A minap élhettük át munkahelyemen, hogy egy áratlan kutyakölyök - jelen esetben egy magyar agár - mennyi színt és derűt képes becsempészni a világ legszürkébb munkahelyeinek egyikébe. És még a kollektíva „köztudatának” is jót tesz/tett a jelenléte. Kollegánk ugyanis kényszerhelyzetbe került. Vagy hozza, vagy emészti a szétszedett otthon dühét, amíg el nem készül a kerítés…

Az agarakat mindig csodáltam, nálam dobogós helyen állnak kutyarangsoromban, de Szivi volt az első, akit testközelből megismertem. Újra tanulmányoztam ezeket a kecses szépségeket, és gondoltam megosztom Önökkel is e kisrétű „kutyatudományt”, hátha kedvet kapnak az „agarászáshoz”.

Ha az agarak őskutyafáját – családfáját - szeretnénk végigkutyagolni - bogarászást csak nem írhatok -, akkor az egyiptomi agár lenne a kiinduló pont, létezésükről ugyanis már a Kr. e. 3. évezredből is származnak bizonyítékok. Az agárhoz hasonló kutyákat valószínűleg őseink is futtatták már a vadászatokon, a honfoglalást megelőző időkben. Ugye mondanom sem kell, hogy miért. Gyorsaságuk ugyanis védjegyük.

Az agarak arisztokratikus megjelenésüknek, gyorsaságuknak, szépségüknek és szerethetőségüknek köszönhetően mindig is az uralkodók kedvencei közé tartoztak, ha példát akarnék mondani, Hunyadi Mátyás említeném, mint szenvedélyes vadászt és agarászt. A keleti jellegű agarak pedig a török hódoltság idején kerültek kis hazánkba, és tették le védjegyeiket az itteni agárállományban. Valószínűleg köztük nem dúltak olyan véres harcok.

Az agáraranykort a 18. és 19. század hozta el hozzánk, kimondottan divatos kedvtelésnek számított agarakkal foglalkozni. Tippeljék meg, ki tette igazándiból ismertté kis hazánkban az agarakat! Hát ki más, mint Széchenyi István. Agárbuzgóságának köszönhetően sorra alakultak az agarászegyeltek. Tévedés ne essék, ezeknek az egyleteknek nincs köze a műnyúl után rohanó versenyagarakhoz. Az agarászás a vadászat egyik verziója, amikor is nyulak és rókák menekülnek az agarak elől, és őket követik lóháton a simabőrűek. (Nyílt, sík terepek kiválóak igazán az agarászáshoz.) Így válik a puszta vadászat egyben lovassporttá is. Az 1850-es években a mezőgazdaság térhódításával felszámolódtak az agarászás alapterületeit, így mondanom sem kell, hogy ez halálos ítéletnek bizonyult. (Az 1940-es években tartották az utolsó hivatalos agarászatokat.)

Aztán megjelentek az agárversenyek, melyek már az aranykor letűnését jelezték. Itt már csak a gyorsaság volt fontos, így a magyar agarak kevesebb szerephez jutottak szemben a gyorsabb angol agárral. Sőt elérkezett az idő, amikor a kettőt elkezdték keresztezni, és a magyar agár jellemzői szépen kezdtek kopni.

Aztán a II. világháború után gyakorlatilag nem beszélhetünk magyar agár állományról hazánkban. Köztudott, hogy 1963-ban egy filmforgatáshoz kellett volna néhány példány, amikre Nagyecseden találtak rá, és amelyek megalapozták a fajta újraélesztéséért folytatott küzdelmet. Végül is 1966-ban fogadta el az FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) a magyar agarat önálló fajtaként.

Ennyi agártörténelem után talán beszéljünk magáról az agárról, és engedtessék meg, hogy Sziviről is. Azt egyből észrevettem rajta, hogy nem egy izgő-mozgó mindenkire felugráló kölyök, s úgy viselkedik, mint egy grófnő. Amint utána olvastam, kiderült, hogy nem Szivivel van a baj, hanem az agarak alapból tartózkodóak. Arra, hogy milyen értelmes nem érdemes szót pazarolni, inkább tessék alaposan megnézni a képeken a tekinteteket! Versenyeztetésének alapja gyorsasága, edzettsége és kitartó volta, és ezen tulajdonságait alapozza meg jól felépített izomzata és erős csontozata. Alakjáról mindenkinek az a vékony kutya jut eszébe, ami úgy néz ki, mintha kilapították volna. Pedig, ha jól szemügyre veszünk egy agarat, kitűnik egyből szépsége, kecsessége.

Akár hiszik, akár nem, házat őrizni is képes, azonban az agresszió nagyon messze áll tőle. A magyar agár úriságát mutatja, hogy kegyeit külön el kell nyerni, nem akárkivel áll szóba. Azonban mindenkit arra buzdítok, hogyha találkozik egy magyar agárral, mindenképpen hízelegjen neki, mert pompás dolog egy agár barátjává válni.