Veszprém mindenkit vár
Beküldte zoo -
Július 1-től 40 helyszínen látható az a Veszprémet hirdető óriásplakát, amit pályázat útján választottak ki. A projekt ötletadójával, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnökével, Mészáros Zoltánnal beszélgettünk ennek hasznáról.
Mészáros Zoltán: - Az ARC óriásplakát is inspirált, amikor kiírtuk ezt a pályázatot melynek célja, hogy széles körben összegyűjtsük a kreatív ötleteket ebben a témakörben. Nem kötelező jelleggel szempontokat is megjelöltünk. Az önkormányzat 2,8 millió forintot biztosított erre a turisztikai keret terhére. Van ígéretünk, hogy a Veszprém Aréna is mellétesz egy bizonyos összeget. A helyi sajtóban olvashatták a kiírást, illetve grafikai stúdióknak is elküldtük a pályázatot, május 20-ig vártuk a pályaműveket. A profi grafikai stúdiók nem nagyon mozdultak erre a lehetőségre, számukra kevés volt a rendelkezésre álló idő. A beérkezett anyagok közül körülbelül 20 százalék volt komolyan értékelhető, sok lelkes amatőr jelentkezett.
Index: - Azonban győztest kellett hirdetni.
MZ: - Az öttagú zsűri Geszti Péter vezetésével - végül hosszas hezitálás után úgy döntött, egy olyan pályamunka sincs, ami változtatás nélkül azonnal fel lehetne tenni a plakátokra. Két alkotót megkértünk, az általunk megadott szempontoknak megfelelően módosítsa alkotását. A zsűri kreatív ötlet, üzenetek, újszerűség, óriásplakát funkciók szempontjából végül a veszprémi Ujhelyi-Kovács Sándor ötletét tartotta a legjobbnak. Viszonylag gyorsan, kevés üzenetet kell átadni egy-egy ilyen plakáton, szakmai szempontból ez tűnt a legjobbnak.
Üzenete egyértelmű, egy ezeréves keresztény mitológiában élő város a fiatalok számára is lehet megélhető. A turisztikában ismert piktogramokat használ, amivel gyakran találkoznak az emberek. A kiírásban megadott szempontok Veszprém Aréna, kézilabda, sportélet, vendéglők, múzeumok, fesztiválok, állatkert nagyon ügyesen szerepelnek a pályaművön.
Üzenete, szimbólum-rendszere inkább egy fiatalosabb réteg számára lehet könnyebben befogadható.
Index: - Nagy bátorságra vall, hogy a Gizella királyné szobrához ilyen mértékben hozzányúlt.
MZ: - Kétségkívül, de a jó ötletek mindig bátrak, és elsőre szokatlanok. Többen nehezményezték, mit fognak szólni ehhez a keresztény hívők, emiatt a tervet megmutattam Márfi Gyula Érsek Úrnak is. Figyelemfelkeltő, ehhez nem fér kétség, esély van rá, hogy beszéljenek róla.
Index: - Közterületen mikortól lesz látható?
MZ: - Július 1-től 40 helyre kerül ki, ami szinte csak jelzés értékűnek számít, mondhatni láthatósági küszöbön leszünk. Az első díjat 300 ezer forintra értékeltük a kiírásban szereplő 500 ezerhez képest, hiszen első körben nem érkezett tökéletes, azonnal elfogadható és nyertes produktum.
Index: - Mik a legfontosabb észrevételek a pályázattal kapcsolatosan?
MZ: - Sok tanulsággal szolgált ez a pályázat, látszik, jövőre is érdemes ezt meghirdetni. Több időt kell hagyni a pályázóknak, és sokkal szélesebb körben, intenzívebben kell elérni a profi stúdiókat is.
Index: - Milyen turisztikai projektek jöhetnek szóba a jövőben?
MZ: - Az eredeti ötletben további eseményekre is tettünk javaslatot, hogy legyen egy óriásplakát a beérkezett anyagokból, illetve egy kiállítás is párosuljon ehhez, ahol a legjobb 20 szerepelhet. Legyen egy road show, állítsuk ki őket például Szeged főterén, telepítsünk mellé színpadot, vigyük oda a veszprémi zenekarokat. A későbbiek folyamán tehát ilyen jellegű produkciók is elképzelhetők, persze mindez álom pénz nélkül.
Jövőre újra nekivághatunk, de nagyobb forrásokra lesz szükség. A költségek elenyésző része a kreatív pályázat. Ha meg szeretnénk jelenni a Dunántúlon, fővárosban, minimum 200 plakátra lenne szükség, országos kampánynál 400-500 kihelyezés a minimum, ami 15-20 millió forint körüli vásárlást jelent. Nem emlékszem, hogy bármelyik város ilyen kampányt indított volna, inkább az a jellemző, hogy adott projektek mentén kommunikálják a városokat: Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolci Opera Fesztivál, Veszprémi Ünnepi Játékok.
Index: - Miért az óriásplakátok mellett döntöttek?
MZ: - Minden tanulmány szerint ez a leghatékonyabb közterületi médium. Nyílván lehetne másként is csinálni. 25 millió forintból létre lehetne hozni egy komplett veszprémi média kampányt, de a jelenlegi pályázatot áttörésnek érzem ezen a területen. Eddig a veszprémi Tourinform Iroda egyedül vállalta magára városmarketinget, számos kiadványt jelentet meg. Most legalább elindult valami, és mindeközben egy valós alapokon álló, szakmai együttműködés is kialakult a várossal, ami szerintem fontos; ennek egyébként már a Nemzeti Vágtán való megjelenésünk is része volt.
Index: - Hogyan mérhető a kihelyezett plakátok haszna?
MZ: - Sehogy. Itt nem a hasznon van a hangsúly. Nyílván nem emiatt fognak többen, vagy éppen kevesebben jönni Veszprémbe. Ezzel azt kommunikálja a város, hogy fontosnak tart önmagáról egy ilyen jellegű megjelenést, s üzeni: Veszprém mindenkit vár!
Index: - Milyen sors vár a többi beérkezett pályaműre? Felhasználják őket valamilyen formában?
MZ: - Természetesen. Még júliusban a zsűri által kiválasztott legjobb 20 plakát egy mini kiállítás keretében kikerül a Városháza Aulájába, itt mindenki megnézheti. A díjazott képek felkerülnek a városi honlapra is.