Heineken Balaton Sound

Újabb nagyágyúk a Balaton Sound programjában

A Fatboy Slim, a Massive Attack, Armin Van Buuren és több neves nemzetközi előadó bejelentése után újabb világsztárok részvétele vált biztossá a Heineken Balaton Sound Fesztiválon. Már biztosra vehető, hogy Zamárdi szabadstrandján ünnepelhetjük július 10-11-12-13-án többek között a B-52’S és a GOLDFRAPP csapatát, RICHIE HAWTIN-t, MYLOT-t, valamint NICOLA CONTÉ-t.

A Heineken Nagyszínpad programját újabb két nemzetközi produkció gazdagítja. Pár napja került boltokba a B-52’S új albuma. A világ minden bizonnyal legbulisabb csapata – olyan klasszikus slágerekkel a hátuk mögött, mint a Loveshock vagy a Flinstones családról készült film címadó dala – először lép fel Magyarországon. Akárcsak a brit GOLDFRAPP duója, akik szintén nemrég jelentették meg világszerte máris toplistás új albumukat. Hosszas egyeztetések után a szervezők úgy döntöttek, két hazai csapatot hívnak meg a Balaton Sound Nagyszínpadára: a QUIMBY és a ZAGAR örömmel fogadta a felkérést, akárcsak az a közel 50 magyar zenekar és DJ, akik a fesztivál többi helyszínén szerepelnek majd.

Sokak örömére az elektronikus zene egyik korszakalkotó figurája, RICHIE HAWTIN a vízparti T-Mobile Terasz vendége lesz. Személyében a detroiti techno és a berlini minimal vonal legnevesebb népszerűsítőjét köszönthetjük Zamárdiban.

Ugyanezen a színpadon találkozhatunk az olasz NICOLA CONTÉ-val, aki a kora délutáni órákban kedvenc lemezeit mutatja be, majd később élő zenekarával is előrukkol. Az osztrák producer-mágus, URBS a G-Stone istállóból ezúttal a délutáni időszak aláfestő zenéit válogatja a strandolók számára.

A Samsung Mobile Dance Arena színpadán újabb világsztárok és kuriózumok részvétele vált biztossá. Itt lesz a „house-szamuráj“, SATOSHI TOMIIE, a felkelő Nap országából és a világjáró skót elektropopsztár, MYLO.

A Heineken Balaton Sound felvállaltan stílusos eklektikáját mutatja, hogy a számos elektronika-központú produkció mellett a LOS DE ABAJO, a pörgős mexikói rockzenekar, a punk, a ska és a latin-folk határmezsgyéjéről szállít igazán vérforraló dallamokat, míg a két olasz úr koktél-költeménye, a GABIN, ízléses soul, funk és jazz muzsikák keverékét tárja elénk.

JIMI TENOR, a finn zenemágus, korunk egyik legizgalmasabb zenésze, aki arcátlan módon vegyít afro, jazz, techno és pop elemeket. Ebből láthatunk ízelítőt Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound programjában.

KRAFTY KUTS, a breakbeat történelem egyik mérföldköve, feledhetetlen éjszakát ígér rajongói számára.

Ugyancsak a fesztivál vendége lesz Dirk Swartenbroekx, aki STEVE BUSCEMI néven került a köztudatba, s miután már megjárta a montreaux-i jazzfesztivált is, így a Heineken Balaton Sound sem maradhat ki számára. S jön egy orosz-balkán-romaska mixtúra Ausztriából, a

RUSSKAJA, mely egy igazi koncertzenekar: évi 200 bulit nyom Amszerdamtól Isztambulig. Érdemes megnézni!

További fellépőkről információ, és a jegyelővételi jegyek listája a www.balatonsound.hu oldalon olvasható.

Jegyárak: bérlet: 16 900 Ft, Kombinált bérlet (amely a VOLT Fesztiválra és a Heineken BALATON SOUND-ra is érvényes): 29 900 Ft.

A kijelölt jegyelővételi helyek Üdülési csekket és Sodexho Kultúra utalványt is elfogadnak.

Rovat: