Tiltom, tűröm, támogatom

- avagy meddig tart a tolerancia? -

Van, aki tűzzel-vassal irtaná a hangos esti zenei rendezvényeket. Van, aki elviseli, mondván kell ez a városnak. Van, aki örül neki, mert szerinte ez hozzátartozik egy ilyen városhoz, mint Veszprém. De ők vannak kisebbségben a vár alatti utcában.

Lassan természetessé válik, hogy nyáron esténként koncertekre kerül sor a várban. Hol a Várkert étterem teraszán, hol a Szentháromság téren, hol a városháza előtt csendülnek fel a dallamok. Persze van, akinek ez nem felüdülés vagy kulturális csemege, hanem maga a megtestesült kínzás. Mások elviselik, vagy egyéb technikákkal túlélik. És van olyan is, aki lelkesedik érte. Meg kell vallani, nagyon nehezen találtunk ilyen személyt, amikor a vár alatti utcában élők között kérdezgettünk

Tiltom
A megkérdezettek nagy része ezzel a kijelentéssel azonosult. Nézzük a véleményüket!

– Kibírhatatlan ez az egész. Tudom, mindenki azzal cukkol, hogy tök jó nekem, mert ingyen hallgathatom a sok-sok hírességet. Én erre csak azt mondom, jöjjön ide, cseréljünk. Mert szerintem a jókedve addig tartana, amíg egy fáradt, melós nap után hazajönne, és az ő fülébe vernyákolnának.

– A szabadság nekem azt jelenti, hogy addig és azt csinálom, amivel nem zavarom a másikat. Na, engem zavarnak. Én esténként a gyerekeimmel, feleségemmel, anyámmal akarok beszélgetni, és nem kötelező zenei szeánszon részt venni. Üljön ide a polgármester meg az összes városházi, aki engedte, meg a rendőrség.

– Ami kötelező, az nem kell. Nekem. Mert van, ami gyönyörű, jó, izgalmas. Nekem. És ugyanez szörnyű, rossz, kibírhatatlan. Másoknak. Ennyi. Ezt kellene felfogni!

– Utálom a koncerteket. Húzzon el mindenki a véreres… Én biztos, hogy nem viselem ezt el, én úgy feljelentem, bejelentem őket, mint a huzat. Nekem ez a feladatom, kötelességem a családom felé. A fa… sem viseli ezt el! Ide kötözném azt a sok kultúrembert, aztán éjjel-nappal hallgattatnám velük ezeket a hülyeségeket, alvás nélkül. Aztán egy hét után megkérdezném, hogy mit akarnak.

Tűröm
Róluk gondoljuk, hogy ők a csendes többség, akik elviselik. Szerintünk csak a nevelésük, a jó modoruk tartja vissza őket egy hangosabb, durvább megnyilvánulástól.

– Szeretem a zenét, drukkolok Veszprémnek, hogy minél fajsúlyosabb kulturális szereplő legyen idehaza, toleráns vagyok. De nehezen, egyre nehezebben. A legnagyobb baj, hogy ebben nem én döntök, vagyis nem én választom ki, hogy melyik este, és mit hallgatok. Kényszer ez az egész.

– Feljelenteni? Soha nem tenném. Bár már gondoltam rá, amikor már nem bírtam tovább. De inkább elutaztam, elsétáltam, ittam egy sört.

– Füldugó, altató, utazás, hétvégi telek, átköltözés azokra a nehéz napokra anyámhoz. Ennyi, ezt tudom tenni, amíg bírom. Nagyon hangos, olyan, mintha itt, mellettem szólna. Egy idő után embertelen. Nem tudom lehalkítani.

– Én még bírom, de a gyerekek nem. Neki mit mondjak? Azt, hogy Veszprém imázsához kell?

Támogatom
Ők nem a vár alatt vagy környékén laknak. Ismeretséggel találtunk csak egy valakit, aki kimondottan élvezi a nyári koncerteket. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek többen, csak annyit, hogy kevesen vannak.

– Én imádom a nyári estéket. Kinyitom az ablakom, leülök a fotelembe, és hallgatom a zenét, a muzsikát. Csodálatos. Én ezt megtehetem, akik máshol laknak, nem. Ezért szerencsésnek érzem magam. Úgy gondolom, ennyit vállalni kell annak, aki ilyen helyen él. Gondoljunk Pisára, Veronára vagy más külhoni helyekre. Ez Veszprém, ezek vagyunk mi. Ez kell nekünk!

Rovat: