Kapolcsi Bűvészeti Napok, 2008.

- élménybeszám -

„Hát, igen ez az élet vasárnapi ebéd, meglelte asztal mellett mindenki a helyét, mindenki eszik és a szomszédjával cseveg, megsúgja, mi fáj neki és hogy mi fáj neked, mindenkinek emésztése gyönge kicsit, és pontosan nem is tudja mit is eszik, lassan-lassan neve sincs már, úgy forog a világ, mindenki ősi rutinból azért csak rág, rág, rág, rág.” (Bereményi)

Venni, gyűjteni, szerezni, vásárolni, töltekezni, enni, inni, habzsolni, zabálni, túrni… Kapolcs 2008. Sok kiállítás, sok látnivaló, sokféle étel-ital, árusok, portékahegyek, és persze birtokba kell venni ennek a világnak egy kis szeletét legalább, haza kell vinni belőle. Én is művelem ezt, én is ember vagyok, szeretem ezt.

Majmok egymás közt. De hogy miféle tapló, alulkulturált, modortalan csürhe tobzódik a normálisnak mondható fesztivállátogatók között! Áááá. Jön, lökdös, üvölt, félretaszít, letapos, elállja az utat, és ökörségeket beszél, reklámozza saját tájékozatlanságát, intézményesíti a hülyeséget. Üveges tekintettel hömpölyög a tömeg, mindent megbámul, mert bámulni illik. Úgy véli, most – legalább évente egyszer – részt vesz a falusi életben, egzotikus állatfajként szemügyre veszi a falulakókat, próbál szocializálódni. Rosszul. Némely nyikhaj városi suttyó fesztiválozó bármely völgymunkás bácsi kisujja körméig sem ér fel, és nem is fog soha.

Sebaj. A világ mindenkié, az övéké is. És Kapolcsra járni kell. Még akkor is, ha nincs pénz, nincs jó program, vagy csak elvétve (a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház repertoárját azért végignézném, ha még maradnék), mert például évről évre apránként megvásárolhatjuk leendő lakásunk kiegészítőit, és talán idő kérdése, és hozzánk kerül nemsokára a nagy, családi, négyszemélyes kerámia fogkefetartó is.




kiságy
koszmoo@freemail.hu


Mit lehet a fentiekhez hozzátenni? Lehet például merengeni és keseregni azon, hogy mennyire szegényes az idei kínálat Kapolcson kívül, mennyire lehangoló a korábban emberekkel teli helyszíneket éppen nélkülük – kvázi normál állapotukban – látni a fesztivál ideje alatt. Lehet elmélkedni a fesztivál szerzőjének kínos vagy talán önmaga által sem komolyan vett magyarázkodásán az idei „visszafogott” programkínálatról és az ígéretről, mely szerint jövőre egy hónapig fog tartani a fesztivál.

Elkeserítő, hogy bár a Völgy is szép lassan betagolódott a konzum-fesztiválok sorába, azonban éppen megmaradt minimális kulturális színvonala miatt nem lett kedves a nagy szponzorok számára. Érthetetlen a Bárka Színház kihátrálása, ahogy érthetetlen a hazai könnyűzenei élet szereplőinek teljes távolmaradása is. Különösen korábbi nyilatkozataik fényében, hogy mennyire szeretik Kapolcsot, mennyire egyedi itt a hangulat stb. A pénz beszél egyedül, derül ilyenkor ki.

Ez persze nem tántorítja el a megszokott fesztivállátogatók tahóbbik részét. Talán fogalmuk sem volt az idei pénzhiányról, a korlátozott számú napijegyekről, a koncertek elmaradásáról. (Bár már az is sokatmondó, hogy a Völgy indulásával párhuzamosan zajlik a Balaton partján egy másik fesztivál.) Mindenesetre az aranygyerekek ugyanúgy bebasznak, mint máskor, ugyanúgy zsidóznak-cigányoznak éjjel részegen óbégatva, mint máskor. Nekik lényegében mindegy, hol vannak éppen, Sopronban, Hegyalján, Szigeten, Balatonon, milyen koncert van, van-e éppen koncert egyáltalán; a fontos a kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása. Hja, „otthányós” jeggyel lehet is.

döbrögi
dobrogi_dobrogi@freemail.hu

Rovat: