Szép kezdet

Borbély Szilárd: Árnyképrajzoló

Olyan nagyszerűen kezdődött Borbély Szilárd első elbeszéléskötete, rendkívüli élvezettel olvastam, aztán valahogy megváltozott, kihűlt a végére. Noha az a próza, amelyet ő csinál, egyike kedvenceimnek. Ráadásul némely darabja erősen emlékeztet Oravecz remek tárcáinak stílusára.

Borbély Szilárd a kortárs költészet egyik jelentős alakja, aki az elmúlt időszakban esszéivel és kisprózáival is rendszeresen jelentkezett az irodalmi porondon. Engem igazából nem is a lírája fogott meg, hanem az a szikár, mégis parázsló hangvétel, amely prózai szövegeit jellemezte. Nemrégiben pedig különös életrajzi adalékra bukkantam. Mint az tudható, hisz annak idején a ragadozó média is megírta, a szerző szülei 2000 karácsonyán rablótámadás áldozatai lettek. Ennek a tragikus eseménynek drámai foglalata a Halotti Pompa című verskötet, amely 2004-ben jelent meg. Voltaképpen minden későbbi Borbély-szöveg ennek a gyásznak a körülírása. Egy olyan cezúra az alkotó pályáján, amely minden későbbi írását befolyásolta.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Borbély Szilárd leplezetlenül és nyíltan beszél a valóságról, személyes érzéseiről. Sokkal inkább egy szenvtelen, rezignált beszédmódot teremtett meg, amely a semmibe vetett sérülékeny egyént és az individuumot, mint a barbárság áldozatát helyezi középpontba.

Az Árnyképrajzoló kisprózái jórészt egyes szám első személyben, egy névtelen narrátor tolmácsolásában szólalnak meg. Életképek, emlékezések, történetek vékony kis gyűjteménye, amelyek persze jól láthatóan hordozzák az önéletrajzi elemeket. Mégis, mintha egy állandóan önmagára és a külvilágra reflektáló személytelen hang beszélne. S mindig arról, hogy az ártatlan egyén milyen méltánytalan, sokszor drámai szituációkban kénytelen szembesülni a létezés abszurditásával.

A kötet lapjain részben a narrátor gyermekkori tapasztalatai elevenednek meg, részben néhány tanulságos életkép az elmúlt évtizedekből. Egy villámcsapás erejével megvilágított történetcserepek ezek, gondosan megdolgozott, plasztikus nyelven. Személyes kedvencem az Egy Intercityn című szöveg, amely Kertész klasszikus Jegyzőkönyvét megidézve szembesít az univerzális magánnyal és világunk rideg működésével. A kötet gerince persze most is a feledhetetlen tragédia újabb körülírása, Egy bűntény mellékszálai címmel. Megrázó, erős szöveg, amelynek rejtekében a személyes élményen túl egyfajta sötét világértelmezés látszik kibontakozni.

A kötet utolsó két írása azonban hirtelen váltással szimbolikus magasságokba csap. A bolgár kalauz Kosztolányi híres Esti Kornél-novellájának átlényegítése, Kafka és Walter Benjamin fikciós feljegyzéseinek segítségével, amely láthatólag az európai identitás, illetve a közép-európai tudatforma filozófiai igényű vizsgálata. A címadó novella pedig radikálisan mellőz mindenfajta referenciális elemet és egy stilizált, már-már mesei történettel lép át a misztérium birodalmába.

Bár a kötet számomra nem tűnik egységesnek és meglepetten vettem tudomásul az utolsó két szöveg tematikus hűtlenségét, az nyilvánvalóvá vált, hogy Borbély Szilárd mint prózaíró is méltón debütált, hiszen az Árnyképrajzoló minden apró egyensúlyi hibája ellenére kitűnően megformált, izgalmas munka. Csak reménykedem, hogy nem egyszeri kalandról van szó és folytatni fogja, akár egy hosszabb lélegzetű szöveggel.

Végezetül azonban meg kell jegyeznem, hogy a mindig minőségi kiadványokkal jelentkező Kalligram kiadó munkatársai ezúttal nem végeztek igazán szép munkát. A kötetben túl sok elírás és nyomdai hiba található, a szerkesztőknek illett volna ezeket eltüntetni, mielőtt piacra dobták volna.

Rovat: