Bérelt repülő és tupírfésű

Elkeltek a bérletek

Kerámialapos hajsütővas és hajkiegyenesítő valamint tupírfésű és hajtű is szerepel a Heineken Balaton Sound idei sztárjainak kívánságai között. Azonban csak az induljon útnak, aki előre váltott jeggyel rendelkezik, a napi belépők nagy része már elfogyott.

Kerámialapos hajsütővas és hajkiegyenesítő valamint tupírfésű és hajtű is szerepel a Heineken Balaton Sound idei sztárjainak kívánságai között. Az sem titok, hogy ezeket Kate és Cindy, a B-52s két énekese rendelte meg, és a hajkölteményeket a got2b Hajmeresztő Zóna mesterfodrászai fogják elkészíteni. Persze vannak ennél költségesebb kívánságok is: Fatboy Slim különgéppel érkezik Sármellékre. És egy szomorú bejelentés: Padilla idén is lemondta fellépését.

A Heineken Balaton Sound idei legnépszerűbb nemzetközi sztárja magánrepülővel érkezik barátai társaságában a tóparti bulira, míg vannak, akik a Keleti pályaudvarról indulnak majd haza, vonaton. A fellépők egy része saját kamionjaival járja Európát. A hangszerektől a kivetítőkig szinte mindent magukkal hoznak, hogy a közönség ugyanazt a show-t láthassa Londontól Zamárdiig. Magyar zenekar is igénybe vesz magánrepülőt. Az Irie Maffia ugyanis csütörtök este lép fel a Balaton parton, aznap késő este pedig Barabás Lőrinc és zenekara az ország másik végén ad koncertet. Miután a két zenekar tagjai közt van átfedés, három zenészt egy Cessna 120-as röpíti majd el a Soundról.

Bár a B-52s tagok is repcsivel jönnek, így a menetszél nem borzolja fel a hajukat, mégis egy fodrászszalonnyi pomádét és különböző hajformázó eszközöket rendeltek be, hogy fellépő-frizurájuk megfelelő legyen. Kerámiafejes hajszárító, parókatű, egy nagy kézitükör, amivel a frizura hátulját is lehet látni, hővédő fixáló zselé és megannyi kívánság áll a listán. A hajszobrászok pedig már adottak, hiszen a Sound egyik helyszínén a got2b Hajmeresztő Zónában a rendezvény alatt mesterfodrászok készítenek bulifrizurákat, és örömmel teljesítik Kate és Cindy kívánságait is.

Sajnos idén is megtörtént, ami tavaly: José Padilla 2007-ben az utolsó pillanatban jelezte a szervezőknek, hogy betegsége miatt nem tud eleget tenni a meghívásnak. Idén sajnos hasonló az indok: orvosai nem engedték el a kórházból, ezt a mai napon közölte a szervezőkkel. Az ibizai művész videóüzenetben fog bocsánatot kérni a magyar közönségtől.

Ne induljanak el a Heineken Balaton Soundra azok, akiknek nincs elővételben megváltott jegyük – adták hírül a fesztivál szervezői szerdán. Már nem lehet kapni bérletet a július 10-én kezdődő Heineken Balaton Sound fesztiválra. Ugyanígy elfogytak a július 11-re, péntekre és a 12-re, szombatra szóló napijegyek is a Balaton-parti eseményre. A fesztivál első és utolsó napjára, tehát csütörtökre és vasárnapra még korlátozott számban lehet jegyet kapni, ezeket azonban a helyszínen nem, csak az ismert jegyirodákban lehet megvenni. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy csak azok induljanak el a fesztiválra, akik elővételben megváltották már a jegyüket, miután a helyszínen nem lehet jegyet vásárolni! Szintén hangsúlyozzák azt is, hogy az illegális árusoktól vásárolt jegyek valódisága nem szavatolt.

Rovat: