Szeretem azt, amivel foglalkozom
Beküldte zoo -
Az ötlet egy dolog. A vizuális kidolgozás, a megvalósítás és az effektív munka az, ami sokszorosan több időt és kreatív energiát igényel, mint meglelni az ideát - véli Ujhelyi-Kovács Sándor, a városi önkormányzat által kiírt óriásplakát-pályázat első helyezettje.
Index: - Mivel foglalkozol?
Ujhelyi-Kovács Sándor: - Manapság meghatározóan vizuális kommunikációval foglalkozom, az ehhez kapcsolódó kreatív és stratégiai feladatokkal, valamint kampány- és látványtervezéssel, perpillanat szabadúszóként. Az elmúlt több mint másfél évtizedben számos kiadó és kommunikációs vállalat művészeti- és projekt vezetőjeként dolgoztam. E mellett audiovizuális alkotóként, szövegíró énekesként és producerként könnyűzenei hanglemezeket és videoanimációs kisfilmeket készítettem.
Index: - Milyen eredményekkel büszkélkedhetsz a munkáddal kapcsolatosan?
UKS: - Munkámból adódóan lehetőségem nyílt részt venni jó néhány hazai és nemzetközi vállalat kommunikációs kampányának kidolgozásában és megvalósításában. A hazai interaktív kommunikáció kialakulásának hajnalán, '95-'96 táján tagja lehettem a műfajt meghatározó, a kor Európájában egyedülálló ABCD interaktív kulturális cd-rom periodika alkotói közösségének. Szakmai tevékenységemmel hozzájárulhattam néhány kiemelkedő magyar szellemi termék és eredmény külhoni piaci térnyeréséhez. Itthon és számos külföldi országban jelentek meg hanglemezeim és vetítették videoklipjeimet.
Eddigi díjaim:
1997 - Különdíj, az ABCD Interaktív CD-Rom Magazin alkotói tagjaként, a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériuma által kiírt, az Az év CD-Rom alkotása pályázaton.
2000 - Első díj, az ITD Hungary Kht. részére készített vállalkozásfejlesztő CD-Rom adatbázis-sorozat társalkotójaként Az év digitális szakkönyve címmel kiírt EU pályázaton.
2003 - Harmadik díj, a 25.06.2003. című animációs videofilm megalkotásáért a XX. Század Intézet által George Orwell születésének centenáriuma alkalmából meghirdetett videoklip pályázaton.
2008 - Első helyezés, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Turisztikai Egyesület által meghirdetett óriásplakát pályázaton.
Index: - Hol találkoztál a pályázati kiírással?
UKS: - Az egyik nyomtatott veszprémi sajtókiadványban, már nem emlékszem pontosan, melyikben is.
Index: - Mik voltak az első benyomásaid a pályázattal kapcsolatosan?
UKS: - Ahogy elolvastam, azonnal tudtam, hogy részt veszek a pályázaton és a következő pillanatokban megszülettek pályaműveim alapgondolatai is. Node az ötlet egy dolog. A vizuális kidolgozás, a megvalósítás és az effektív munka az, ami sokszorosan több időt és kreatív energiát igényel, mint meglelni az ideát. Nálam legalábbis így működik. El kell mondjam, a munka mindegyik részét élvezem, szeretem azt, amivel foglalkozom, nem pusztán "cselekvésnek" vagy "tevékenységnek" tekintem, de nem keverem össze az önmegvalósítással. Arra ott van számomra a zene, az írás és az animáció.
Index: - A zsűri bírálta magát, kevés időt adtak. Te hogy látod ezt?
UKS: - Az a tapasztalatom, hogy az alkotó munkához ideális körülmények nem léteznek, vagy ha vannak is, nem igazán kedveznek a "nagy mű" létrehozásához. Mindig kell valami szorító tényező, jelen esetben az idő szűkössége, ami sarkall és inspirál, hogy ilyen esetben is sikerüljön értékelhető gondolattal és produktummal előállni. Engem motivált a "kényszerítő körülmény". Egyébként pedig a zsűrinek van joga bírálnia magát, nekem, mint pályázónak nincs, nem is teszem. Így látom.
Index: - Veszprémiként milyen érzés, hogy a te alkotásod hívja fel városunkra a figyelmet országszerte?
UKS: - Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, de nem tehetek mást, puffogtatok hát, őszintén: nagy megtiszteltetés számomra, veszprémi születésű és kötődésű pályázó számára, hogy ötletemmel és munkámmal járulhatok hozzá szeretett városom népszerűsítéséhez. Bízom benne, hogy a plakát kiváltja majd a szándékolt hatást, amiért létrejött és figyelmet irányít a városra.
Index: - Milyen ötleteid voltak még?
UKS: - Három pályaművet készítettem, s mivel egyetlen kép többet mond ezer szónál is,
hát elküldöm valamennyit.
Index: - Milyennek láttad a mezőnyt?
UKS: - Jó pár inspiratív gondolat, idea formálódott meg. Személyes kedvencem Baukó Krisztina munkája. Neki és valamennyi díjazottnak is gratulálok.
Index: - Jövőre is próbálkozol?
UKS: - Megtörténhet. De az ellenkezője is. Ha akad épkézláb ötletem, miért ne?