Klasszikus zenével indul idén a Veszprémi Ünnepi Játékok. A nyitóestet két olyan szerző teszi remélhetőleg emlékezetessé, mint Mozart és Beethoven. Ma este a most megnyílt Arénában két egyedülálló mestermű hangzik fel a Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában.

A zongoránál sem kisebb név foglal helyet, mint Ránki Dezső, aki ezúttal Klukon Edittel és a Ránki házaspár kiugró tehetségű gyermekével, a 13 esztendős Ránki Fülöppel közösen fogja előadni Mozart 242-es, Köchel-jegyzékű, 7. számú, F-dúr zongoraversenyét, amelyet három zongorára komponált a mester, azaz akárhogy számoljuk, három pianistát igényel. A versenymű hangszeres kíséretét a Nemzeti Filharmonikusok adja, természetesen Kocsis Zoltán vezényletével.

Talán nem árt, ha tudjuk, hogy a mű nem tartozik Mozart legnagyobb zongoradarabjai közé, átlagosan jelentékeny helyet foglal el a 27 piano concerto megunhatatlan tengerében. Ez persze különösen izgalmassá teheti a ma esti interpretációt, hiszen mindig érdekes olyan zenedarabot meghallgatni, amely nem pont a szerző legismertebb versenyműve.

Ám azt is érdemes elmondani, hogy Mozart 1776-ban írta, éspedig Salzburgban, mindössze 20 évesen, ehhez képest viszont már olyan érett alkotással szembesülünk, amilyet egy pályája zenitjén éldegélő zeneszerző is elirigyelne. A művet mellesleg a szerző Ernst Maria Johann Nepomuk Graf Lodron főmarsall feleségének, Maria Antoniának és lányainak ajánlotta, ezért aztán ma „Lodron” koncertként tüntetik fel a hangversenyeken és lemezeken. 1780-ban Mozart készített egy kétzongorás versenymű-változatot is belőle.

A mai estét Mozart után a másik legtekintélyesebb klasszikus óriás, Beethoven követi, a 8. szimfóniával, amely 1812-ben keletkezett, a kéziratok szerint feltehetőleg Linzben, s szintén F-dúrban szólal meg. Ahogy Mozart 7. számú zongorakoncertje, Beethoven nyolcadikja sem tartozik az agyonjátszott alkotások közé. Zenei közhely, hogy az öreg Ludwig szimfóniái közül a nyolcadik valamelyest kevesebb figyelmet kapott az elmúlt két évszázadban, mint a játékosan pajzán hetedik vagy az örök kilencedik, amely már majdnem opera. Úgymond sokak számára a leghíresebb szimfóniák árnyékában maradt, noha maximálisan világos, hogy rendkívül jelentős, fejedelmi darab. Az első és az utolsó allegro tétel könyörtelenül gyönyörű őrület, a két középső pedig csodálatosan bájos muzsika.

Mindkét alkotással kapcsolatban az lesz az igazi kérdés, vajon hogyan képes őket izgalmasan tolmácsolni majd a zenekar. Nincs kétségem, pompás estében lehet részünk.

Mindössze az furcsa, hogy a két mű összesen alig tesz ki 60 percet, ez az időmennyiség pedig kevésnek tűnik egy igazán monumentális hangversenyhez. Titkon abban reménykedem, hogy az előadók megtoldják majd az estét néhány olyan kisebb darabbal is, amelyeket a műsorban nem tüntettek fel.

Aki teheti, ma este tartson velem a Veszprémi Ünnepi Játékok nyitóestjére!

wolferl