Balatone, Zánka, másodszor

- interjú Beck Zolival, 2. rész –

A 30Y frontemberével a beszélgetés elején nagyon leragadtunk veszprémi, és szentimentális dolgoknál. Utána már próbáltam Zolit a nyári fesztiválok, koncertek irányába terelni. Olvassák el, mit mond, érdemes.

Index: – Kezdjünk el beszélni a fesztiválról, ha már egyszer… Milyen volt ez a buli? Nekem olyan rövidnek tűnt.

Beck Zoli: – Hát igen, az a baj, hogy kicsit kevés idő volt ránk szabva. Tulajdonképpen az volt, hogy fel mész 22 órakor, lejössz 23 órakor, és pont. Ezt az időbeosztást találták ki – én nem vagyok nagyon ellene az alig egy órás koncerteknek sem, csak az a baj, hogy nagyon sok energia marad benned. Nagyon nehéz kijátszanod magad, ha megszoktad azt, hogy közel két órát vagy a színpadon. Emiatt aztán, látod, most is itt ugrálok. Maradt bennem plusz svung, de azt képzelem, hogy ma elég jók voltunk… legalábbis mi élveztük.

Index: – Mikor érkeztetek a fesztiválra, hogyan tetszik, egyáltalán láttok-e belőle bármit? Vagy csak felmentek a színpadra, lejöttök róla, és már álltok is tovább?

BZ: – Gyakorlatilag semmit nem látunk belőle. Őrület, hogy tegnapelőtt Zentán játszottunk, tegnap Debrecenben, ma itt Zánkán, holnap meg Marosvásárhelyen. Ez azt jelenti, hogy olyan sokat nem tudunk nézelődni fesztiválokon. Most is csak ezen a színpadon lévő bulikat tudtuk meghallgatni – a Vad Fruttit, a Kiscsillagot. Velük sokszor találkozunk, de most is nagyon élveztük. Ezzel próbálunk valami minimál fesztiválhangulatot felszedni, esetleg néha még kiszaladunk koncert előtt, találkozunk néhány ismerőssel, beszélünk pár szót azokkal, akiket már többször láttunk a bulijainkon – gyakorlatilag ennyi. (De például most is összefutottam egy régi barátommal, akivel valamikor együtt futballoztam még az ajkai városi bajnokságban – nagyszerű kispályás futballisták voltunk. Ő aztán azóta borász lett, hozott néhány díjnyertest bort, azokat így együtt elszlopálgattuk, örültünk egymásnak, megölelgettük egymást, de aztán sajnos, hamar vissza is kellett jönnöm.)

Index: – Ilyenkor, amikor jöttök mentek, azonnal ide-oda, mennyire marad meg a könnyedsége a dolognak? Mennyire fordul át kemény munkába?

BZ: – A válasz viszonylag ilyen egyszerű: ha nagyon munkának gondolnánk el, akkor nem vállalnánk be ennyit. Tegnap valaki megkérdezte tőlem, hogy ott maradunk-e a koncert után bulizni, és mondtam, hogy: „Figyelj, nekünk már megvolt!” – ha nem hinném el, hogy az én koncertem a buli, akkor ki fogja elhinni, nem? Szóval, mi azért megyünk mindig, hogy a lehető legjobban játsszunk, és ezt is szeretjük a legjobban. Ha majd nem fogjuk ennyire szeretni, akkor azt úgy veszi majd észre a közönség, hogy nem leszünk ott annyi helyen.

Úgyhogy az ilyenfajta dolog engem nem zavar. Inkább az, hogy az ekkora hajtásból persze mindenkinek adódnak apró parái – mittudomén, hogy mondjuk kurvára meghúztam a hátam múlt héten. De ha koncerten átesel azon a holtponton, amikor már nem kontrollálod magad… Egy koncert akkor jó, ha ez a kontrollpont egyszer csak elveszik, és teszel rá, hogy mi van, mert nagyon jól tudod, hogy minden rendben van. És az nagyon jó érzés, hogy ez a dolog ma is megvolt. Na, ebből aztán az van, hogy sokkal jobban fáj a hátam, mint egy órával ezelőtt…

Index: – Ma debütált egy teljesen új dal a készülő lemezről, mikorra várhatjuk a megjelenést?

Ismeretlen fiatal srác: – Ne haragudjatok, zavarhatok picit?

BZ és Index: – Persze.

Ismeretlen: – Bocsi tényleg, csak azt akarom mondani, hogy kurva jók voltatok! Én itt dolgozom, de mondtam a főnökömnek, hogy erre az egy órára mindenképp el kell szabadulnom.

BZ: – Köszi, mi is nagyon élveztük.

Ismeretlen: – Hajnalban nem italoztok itt valahol?

BZ: – Italoznánk szívesen, de holnap már Marosvásárhelyen játszunk. Még ma hajnalban vissza kell érnünk Debrecenbe, alszunk egy picit, és már indulunk is.

Ismeretlen: – Hát kár, azért köszi, és minden jót nektek.

Index: – Szóval új lemez…

BZ: – Igen, a hivatalos dátum október 8., ami nagyjából annyit jelent, hogy a lemezfelvétel jelentősebb szakaszával nemrég végeztünk. A négy nap úgy kezdődött, hogy az indulás reggelén még játszottunk a stúdióban.

Index: – Visszatérve picit: lesz-e „szentimentálisabb” dal az új lemezen, vagy maradtok szigorúan a rockos, ugrálós, tombolós témán?

BZ: – Egész keményet fogok válaszolni: igen! Ezzel szemben, mivel úgy gondoltuk, hogy van egy olyan énünk is, ezért valószínűleg meg fog történni, hogy felkerül két olyan dal, amit játszunk szentimentálén is. De majd meglátjuk, még nem tudom. Több dalt veszünk fel, mint amennyi a végén felkerül. Majd megyünk Dávidhoz (producer), mikor nagyjából összeáll, leülünk két-három napra, nagyon sokat fogunk inni, és hallgatjuk, amit csináltunk. Megbeszéljük, ki mit gondol, és kitaláljuk, hogy mik maradnak végül, azoknak mi legyen a sorrendje. Bár az album nem olyan lényeges dolog mára, kevés embernek van otthon komplett albuma, de nekünk mégis fontos. Akarjuk látni, hogy mi a 30Y 2008-ban, és ez abból fog kiderülni, hogy mi, milyen hangosítással, milyen sorrendben lesz a lemezen. Így kell lerakni. Az előző, Semmi Szédítőt is pont így csináltuk meg. Nem az az érdekes, hogy ez most jó-e vagy rossz, hanem hogy tükrözze, hogy mik voltunk 2007-ben – és korábban is mindig azt akartuk elmondani, hogy éppen milyenek vagyunk. Ez egy ilyesfajta játszma.

Index: – Melyik bulit vártátok vagy várjátok a legjobban a nyáron? Mi volt esetleg már a legjobb, vagy lesz még talán a legjobb?

BZ: – Rangsorolni nem nagyon tudunk. Van néhány olyan koncerthelyszín, ami érdekes valamiért. Például Zentán először játszottunk, és érdekelt minket, hogy milyen egy olyan fesztiválon, ahol a biztonsági őrök mellett csomó rendőr is van – egyébként nagyon jó hangulatú kis dolog volt. Nem játszottunk még Marosvásárhelyen sem, fogalmam sincs, hogy mi fog történni, azt sem tudom, hogy ott egyáltalán ismer-e bárki minket.

Amellett az idei évben voltunk először a fesztiválokon, mondjuk úgy: stabil nagyszínpados, vagy majdnem nagyszínpados zenekar – sötétedéskor vagy sötétedés közeli időpontokban. Ilyen tekintetben ez nagy kihívás nekünk. Hogy egy konkrét példát mondjak, egész fura volt felmenni a VOLT nagyszínpadra. Beálltam a mikrofonhoz, elnéztem… és az osztrák hegyeket láttam, bazzeg! És addig csak a hatalmas teret, és azt mondtam: „Úristen, mi lesz itt?!”

Emiatt aztán minden koncertet várunk, még akkor is, ha fáradtak vagyunk. Bár, olyankor meg az a jó benne, hogy mindenkinek látod a szemében koncert előtt, hogy fáradtak vagyunk, úgyhogy most még jobban odatesszük!

Index: – Sejted az út végét, amin jártok? Elindultatok, kisszínpad volt, nagyszínpad lett, délután volt, besötétedett, és…

BZ: – És lassan vége. Gyakorlatilag igen, tudunk még két idősávval későbbre menni, és ezzel vége – ez a magyar tető. A magyar együttesek kiteljesedése olyan, hogy mindig látsz magad fölött egy üvegplafont. Látod, hogy hova lehetne elmenni, ha nem Magyarországon zenélnél, de tudod, hogy hol kell megállnod, mert itt játszol. Ez nem para különben, ez engem egyáltalán nem aggaszt, csak van egy ilyen határ, hogy meddig lehet elmenni.

Amúgy azt gondolom, hogy egy zenekar nagyon bután gondolkodik akkor (simán ostoba egyébként), hogy ha saját zenekari történetét aszerint méri le, ahogyan kívülről megítélik. Azzal ugyanis nem nagyon tud sokat kezdeni. Sokkal fontosabb, hogy befele mi történik a zenekarral. Sokkal fontosabb minden alkalommal megörülni egy új dalnak. Megbolondulni a próbateremben, ha valami újat csináltunk. Rácsodálkozni egy témára, rácsodálkozni magunkra. Jó koncertet adni, de tökmindegy hol! Ha ezt a belső motivációt elveszted, akkor már nem kell felmenni a színpadra. Teljesen mindegy, hogy lennének rajtad harmincezren, ha ez nincsen, akkor minek menjél fel? Onnantól elkezdesz hazudni, és az nem jó. És előbb utóbb neked magadnak sem lesz jó.

straubbazsi
straubbazsi.blogol.hu

Rovat: