Lehet, hogy ciki, de megéri

- a németeknek szurkolni -

Van, amit az ember ösztönösen magába szív – mert a fater már kisgyerek korában Fradi-címeres rugdalózót vett neki, és hamarabb olvasta a Nagy Béla összest, mint a Dörmögő Dömötört –, és van, amit saját maga választ. Rumenigge, Littbarski, Schuhmacher, Matthäus, Klinsmann és társaik gondoskodtak róla a ’80-as években, hogy germán drukker legyek.

Sikk utálni a németeket. (Éppen úgy, ahogy a Fradit.) A baráti és ismeretségi körömben is messze nagy többségben vannak az utálkozók a szimpatizánsokkal szemben. De nekem ezt adta a gép, és ezen nem is tudok/fogok/akarok változtatni. Soha nem fogom megszeretni a fetrengést, a szimulálást, az időhúzást, amit a mediterráneum futballistái a zsonglőrködés mellett művelnek. Igenis, tetszik az akarat, a hajtás, a fegyelem, a precizitás, a küzdőszellem, a soha fel nem adó, meg nem alkuvó játék. Még ha hiányoznak is a látványos technikai elemek. Még ha engem is megutálnak miatta.

Ez van. Tegnap a németek ellentmondást nem tűrően darálták be a köpni-nyelni nem tudó sztárokkal felálló portugálokat. Mert ugye „a végén úgyis mindig a németek nyernek”…

Rovat: