Boldog idő
Beküldte kilgore -
Sajtótájékoztatóra hívott bennünket a Pannon Várszínház. Nem helyben, hanem Budapestre mentünk, a Fészek Klubba, ahol már várt bennünket Vándorfi László és csapata. László Veronika sajtófőnök bevezetőjében elmondta, hogy a színház ősbemutatóra készül.
Nos, Vándorfi László álmodott egy nagyot, és színpadra állított egy musicalt Zorán dalaiból, Boldog idő címmel. A színház igazgatója elmondta, hogy egyedi és furcsa kísérletről van szó, hiszen Zorán dalait amelyeket érintetlenül hagytak egy színpadi művé gyúrták össze. Felcsendülnek a Presser és Dusán által írott számok, de más szerzők Dusán által magyarított szerzeményei is elhangzanak, sőt, egy Bródy-Adamis nóta is. Különös színpadi díszletet fog látni a nagyérdemű: panoptikum italozó emberekről, egy forgó bicikli, csigalépcső, egy zongora darabokra szaggatva. E tárgyak között zajlik a történet, amelynek középpontjában a Gazdag Tibor által megformált Vándor áll.
Egy időutazásnak lehetünk tanúi, amely Zorán dalainak segítségével az ötvenes években kezdődik, és a mában landol. Látványszínházat akarnak megjeleníteni az alkotók, sok mozgással és természetesen énekkel.
Természetesen Zorán és Dusán is részt vettek a sajtótájékoztatón. Zorán elmondta, hogy minden hiedelemmel ellentétben a darab nem róluk szól. Mert szeretem őket hangzott Vándorfi László lakonikus válasza arra a kérdésre, hogy miért pont Zorán dalait vitte színpadra. Kramer György koreográfus hozzátette, hogy a dalokhoz hozzá kellett passzítani a megfelelő stílusú táncot.
Szerintem a Zorán lemezek koncepció adta formája korábban is megelőlegezte egy színpadi mű létrehozását. Miért csak most kerültek színházba a dalok? tettem fel kérdésemet a Sztevanovity testvérpárnak. Nem is mi álmodtuk ezt meg mutatott Zorán Vándorfi Lászlóra. Mi nagyon stúdióban dolgozó zenészek vagyunk tette hozzá mosolyogva.
Az Árny szerepét játszó Zayzon Csabát a kiugrás lehetőségéről kérdezték a darab kapcsán. A Pannon Várszínházra vigyázni kell így hangzott a diplomatikus válasz.
A Boldog idő ősbemutatója Július 12-én lesz a Balatonfüreden, a Füredfest 2008 játékok keretében, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.