Egerek vagy emberek

Mojca Kumerdej: Fragma

Mindannyian betegek vagyunk. Míg munkahelyünkön, a külvilágban, az élelmiszerboltban és az autóbuszon, vendégségben és ünnepélyes eseményeken megpróbáljuk eljátszani a normális családfő, kedves gyermek, kiegyensúlyozott férj és feleség szerepét, valójában mind, egytől-egyig különféle lelki defektusokat hordozunk a sejtjeinkben, az agyunkban. Nem tehetünk róla, így működik az emberi természet.

A tudat igen nehezen birkózik meg önmagával és a világgal, s mire felnőtté válunk, mindenkiben rejtőzik egy-egy fájdalmas seb. A kérdés csak az, hogy a betegség mikor aktivizálja magát, és milyen cselekedetekben ölt testet. Ezek a betegségek pedig, hogy máris megidézzük a nagy Freud tudományát, sok esetben a szexussal állnak összefüggésben.

Mojca Kumerdej, szlovén írónő bizonyára jókora tapasztalattal rendelkezik e témakörben. Ezt bizonyítja Fragma című kötete, amely tizenhárom elbeszélést tartalmaz, s amelyek kivétel nélkül az emberi kapcsolatok sokrétű, legtöbbször patológiás viszonyait dolgozzák fel, középpontban a férfi és a nő konfliktusaival.

Rég olvastam ennyire izgalmas, lélektanilag tűpontosan felépített, szórakoztató novellákat. Különösen azért volt érdekes, mert ez a szövegtípus olyan országból, egy volt jugoszláviai tagköztársaságból származik, ahonnan általában, a kilencvenes évek derekától, szinte mindig történelemmel terhelt kötetek érkeztek. (Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szlovénia nem élt át akkora polgárháborús tragédiát, mint mondjuk Horvátország, Bosznia és Szerbia, de a közös história szorosan összefűzi a szomszédos testvérállamokkal.)

Kumerdej munkája teljes egészében száműzi a meghatározó délszláv tematikát, és kizárólag az emberi psziché gondjaira fókuszál, bár természetszerűleg minden történetben akad némi nyoma a kortárs szlovén valóságnak.

A tizenhárom elbeszélés többsége a klasszikus férfi-nő kapcsolat hideglelős vizsgálata, szélsőséges határhelyzetekben. Van itt minden, amit a pszichoterápia és a lélek háborúságaira fogékony olvasó kívánhat: féltékenység, házasságtörés, szexuális frusztráció, homoerotika, tabusértő vonzalom, perverzió, voyeurizmus és elmebaj. Egy-egy novella foglalkozik a szülői, baráti viszonyokkal, kettő pedig groteszk mellékutakra rohan: egy autójába szerelmes férfi kóresete és egy maszturbátor krónikája, aki egy készülék segítségével áramtermelő energiává alakítja saját farka kifogyhatatlan energiáit. Mindez mesterien létrehozott plasztikus nyelven, az ingoványos világ meggyőző közvetítésével, Gállos Orsolya precíz, remek fordításában, ízléses kivitelben, a L’harmattan kiadó jóvoltából.

Tulajdonképpen ezt a könyvet éppen azért vásároltam meg, mert arra számítottam, hogy a szerző segíthet nekem, a saját betegségemben. Úgy gondoltam, ha nem is a kötet egésze, de némely írás biztosan választ ad egyik-másik dilemmámra. Nem pszichológusi támaszra vágytam, hiszen egy irodalmi szövegtől ez aligha várható el, hanem arra, hogy megmutatja, ezek a problémák milyen nyelvi regisztereken ragadhatók meg. S esetleg még, hogy egy-egy szöveg olyan gondolatokat indít majd el, amelyek segítenek megérteni a lélek ártalmainak okait, gyökereit.

A források és a kötet fülszövege szerint Kumerdej lényegében a lacani pszichoanalízis egy-egy miniatúráját alkotta meg. Lehet, hogy így van. Én csak azt látom, hogy az elbeszélői hang minden esetben radikális kívülállással szemléli ezt a drámai világot. Mintha bár tombolnának az érzelmi traumák ebben a világban, ő maga mégsem tartozna oda. Belehelyezkedik ugyan hőseinek érzéseibe, tudatába, de rendkívül tartózkodó mondatokkal figyeli viselkedésüket és vergődésüket. Úgy bánik a hőseivel, akár egy rideg tudós a kísérleti egereivel. Elindítja őket egy fiktív folyosón, és szomorúan analizálja, mit tesznek, mi történik velük, hogyan reagálnak azokra a szituációkra, amelyeket az elbeszélő felkínál nekik.

A hiányérzet, amelyet mindvégig éreztem, legfeljebb csak e várakozás illúziójának tudható be, és annak, hogy a szerző szinte teremtői nézőpontból tanulmányozza szereplőit, ahonnan maradéktalan azonosulásra nem, legfeljebb együttérzésre képes.

Ennek ellenére magabiztosan mondhatom, hogy Mojca Kumerdej munkája az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb kötete. Javallt alapmű minden lélekbetegnek. Pontosabban, mivel egyikünk sem nevezhető egészségesnek, kötelező olvasmány mindannyiunk számára.


Novics János

Rovat: