Nem tudom, játszott-e valaha a magyarországi zenei színpadokon olyan kvalitásokkal rendelkező zenekar, mint a Chick Corea vezette Return To Forever. A mostanában újra aktív legendás jazz-rock fúziós formáció a legjobb, leghíresebb felállásában (Chick Corea – billentyűsök, Al DiMeola – gitár, Stanley Clarke – basszusgitár, nagybőgő és Lenny White dob) vágott neki egy világkörüli turnénak.

Július ötödikén Budapest vendége volt a kultikus csapat. Előzenekar nem lévén (most őszintén: kik fértek volna be eléjük?) nyolc óra után pár perccel minden különösebb csinnadratta nélkül besétált a négy zenészfenomén a színpadra. Külön-külön is megérne mindegyikőjük egy-egy bulit, de így együtt látni-hallani őket… Meghajoltak, udvariasan köszöntötték az Aréna méreteihez kisszámú nagyérdeműt, majd munkához láttak. Először az 1973-ban Hymn Of The Seventh Galaxy album címadó dalát nyomták, amelyen még Bill Connors gitározott. Ezen a lemezen alakították ki a jól ismert, rockos ritmizálással megalapozott, szólókkal teli stílusukat, ami az elkövetkezendő néhány évben hatalmas sikert hozott a bandának. Sajnos nem tudtuk maradéktalanul élvezni a muzsikát kezdetben, mert egy ordas technikai hiba miatt úgy egy percig a szerzeményből semmit nem hallottunk, csak a dobhártyaszaggató recsegést. Fütyült is a közönség jó magyar szokás szerint. (Még egy ilyen rendezvényen sem vagyunk türelmesek.) Stanley Clarke rövid köszöntője után máris folytatták a Where Have I Known You Before album iniciáléjával, a Volcanoval. Közben Chick Corea megelégelte a színpad előtt tolongó fotósokat, és néhány határozott kézmozdulattal elhajtotta őket a francba.

Persze, a szerzemények nem úgy hangzottak el, ahogy azokat megszoktuk a stúdió LP-ken, hanem hosszú improvizációs részekkel alaposan megnyújtották őket. Az első részt lezáró Song To The Pharoah Kings eredetileg is negyedórás – hát nem érték be ennyivel.

Szünet után tradicionálisra vették a figurát, és a No Mystery valamint a Romantic Warrior ismert motívumaival folytatták. Meola Gibson Les Paulját egy akusztikus gitárra cserélte, Clarke üzembe helyezte a színpad hátterében árválkodó bőgőt, Corea pedig átmászott a zongorához. Meola gitárfantáziájában elképesztő tekerései közben nem feledkezett el a John McLaughlinnal és Paco De Luciával felvett Friday Night In San Franciscoról a Mediterranean Sun Dance bevezető akkordjairól. Stanley Clarke annyira belemerült bőgőszólójába (basszusgitáron nem mutatott be magánszámot) hogy a végén már Pete Townshendre emlékeztetve szélmalomszerű karmozdulatokkal sanyargatta a négy vastag húrt. Az egész koncerten egyedül az ő virgáját éreztem egy picit öncélúnak, talán túl hosszúnak. Chick Corea variációjába nem felejtett el klasszikus zenét becsempészni. Lenny White magánszámakor két technikus lebontotta a dobcájg elé állított átlátszó paravánt, hogy jobban érvényesüljön szólója. Szeretném megjegyezni, az egész koncert alatt a messze ez a hangszer volt a leghangosabb, néha rendesen elnyomva a többieket. Érdekesnek tűnt az is, hogy White nem szemben játszott a közönséggel, hanem cuccát oldalra fordították, így a zsűri sokkal jobban látta tevékenységét.

Nagy volt a fluktuáció a második felvonásban, mert nem egy esetben csak hárman játszottak: hol Corea, hol Meola hiányzott. Viszont megadták egymásnak a tiszteletet, hiszen egymást a színpadon tartózkodva figyelték, ha épp nem volt feladatuk. Az elektromos hangszerekhez csak a koncert legvégén, a ráadásban eljátszott Chick Corea szerzemény, a Romantic Warrior zárótétele, a Duel Of The Jester And The Tyrant előadásakor tértek vissza.

Fantasztikus élmény volt látni a bandát, bár tegyük hozzá, kezdetben egy kicsit nagypapisan játszottak. Időre volt szükség, hogy bemelegedjenek, de az is lehet, hogy a már említett technikai hiba zavarta meg őket. Szünet után viszont az akusztikus részben fenomenális teljesítményt nyújtottak. A szervezésről annyit, hogy egy kisebb helyre kellett volna tenni ezt a bulit, mert az üres tribünök látványa számomra lehangoló volt, és csak a küzdőtéren elhelyezett székek teltek meg. Reméljük lesz még szerencsénk ehhez a zenei csodához, hiszen ha igazak a hírek, az év végére új szerzeményekkel teli albummal lepik meg a rajongókat.