Férfi szemmel

A New York-i, nem is annyira szingli lányok

Hoollywood már rég feltalálta, hogy sorozatokból előbb-utóbb egész estés mozifilmet illik gyártani. Az már más kérdés, milyen sikerrel. A Szex és New York: The Movie 135 perce épp annyi híres márkát, vidámságot, drámát vagy éppen bölcs mondást tartalmaz, mint egy-egy epizód a tévében. Igen, írtunk már a filmről, de ezúttal férfiszemmel nézünk a vászonra.

A vetítésre várva hamar feltűnik, hogy erősen női uralom lesz a teremben, ami nem csoda, sokan közülük talán példaképnek tekintik Carrie, Charlotte, Miranda és Samatha életét, hiszen valaki a nagy Ő-re vár, esetleg rendkívül szerény, vagy „dolgos anyuka” jövőt lát maga előtt, de az is lehet, hogy mindenről a dugás jut az eszébe. A 16. életévükben járó toporgó tinik néhány éve még a herceget várták, most azonban úgy gondolják, Mr. Big az igaz férfi számukra. A plázacicák mellett a fekete ruhába burkolózó lányok is velem együtt álltak sorba, hogy megnézhessék, milyen életét élnek kedvenceik 5 évvel a 6. évad befejezését követően.

A női uralomnak egy komoly előnyére világított rá az első 10 perc: nincsenek illemtelen (értsd: baromarcú) ifjak, akik mókásnak szánt beszólásaikkal szórakoztatják barátaikat, vagy hangosan megismétlik a poént, hogy mindenki lemaradjon a következőről, illetve a rágcsálásokból kitűnik, hogy popkornt meg kólát is kevesebben fogyasztanak, mint máskor. Viszont van kis retikülből előszedett otthoni keksz, meg a CBA-ban korábban vásárolt üdítő.

Gondolva azokra, akik lemaradtak a korábbi történésekről, a film elején előbb röviden összefoglalják az eddigi eseményeket, majd kiderül, hogy a jelenben pedig minden szép és jó, boldogan élnek főhőseink párjukkal (ennyit a szingliségről). Aztán jönnek a bonyodalmak, félredugás – vagy éppen a félre nem dugás –, félelem a házasságtól, ésatöbbi, ésatöbbi. A két és fél óra alatt pont annyi (fél)meztelenkedést látunk, mint amit egy-egy évad adott nekünk korábban, Carrie (Sarah Jessica Parker) most sem mutat magából többet, Charlotte (Kristin Davis), Miranda (Cynthia Nixon) és Samatha (Kim Cattrall) azonban büszkén mutogatja negyvenes testét.

Akik még nem nézték meg a filmet, röviden összefoglalva, Veszprémre vetítve, az alábbi sztori tekinthető meg a mozikban. Kati esküvőre készül, amit a megyei könyvtárban szeretnének megtartani, Csilla boldogon él férjével a Rómer Flóris utcában adoptált gyermekükkel, Mária a Dózsavárosban tengeti életét, Szandra pedig egy kézilabdással él boldogan a Fenyves utcában, de nem bír megülni a seggén.

Rovat: