Milyen tanulságokat szűrt le a cikk írója egy adriai kisváros látványos fejlődése kapcsán a Balatonra vonatkozólag? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

„Tanulságok a tenger mellől
A Balatoni Szövetség lankadatlan munkálkodása már is jótékonyan érezteti és láttatja hatását szépséges Balatonunk partjain. Működése nem hagy semmi kivánni valót hátra; hogy még nincs minden ugy a balatoni fürdőhelyeken, ahogyan kellene lennie, annak nem a Szövetség az oka, hiszen nem is lehetett fizikai ideje mindenről gondoskodni, illetve minden jó gondolatát és tervét végrehajtani.

Nem is tanácsokat akarok én adni a Szövetségnek a következő sorokban, hanem inkább a magyar közönség közönyét akarom megpuhitani a jó példákkal, melyeket a tenger mellett láttam; azt szeretném, ha a magyar közönség tanulna a tengerparti lakosoktól sok mindenfélét, elsősorban áldozatkészséget.

Csak egy adriai fürdőről veszem a tanulságokat, mert éppen annak példája lehet a leghatásosabb. Noviról van szó. Szegény kis városka Cirkvenica és Zengg között. A noviak észrevették, hogy tengerpartjuk fürdésre, fürdőzésre páratlanul alkalmas – lesz, mert a helyi viszonyok arra predestinálják. De hogy azzá legyen, a sziklás szirtes partból strandot kellett csinálniuk. S ahol néhány évvel ezelőtt még csak a novii gyerkőcök ugráltak a parti szirtek nyaktörő gerincein, most igen kedves strand nyulik el, mely, ha az óriási fáradtsággal odaültetett fák megnőnek, gyönyörű tengerparti sétahely lesz. A fürdő körül a strandot kiépitették, kikőfalazták a vizig; a fürdőre szánt területen a tenger fenekét kitisztitották és még mindig tisztogatják a kövektől; az utakat, sétahelyeket tisztogatják állandóan; három mólójuk van; épitenek, ültetnek, javitanak, ujitanak mindenfelé folyamatosan; jó kosztot, jó lakást adnak a fürdőtelepen s bent a városban mindenütt; és – nem zsarolnak sehol. A kis szegény város lakói áldoznak a maguk szegénységéből bőven a fürdőjükre; a fürdő részvénytársasága még bővebben; de nem akar senki meggazdagodni a fürdővendégek zsebből. S ime, a kis novii fürdőhely mind hiresebb, mind jobb hirű lesz; tódul az idegen oda; több is, mint amennyinek Novi helyet tudna még most adni, mert maguk sem számitottak arra, hogy ily hamar ily keresett fürdőhely lesz.

Ezt az áldozatkészséget tanuljuk meg tőlük legelőször. Kormány és birtokosok, Szövetség és falvak kezet fogva iparkodjanak Balatonunk természeti szépségeit és áldásait a vendégek, főképp a külföldiek számára minél hozzáférhetőbbekké és kedvesebbekké tenni, jó utakkal, a part gondozásával stb. Segitsük a Balatoni Szövetséget éppen ezt célzó munkájában azzal, hogy tagjai sorába lépünk; saját érdekeink, hazánk javát mozditjuk elő azzal.

De leginkább tanulják el a balatoni szállók, vendéglők, fürdők tulajdonosai vagy bérlői a noviaktól azt, hogy olcsó árakkal sokkal többre mennek, mint oktalan megdrágitásával főképen az élelmi cikkeknek. Mert ugy nem lehet odacsalogatni az idegent, amint például egyik exponált szállóban a somogyi parton, ahol méregdrága pénzen kegyetlen rossz kosztot és még rosszabb sört adnak a vendégnek. Ne kicsinyeljék a vendéglősök azt az étel-italkérdést! Aki fürdőzni, nyaralni, üdülni megy, az jó telt és jó italt akar kapni. Hogyan szeresse meg az idegen a Balatont és hazánkat, ha balcsillaga éppen abba az emlitett szállóba vezeti?

Vagy ha ugy jár, ahogyan én jártam nemrég. Kis társaságunk fáradtan, éhesen, szomjasan vánszorgott le egy magas balatonparti hegy tetejéről, négy óráig tartó mászás után, a legelső rangu szálló-vendéglőbe – estefelé. Világos, hogy első dolog ilyenkor a jó sör. Hát kérem, aznap nem kaptunk ott sört! Ám tessék nevetni, komikum is van a dologban, de több a komoly és a kellemetlen. A külföldi vendég, mondjuk a jó sörivó német, ha igy jár, bizony ugy elmegy a Balatonról, hogy szinét se látjuk többé s lesz gondja rá, hogy ismerőseit elriassza a Balatontól. Abban akis Noviban ilyen eset nem lehetséges, egyszerűen képtelenség.

Ha tehát a Balatoni Szövetségnek van ebben hatásköre, vagy eszköze, vagy vegye ezt is sok gondja közé; különben azt hiszem, máris gondol erre is.”


– A balatoni drágaságról és az ételek-italok minőségéről tett kifogások ma is helytállóak. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a veszprémi piaci árakhoz képest háromszoros összegért lehet lángoshoz jutni, egy fröccsért a strandon másfélszáz forintot kell kifizetni, nincsen diákjegy (csak 18 éves korig) stb. Persze lehetne példát venni a horvátokról, de mintha ma már ők is ugyanúgy tennének a vendégre, főleg a kispénzű magyarra, mint magyar kollégáik. Persze kivételek mindenhol vannak, az eldugott adriai falvak, a kevésbé felkapott Balaton-parti településeken mindenkit érhetnek még kellemes meglepetések.