Balatone, Zánka, először

- interjú Beck Zolival, I. rész -

Zánkára péntek késő délután érkeztem. Körséta, kötelező borozás, este tízkor kötelező 30Y koncert. A koncert jó volt, bár bántóan rövid. Aztán sikerült elérnem a még bőven a koncert hatása alatt lévő énekest, sőt sikerült beszélgetni is vele egy nagyjából 20 percet… sőt még inkább igazán izgalmasat beszélgetni – legalábbis nekem az volt, remélem önöknek is érdekes lesz.

Na, nem azért sikerült ez, mert bármire is mentem azzal, hogy dolgozó sajtósként vagyok ott (de erről bővebben majd szerdán mesélek), hanem mert bennem volt az az állhatatos, „ezt most csak azért is” jellegű újságírói mentalitás. De nem is annyira érdekes az, hogy hogyan lett meg a menedzser száma, hanem inkább az, hogy ez nekem (akiről egyrészről már tudhatják, hogy miért és mennyire szereti a 30Y-ont, másrészről nyugodtan mondom: kezdő újságírónak) nagy dolog volt. Órák óta hallgatom a telefonommal felvett, recsegő, a távolabbi Tankcsapda koncert basszusában néha elvesző mondatokat, és higgyék el, én minden tőlem telhetőt…, de lényeg a lényeg: holnap interjú-folytatás, szerdán fesztivál-beszámoló.

Index: – Az első kérdés kimondottan a veszprémi közönségnek szólna: miért nem jöttetek az Utcazene Fesztiválra? Sok mindenkitől hallottam, hogy: „Úristen, nem lesz 30Y!” Ott volt a programfüzet, és láttuk, hogy ma nem lesz, holnap se, holnapután se, basszus egyáltalán nem! De hát miért nem, mindig itt voltak, úgy tűnt szerették is, akkor miért nem?

Beck Zoli: – A dolog egyszerű, nagyon szeretjük az Utcazene Fesztivált, de minden alkalommal maguk a szervezők döntenek arról, hogy melyik zenekart hívják el, és melyiket nem – hát minket idén nem hívtak meg.

Index: – Időbe belefért volna?

BZ: – Azt képzelem, hogy be tudtuk volna valahogy sűríteni, nem időprobléma volt. De ez teljesen normális. Én alapvetően azt gondolom, nem baj, ha egy zenekar nem játszik minden fesztiválon. Ez csak a veszprémi rajongóknak szomorú, illetve, egy bizonyos értelemben nekünk is, mert végtére is a tagok közül hárman Veszprém megyeiek vagyunk, és ezért mindig így… el bírunk érzékenyülni, ha arrafele játszunk. Ezek ismerős helyek, tudjuk az utcákat Veszprémben. Tudom, hogy a Kossuth utcán hol lehet egy jó hamburgert enni, hol adják olcsón a rövidet. Fiatal kamaszkoromban mindig ott szálltunk át, ha mentünk valamerre, oda jártunk – még emlékszem – ilyen reneszánsz, kézműves vásárokra is. Szóval, rengeteg minden köt oda.

Index: – Emlékszem a tavalyi koncertre, mikor elmondtad, hogy évekkel ezelőtt a legeldugottabb kisszínpadon kezdtétek, most meg ott álltok a nagyszínpadon, esik az eső, de mégis veletek bulizik az egész Óváros tér. Tényleg kár, hogy nem voltatok.

BZ: – Hát igen. Nagyon örültem volna, ha fellépünk ott, már csak azért is, mert nagyon kevésszer vihetjük a Szentimentálé programunkat (ami egy akusztikusabb, csendesebb dolog), mert nehezen találunk olyan közeget, ahol az jól működhetne. Nagyon szeretjük, de mégis, idén gyakorlatilag egyszer játszhattuk Pesten, a Múzeumok Éjszakáján, és úgy néz ki, hogy már nem is fogjuk ebben az évben. Talán Veszprémben meg lehetett volna oldani.

Index: – Tavaly voltam Kapolcson Szentimentálén. Nekem nagy élmény volt, és már akkor is érdekelt: nem lesz ebből lemez?

BZ: – Az biztos, hogy még augusztusban elindul a www.szentimentale.hu oldal. Így hát – legalábbis – felülete lesz. Az, hogy lemez készül-e belőle? Azt gondolom, eljön annak az ideje, mikor ebből összeállhat egy jó lemez. Nem vagyok olyan komolyan előrelátó (csak egy kicsit…), de így azt képzelem, hogy ha minden frankó, akkor 2010-ben lesz egy Szentimentálé CD is.

Egyébként, ami színpadon összeáll, és jól működik, az még egyáltalán nem biztos, hogy lemezen is úgy lenne. De mi is baromira kötődünk a Szentimentáléhoz, az én szívemhez különösen közel áll. Olyankor nagyon mást csinálunk, mint a „szokásos” 30Y koncerteken, és nagyon más az intimitása is. Elég izgalmas, amikor tényleg egy nagyon kis helyen ülsz, egy nagyon kis színpadon, nagyon szerény hangosítással, és nagyon közel a közönséghez. Van egyfajta közvetlensége – tudsz mesélni, csak fogsz egy gitárt és énekelsz. Nem tudom, én így, tábortűz körül szocializálódtam, amikor ha csak három béna akkord, akkor is érzed, hogy valami történik. Életemben voltak nagyon fontos koncertek, például az egyik ilyen egy Cseh Tamás koncert volt, ahol semmi más nem történt, csak így állt a srác egy szál gitárral, és elkezdett zenélni. Egy nagy teremben voltunk, és nagyon rossz volt a hangosítás. Vártunk kábé négyszázan (ez ott teltháznak számított), és fél dal után megállt, mondta, hogy elnézést, de ez most így nagyon rosszul szól, és félrerakta a mikrofont. Négyszáz ember másfél órán keresztül lélegzetvisszafojtva hallgatta, egyáltalán próbálta hallani, ahogy egy darab akusztikus gitár, és egy darab énekmondós ember adni próbál – és olyan feszültsége volt annak akkor ott, hogy azt nehezen tudnám… és nem is nagyon akarnám elfelejteni.

A Szentimentálé, ilyesmi intimitással bír számunkra.















folyt. köv.

straubbazsi
straubbazsi.blogol.hu

Rovat: