Sokan várták nagy érdeklődéssel a tegnap esti programokat, bár a különféle médiumok meteorológusai egyöntetűen hidegfront eljövetelét, esőzések beköszöntét jósolták. Mi elsősorban a Péterfy Bori koncert velős kivesézését terveztük, de sajnos alulmaradtunk az időjós-maffia nemzetközi cselszövésével szemben… Jöjjön hát két érdekes szösszenet a míves kritika helyett.

Gonosz dolog ez az esőzés, főleg ha egy olyan fesztiválon vagyunk, ami az utcáé. Péterfy szűkölve menekül, ahogyan általában mindenki más is rohanva keres tetőt a feje felé. Tegnap az Óváros térre vezető körforgalom melletti boltíves átjáróban kerestek sokan menedéket… túlságosan sokan is. (Bizony, kedves olvasóink, baljós három pont, előre sejtető jelző.)

Bohumil Hrabal egyik regényében (Őfelsége pincére voltam) a főszereplő elvonul a természetbe, fenyőfavágással, hegedűkészítéssel foglalkozik. Arról mesél, hogy amikor kivágják a fát, akkor van, hogy hallani a zenét, a dallamot. Csak ilyen anyagból lehet jó munkát végezni…

Tegnap halk reccsenést, húrok pendülő szakadását lehetett csak hallani. A zene, az esszenciális zene eltűnése, eltűntének üressége volt észrevehető.

Mire átértünk az álló emberek közti vékony ösvényen, fogtuk csak fel, hogy mi történt odabent az átjáróban. Egy lány erőszakosan húzta a mögötte lévő barátnőjét, hogy hamarabb átérjenek. A hátul járó elvesztette az egyensúlyát, és elzuhant a fal mentén. Esésének végpontjában pedig – valószínűleg most már kitalálták –, egy mindent megélt hegedű hevert. Barátom táskájában lapult egy szép nagy üveg Jägermaister, rövid tanakodás után vissza is furakodtunk a zenész fiúig, aki magába roskadva ült falnak vetett háttal. Pohárba töltöttünk egy emberes adagot, és mondtuk neki, hogy talán így könnyebb. Közben rájöttem arra is, hogy valójában ő a tavaly nyertes Club Era hegedűse. Azt hiszem, sokan tudják, hogy kiről van szó, nehéz nem bámulni, ahogy húzza vonóját.

Kérdeztem tőle, hogy milyen érték, ami darabokra tört. „Úgy két kiló” - mondta. „És az eszmei?” – folytattam a faggatózást. Erre már könnyezve válaszolt. Hogy egy zenésznek mit jelenthet hangszere? Mit jelent, amikor mellette zúzzák szét? Azt hiszem, ezt nem nehéz átérezni, nem nehéz vele együtt gyászolni.

Közben az együttes egy másik (rasztafáribb) tagja mesélte, hogy utánafutott egy rohanó lánynak, aki sokáig láthatólag zavarban nézte a hegedű maradványait, aztán egy ezrest csúsztatott a tokjába. Mikor elérte, kérdezte tőle, hogy ő törte-e össze? Mondta, hogy nem, csak az Óváros téren ázik a hangcucca, ezért siet, és csak egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal, amit ott történt. Közben a többi tag is vigasztalta, hogy megnyerik a versenyt, és vesznek neki új, csinos hegedűt. Egy másik fiú felajánlotta, hogy kölcsönadja hegedűjét a fellépéseik idejére. Valójában ott mindenki együttérzett, csak az eleső csajt nem lehetett többet látni.

A Club Era mai fellépése (ami egyébként kölcsönhegedűvel is hihetetlenül jól szólt) előtt megtaláltam a veszteséget szenvedett Bakai Mártont. Beszélgettünk pár percet, és elárulta, hogy az együttes első dolga, hogy összespórolja a pénzt. „Akkor veled vannak!” - mondtam neki, és ő visszamosolyogta, hogy: „Ha nem lennének, akkor nem is játszanék velük.”

Tegnap a Naked Gun énekesnőjével beszélgettem (az interjú holnap olvasható). Szerinte unfair, hogy a nyertesek a rákövetkező évben is nevezhetnek. Egyet tudtam vele érteni, de most már egyáltalán nem bánnám, ha a tavalyi győztesek mondjuk egy közönségdíjjal térnének haza… és egy új, csinos hegedűvel.

straubbazsi
straubbazsi.blogol.hu

…aztán tizet ütött az óra, és mi is megrohamoztuk a Séd mozi előtti színpadot. Merthogy Péterfy Bori kezdett volna fél tizenegy felé. Pocsolyákban álldogálva néztük, ahogy messze Veszprémtől villámlik, és reménykedtünk, hogy nem lesz semmi baj. Hiszen még a zenészek is hangolnak és mosolyognak a közönségre. A várt időpontban el is kezdték, ám az első dalt sem élvezhettünk sokáig szárazon. Igen, az eső ideért.

Bori örömére mi kitartottunk, és még ha hárman is kuporogtunk egy esernyő alatt, azért élveztük a dalokat. (Bár táncunk most tényleg csak jobbra-balra mozgásból állt.) A fiatalok is kitartóan nyomultak – befelé a barátnőkhöz, kifelé pedig sörért. Nem vagyok ellene a nyakakba mászós dolgoknak, de mikor sok jó ember kis helyen se, akkor nem kellene lerúgni a fejünket. Mindegy, mert a koncert jó, az eső pedig még most sem esik annyira…

Aztán dörgés, villámlás és már a kis fekete esernyő sem védett meg minket. Most már Péterfy Bori sem mosolygott annyira. Miért is tette volna, hiszen ilyenkor életveszélyes koncertezni. Így hát a közönség megértésében bízva csak ennyit fűzött hozzá a dolgokhoz: „Két választásunk van: maradunk, és megbasz az áram, vagy ha enyhül az idő, később folytatjuk.” Persze az utóbbi maradt, az idő pedig nem enyhült, így mi is bemenekültünk a mozi alá, hátha oltalmaz minket a viharban. Oltalmazott, és egy-két lány utó-Bori koncertet is tartott mellettünk. Voltak persze elégedetlenek és az esőben anyázták a pakoló zenekart. Egy óra múlva pedig irány haza, megszáradni úgysem fogunk már. 10 perc foglalt vonal, aztán végre begördül a taxi…

Ani
annni@citromail.hu