárs magyar irodalom neves szerzői egyre gyakrabban írnak remek, svéd típusú gyerekverseket, melynek jellemzője, hogy a kicsiket okos és kreatív nyelvhasználóként kezelik, problémáikat pedig komolyan veszik. Kukorelly Endre nagy sikerű Samunadrág című kötetének megzenésített változatát Farkasházy Réka színésznő és Bellák Miklós gitáros teszi élővé. A sátor előtt, idén is üzemel az Anagramma-Gyár, melyben a kíváncsiskodók nevére egyénre szabott, több nyelvű értelmezések születnek.

Az Architects of Air bemutatja: Amococo – Luminárium Angliából most hetedszerre érkezik egy „luminárium”. A luminárium alámerülés egy színes álomvilágba, mindez 800 m2-en speciális műanyagból és fóliákból, nagyteljesítményű légbefúvókkal megvalósítva. Ez egy szobor, ahol a művész építész, és a festést a napfény végzi. Az idei luminárium ismét, egy máshol még nem felállított/felfújt épület, a tavalyihoz hasonlóan az alkotók ismét a Sziget fesztivált tisztelik meg azzal, hogy itt, Budapesten indítják új alkotásukat sok éves Föld körüli útjára.

Rovat: