40 ponton hirdetik Veszprémet

Az ideit kísérleti évnek tekintjük

Óriásplakátok hívják fel a figyelmet Veszprémre a közeljövőben. Az önkormányzat pályázatot írt ki ennek megvalósítására. A beérkezett pályaművekről, tapasztalatokról Péterné Rózsa Mária, a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke beszél.

Péterné Rózsa Mária: – A város idei költségvetésében 11 millió forint turisztikai keretet különítettünk el, ennek felhasználásáról a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság dönt. Ez az összeg azokból a befizetésekből tevődik össze, amely a Veszprémben történő szállásfoglalásokból folyik be, vagyis az idegenforgalmi adó bizonyos része visszakerül hozzánk olyan célok megvalósítása érdekében, amelyek a város turisztikai fejlődését igyekeznek előre mozdítani. Ez az első olyan esztendő, amikor nem csak megfogalmazódott, hanem valósággá is vált, hogy a turisztikai alapból az egyéb célok mellett az óriásplakátok elkészítésére is forrást biztosítsunk, szorosan együttműködve a Veszprémi Turisztikai Egyesülettel.

Index: – Mekkora összeggel gazdálkodhatnak?

PRM: – Május elején írtuk ki a pályázatot az óriásplakátok megvalósítására. 2,8 millió forintot biztosított erre az önkormányzat, az egyesület 500 ezer forint értékű fődíjjal és különdíjakkal járul hozzá a pályamunkák díjazásához. A beérkezett pályaműveket egy zsűri értékelte, amelynek elnöke Geszti Péter. Tagjai Mészáros Zoltán – a Veszprémi Turisztikai Egyesület képviseletében –, Jokesz Antal fotóművész és Hegyeshalmi László képzőművész, valamint jómagam az önkormányzat részéről.

Index: – Milyen alkotások érkeztek?

PRM: – 24 alkotótól 55 pályázat érkezett. A javasolt szempontok között szerepelt Veszprém varázslatos természeti szépsége, a Vár, Veszprém a fesztiválok, gasztronómia és vendéglők városa, valamint a kézilabda csapat, illetve az Állatkert és a Veszprém Aréna, mint hangsúlyosan megjelenő gondolatok. A pályázó ezek közül emelt ki egyet, esetleg többet, mint számára legfontosabb veszprémi ismertetőelemet. A pályaművek beérkezését május 20-ig vártuk.

Index: – Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?

PRM: – Az idei esztendőt kísérleti évnek tekintjük. Egyértelmű, hogy korábban kellett volna kiírni a pályázatot, illetve a további tapasztalatokat felhasználva igyekszünk Veszprém város turisztikai vonzerejét minél szélesebb körrel megismertetni a jövőben. Valójában több pályázatra számítottunk, a pályázók számában talán az is szerepet játszott, hogy a kiírás viszonylag szűk körhöz jutott el. Mindenesetre nagyon örülök, hogy elkezdődött ez a munka, hiszen többször napirendre került már ez az igény. Reméljük, jövőre egy nagyobb léptékű, még nagyobb érdeklődést kiváltó pályázatot tudunk előkészíteni.

Index: – Mikor lesznek láthatók a plakátok?

PRM: –Az eredmény kihirdetése után a plakátokat még ebben a hónapban elhelyezzük összesen 40 ponton, turisztikai centrumokban, valamint nagy forgalmú utak mellett, amelyeken keresztül érkeznek hozzánk a külföldi és hazai látogatók.
A Tourinform Iroda nagyon precíz információkkal rendelkezik arról, mennyi látogató érkezett Veszprémbe, illetve a statisztikai hivatalnak is vannak adatai, valamint az adóbevételekből is lehet következtetni a turisták számára. Ez jó összehasonlító alapot adhat a jövőt tekintve. Bízom benne, beigazolódik, hogy ennek a munkának van értelme.

Rovat: