Szombaton végre az eredetileg tervezett helyen, a Várban élvezhettük az Ünnepi Játékok egyik koncertjét. Nem más, mint a nyolc Grammy-díjas Take6 lépett fel. Ez a hat fekete fickó oltárian jó vokális zenét játszik, és tényleg megmutatják, milyen csoda rejlik az emberi hangban. Ők így ünneplik a zene értékét.

Mert ez tényleg csoda: kiáll a színpadra pár fazon, és olyan zenét produkál, hogy leesik az ember álla. Különböző stílusok – gospel, jazz, pop és rythm&blues – keverednek zenéikben. Könnyedén és játékosan viselkednek a színpadon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne vokalistának lenni. Ezeknek a fiúknak tényleg időtlen sikerük van, hiszen több mint 17 éve imádja őket a közönség. Van is miért…

A koncert után az is érdekelt, hogy mennyiben változott zenéjük a popzene folyamatos fejlődésével. Mostani lemezükön (Feels Good) és koncertjükön sokkal hevesebb, lendületesebb és pezsgőbb produkcióval álltak elő a fiúk, mint korábban. Hangjukat az egész világ meghallja. Bár mindegyikőjüknek megvan a maga szólama, kétségtelen, hogy több oktávnyi hangterjedelemmel rendelkeznek. És ezt ki is használják, mint láthattuk/hallhattuk.Játékosságuk azonban nemcsak hangjátékukban merül ki. A közönséggel folyamatosan kontaktust teremtenek, és közös éneklésre invitálják a zenekedvelőket. Nem számított, mennyire énekelt hamisan a tömeg, ők akkor is lelkesen bíztattak minket. Mi meg őket, mivel szabadtér révén a reflektoros színpadot ellepték a bogarak, ami zavaró lehetett, hiszen már törölközőkkel hessegették el a kis „repülőket”. Ez azonban nem hátráltatta őket: igaz mosollyal zenéltek tovább nekünk. Hangjuk pedig földrengés erejével hatott rám – és (szemmel láthatólag) a veszprémi publikumra.

Játékosságuk azonban nemcsak hangjátékukban merül ki. A közönséggel folyamatosan kontaktust teremtenek, és közös éneklésre invitálják a zenekedvelőket. Nem számított, mennyire énekelt hamisan a tömeg, ők akkor is lelkesen bíztattak minket. Mi meg őket, mivel szabadtér révén a reflektoros színpadot ellepték a bogarak, ami zavaró lehetett, hiszen már törölközőkkel hessegették el a kis „repülőket”. Ez azonban nem hátráltatta őket: igaz mosollyal zenéltek tovább nekünk. Hangjuk pedig földrengés erejével hatott rám – és (szemmel láthatólag) a veszprémi publikumra.

Ani
annni@citromail.hu

Fotók:
Végh Attila
fenykepezes.blog.hu