Az elfogultság viszálya

- a buzdító közvetítő -

Alapesetben nem szurkolok senkinek, a meccs közben döntöm el, hogy kit favorizálok. (Persze azért van egy-két liebling, de erről majd később.) Az első napokban hamar kiderült, hogy nem most fogom a szláv focit megszeretni, ellenben a házigazdák lelkesedése nagyon is bejött.

Utóbbiak iránt nyilvánvaló technikai hiányosságaik, gyengécske tudásuk miatt kezdetben inkább szánalmat éreztem, de ahogy ezen felülemelkedve végighajtották a meccseket, azzal belopták a szívembe magukat a svájciak és az osztrákok. Velük ellentétben a csehek és a horvátok alibizése, fetrengése feledtette korábbi gyönyörű játékukat, és elérték, hogy ellenük szurkoljak. No, de nem csak a játék képes erre.

Írhatnék most arról, hogy milyen kíméletlenül hatékony focit mutattak be a németek, és milyen gyönyörű, technikás futballt varázsoltak a gyepre a spanyolok, de mégsem ezt teszem. A holland-olasz meccsen ugyanis nem a játék alapján döntöttem el, hogy kinek szorítok, hanem a riporter, Egri Viktor „teljesítménye” miatt: annyira elfogult volt a taljánok javára, hogy „már csak azért is” a németalföldiek mellé álltam (hiába orrolt meg rám ezért a spagetti-rajongó asszony). Sütött a kommentátorból az utálat, mer’ a tudatlan bíró, meg a gonosz hollandok, akik csak színészkednek, miközben az olasz fiúkat ütik-vágják, ráadásul ötpercenként szóba kell hozni, hogy hatalmas lesgóllal indult a meccs. Hja kérem, hogy még kettőt rúgtak Van Basten fiai (sima 3-0 lett), és a világbajnok fele annyi helyzetet sem tudott kidolgozni, az – szerinte – nem tartozik ide.

Meg az sem, hogy másnap a világ összes bírója és a nemzetközi szövetség is megerősítette, hogy szó sem volt lesgólról, csak ismerni kellene a szabályokat.

Még Egri Viktornak is…

Rovat: