Fesztiválok

- egyik a másik után -

Sound és Utcazene után, Herend közben, Balatone előtt pár órával, Bűvészetek felett kérdőjellel és Szigetre várva. Úgy néz ki, most már sorba kell rendezzem őket. De miért? Miért nincs megállás, miért nem untam már rá; mások miért nem unnak rá? Hát, nehéz ügy.

Tőlem bezzeg pont ezt kérdezte kollega és kollegina. Ebben a hónapban előreláthatólag 9–10 cikkel jelenek meg. (Átlagban minden második nap. Elnézésüket kérem, ha önök viszont már régen rám untak.) Ebből nagyjából 9–10 fesztiválokhoz kötődik – így hát, természetesnek kellett lennie, hogy az én osztályrészem legyen a pénteki „fesztiválos Tace”.

Na, de, hogy miért nem? Tényleg nehéz rá válaszolnom, mert ez egyszerűen belé van kódolva a fiatalokba. A fesztivál jó, a fesztivál vígasság, buli, bujaság, élmény, észlelés, életkedv, életérzés… a fesztivál jó. A fesztiválon ott kell lenni! Ha ismerőst kérdezek, jön-e, akkor vagy mondja, hogy igen, és hozzá nagyon örül, vagy mondja, hogy nem, és hozzá kifogás és sajnálat. Mindig sajnálja, hogy kihagyja.

Pedig én mondom: nem olyan nagy dolog! Nem más az „odabent” sem, ugyanúgy veszítjük és találjuk meg egymást, mint idekint. Ugyanúgy ölelünk, kapaszkodunk másokba. Ugyanúgy nevetünk vagy zokogunk. Ugyanúgy, csak legfeljebb sokkal sűrűbb. Sokkal intenzívebb. És talán a sok lehetőség is – úgy tűnhet, hogy végtelen (Például elszaladt a gyönyörű bikinis, de úgyis szembe jön még ezer ilyen! Vagy öntudatlan voltam a koncert idején, de holnap lesz vagy harminc másik!), hogy nem számít, mit szalasztunk el, pedig ez korántsem igaz. – Meg hogy bármit megtehetünk! Mert azt érezzük.

Bár ezzel az „öreg fesztiválozók” tudnak vitatkozni. Mert többnyire ketrecbe vagy zárva, mert nem vihetsz már be semmit, mert nem fürödhetsz meg rendesen, mert többhetes nyaralásra elég pénzt kell elköltened, mert beléd gyömöszölik a reklámjaikat, mert az In-kal-osok ott vannak mindenhol szigorú ábrázatukkal (még szigorúbb bicepszükkel), árgusan vizslató szemeikkel. És itt kell megjegyeznem, hogy: Na, a mi Utcazenénk az, az ugye nem ilyen! Az még hasonlít arra, ahogy elkezdődött. Évről évre jövök rá én is, hogy ennek a hangulatát semmi nem tudja utolérni. Mert nemcsak sűrű és intenzív, hanem ilyenkor olyan „kicsi” is. Ezt az utcazenés blogon írta az egyik lány, hogy „Ilyenkor olyan kicsi a világ!”, és olyan igaza van! Mert itt nem csak itt vagyunk, hanem itt mindig együtt is vagyunk.

Eközben tény, hogy egyre több van, hogy a Soundon már elővételben teltház volt, hogy az Efott rekordot döntött, hogy egy jelentős külföldinek Magyarország címerét leginkább a Sziget fémjelzi.

Nekem már ideje készülni a mára, és majd mesélek csupa izgalmasat a Balatone Fesztiválról. Önöknek pedig kívánom, hogy picit minden hetük legyen fesztivál is egyben.

straubbazsi

Rovat: