Index elsők

- az első (s remélhetőleg az utolsó) esküvőm -

Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index elsők sorozatunkban szerkesztőségünk tagjai vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Két hete történt, de mintha egy évezrede lett volna. Akkor kifejezetten feszült és ideges voltam, most már tudok mosolyogni a dolgon. És írni is róla. Bár az élmények olyan intenzívek, hogy túl összeszedett nem lesz ez az írás. Szóval két hete összekötöttük életünket papíron is – minőségi változás azonban nem történt kapcsolatunkban. Az igazolást, amit csak „papírként” emlegetnek, legnagyobb meglepetésemre egyébként egy A4-es mappaszerű valamiben kaptuk meg, amit éppen mérete miatt egyszerűen nem lehet elhelyezni a lakásban. És hová is tegyük? Az én holmijaim (diploma, nyelvvizsga stb.) közé nem passzol, de „feleségem” – ezt a kifejezést, úgy tűnik, nem lehet elégszer gyakorolni, hogy természetesnek hasson – dolgai közé sem illik. Merthogy közös. Ez az első ilyen dolgunk. Egyelőre, jobb híján, egy dobozban vár jobb sorsára az íróasztal jobb felén.

Akkor az esküvőről. A több hónappal az esemény előtt megkezdett szervezés ellenére az utolsó két hétben annyit veszekedtünk, mint kapcsolatunk alatt összesen sem. Rengeteg fontos dolgon lehet összekapni: milyen legyen a dekoráció, ki fogja megcsinálni, tud-e erről az illető, miért nem, ki hozza a piát, a vendéglős vagy mi, miért ilyen viszki lesz, miért nem olyan, hány liter ásványvizet hozzunk, mennyi legyen ebből a nem bubis és a bubis, miért nincs „félbubis”, de a nagyi csak gyömbért iszik, milyen zenére vonuljunk be a szertartáson, miért pont erre, milyen keringő szóljon a lagzi nyitásaként, ki hová ülhet a lagzin az egymással nem mindig békés kapcsolatot ápoló családtagok közül, ki fog megsértődni, miért, hol fogjuk a nászéjszakát tölteni, mikor veszem már ki a bankból a lagzit fedező összekuporgatott pénzünket („csak még három napot várjunk, akkor fordul a betét”)… stb.

Az esemény maga egyébként meglepő gyorsasággal lezajlott. Fényképezkedés a gödöllői kastélykertben – egy ingcsere. Ezt követően lánykikérés elkéső vőféllyel, egymásnak ugrott családtagokkal megspékelve – az élmény megfizethetetlen. Jó magyar szokás szerint egymásra csúszott szertartások a polgármesteri hivatalban, ennek megfelelően ácsorgás délután kettőkor a tűző napon, várakozván a sorunkra – majd újabb ingcsere. Szertartáson az enyhén mesterkélt és modoros anyakönyvvezető nem szemberöhögése, meghatódott szülők köszöntése, majd egyesével gratulációk fogadása a násznéptől, ugyancsak a tűző napon, majd ugyanezekkel ugyanott ugyanúgy fényképezkedés – újabb ingcsere. Átvonulás a lagzi helyszínére, protokoll-beszélgetések, néhány kanál leves letuszkolása, após ebből az alkalomból írt, több oldalas, kissé provokatív versének meghallgatása, ezt követően a sikeresen polgárpukkasztott vendégek lecsillapítása, majd a második fogásból még annyit sem evés az iménti idegeskedés miatt – ugyancsak megfizethetetlen élmény. Vicces játékok játszása (pénzsöprés, ismered-e házastársad-totó), táncikálás a melegben, újabb ingcserék stb-stb.

Ja, közben kiderült, hogy a vacsora idejére összeállított, viszonylag semleges háttérzene a másik számítógépen van, így a kissé sokkoló Amorf Ördögök szólt a békés reneszánsz zene helyett. Ugyancsak a vacsora alatt feldőlt egy vetítővászon, több tucat üres söröspohár halálát okozva ezzel – bár az elhangzott vers okozta kavarodásban ez már igazából fel sem tűnt senkinek. A tortát a személyzet nem akarta felvágni, így mind a hatvan-egynéhány vendégnek mi szeltük föl ketten a félig olvadt marcipánnal borított tortát, közben-közben hangosan rikkantva, mikor milyen fajta tortáért lehet előrefáradni a főasztalhoz.

Egyébként egészen a lagzit megelőző napig, péntekig, az sem volt biztos, hogy zenekar fog-e játszani, vagy gépről fog a zene szólni. Ha rajtam múlik, a „zenekar” pénteki próbáját követően sem lett volna a haknizásból semmi (ezen is össze lehetett azért kicsit kapni). Aztán végül egészen jól összeállt a sógorom – újabb, eleddig ismeretlen kifejezés – ismerőseiből alkotott alkalmi formáció. Igaz, hogy repertoárjuk nyolc, azaz nyolc darab rock and roll számból és ezen kívül kevéssé élvezhető improvizatív jazzből állt, de egészen elviselhetőek voltak. Mindössze annyi probléma adódott, hogy amikor 11 felé érdeklődésemre, hogy a munkahelyemről elcsaklizott laptopot – amelyen arra az esetre gyűjtöttünk össze vagy ötszáz, általunk kedvelt számot, ha mégsem lenne zenekar – elpakolhatom-e és biztonságos helyre menekíthetem-e, igennel feleltek. Ennek örömére a jobb sorsra érdemes masinát sógor eltakarította a színről. Ezt követően öt perccel a vendéglő tulajdonosa közölte, hogy akkor a zenekar kicsit játsszék halkabban, mire ők közölték, hogy a dobot halkítani nem lehet, így akkor inkább összecsomagolnak és távoznak. Így is tettek, a zene eképpen fél 12-kor véget ért, és ezzel egyúttal a lagzi mulatós része is.

Nem maradt más ott a legkitartóbbakon kívül, mint az ilyen rendezvényeken óhatatlanul felbukkanó, nem várt, de sejtett látogatók. Merthogy megjelentek az este folyamán az amúgy kedves és jóindulatú punk ismerőseink is, akik az ingyen pia örömére alaposan elfáradtak. Először még csak a vőlegény nyakkendője részesült szerelmi vallomásban, majd a poharak törögetését és néhány liter sör elfogyasztását követően a nyakkendő gazdája is. Ezzel tulajdonképpen semmi baj sem volt, csak valahogy egy izzadt férfitest helyett egy valamivel törékenyebb nőit szívesebben ölelgettem volna azon az estén. Meg úgy egyébként máskor is.

Hát, nem feltétlenül ilyen esküvőt képzeltem el előzőleg, de biztosan maradandó és egyedi élményt szereztünk nemcsak a vendégeknek, hanem magunknak is. Tessék utánunk csinálni!

Rovat: