Balaton Sound
Beküldte szerk -
A hőség egyelőre tartja magát, a sajtókonténer sem lett nagyobb, ahogy a másnaposság is nehezen múlik három végigbulizott este után. Napközben gyakorlatilag csak életben maradni voltunk képesek kaja, Balaton, jégzuhany (nincs melegvíz), megint kaja; és aztán már megint csak party. Persze, ez nem panaszkodás valójában nagyon jó itt lenni.
Három nap élményeiről lehetetlen beszámolni, ráadásul keddtől kizárólag az Utcazenével foglalkozunk, ezért sűrítenem kell. Ma a nagyszínpad fellépőiről írok röviden, holnap pedig szeretnék egy tágabb képet festeni a fesztiválról. Illetve lesz azért egy FatBoy, és talán pánikot verő vihar is. Mert, hogy mondják: Ausztriában van, és sok jéggel, meg 100 km/h-val. Azt is mondják, hogy erre jön, és a fák alól érdemes elvinni a sátrakat Meglátjuk.
Nulladik nap: nem volt nagyszínpad. Öreg róka DJ Palotaira ugráltunk hajnalig.
Első nap: Goldfrapp, Quimby, Massive Attack. A Goldfrapp valaki szerint jó volt, valaki szerint egyáltalán, én szerintem meg finom volt a bor, amit valahol egészen máshol ittam. Quimby-t alapból messziről kerülöm sajnos, de azt láttam, hogy sokan voltak, és sokan ugráltak is egyébként is ismeri mindenki. Az egyik szenzáció a Massive Attack, ami tényleg jó is és szép is volt, de alig húsz percig maradtam, mert az ő zenéjük picit sem party. Néha hallgatom otthon vízipipázáshoz.
Második nap: Orishas, Gentleman, B-52s. Az itthoni közönség az Orishas-nak a Represent című dalát ismerheti. Nekem még korán volt (hat óra), ezért csak zsonglőrködtem messzebb a színpadtól, de igazi kubai, szép lányokat megpörgető zenét játszottak szerették őket. A Gentlemen-en már az első sorokban táncoltam én is. Otto Tillmann ízig-vérig (és tovább is) reggae énekes, plusz gyönyörű énekeseket hozott magával. És másfél óra igazi Jamaica után is tudott meglepetést okozni! Még korábban a mellettem lévő lány mutatta, hogy milyen gagyi, hogy az első sorban egy hatalmas Bob Marley zászlót lengetnek, elvégre ez nem egy Bob Marley koncert. Szerintem nem volt gagyi, elvégre mégis csak ő ismertette meg ezt a stílust az egész a világgal. Szóval a végén, a nagy hajrá után, mikor már a technikusok pakoltak, na akkor, akkor visszajött Otto teljesen egyedül, leült az egyik hangfalra, és elénekelte a Songs of Freedom-ot (Marley-tól). Szép volt könnyfakasztóan (bár fotós kollegám talált egy lányt, aki már a legelső dalnál hisztérikus sírásba kezdett).
A régi (régen) sztár B-52s vissza robbanni igyekszik, engem nem tudtak magukkal rántani.
Na, mennem kell, mindjárt kezdődik Sergent Garcia (ha ), és előtte még a sátrunkat is össze kell pakolni.
(Az előbb kint voltam, több helyen is bemondták, hogy ha ideér, és amikor a legjobban szakad, és csapkodnak a villámok, és kobakjainkon kopog a jég, akkor ne menjünk fák alá, és semmilyen ideiglenesen felhúzott épületbe vagyis sehova se, hanem mindenki maradjon nyílt területen )
straubbazsi
Fotó: Szabó Tamás