Nagyon magyar

Szőke András <i>Bakkermann</i> című filmjéről

Szőke filmjei leginkább azért szerethetőek, ami miatt utálja is őket az ember. Égbekiáltó amatörizmusuk egyszerre felemelő és lehangoló, provokatív és sekélyes, kultikus és felejthető. Persze mindezt lehet egyedi, dokumentarista és egyéb látásmódúnak is nevezni, mindenesetre nekem nem megy könnyen a befogadása olyan valaminek, ami hiányosságaiból próbál erényt kovácsolni, és értelmetlenségével próbál népszerűvé válni.

Természetesen el lehet adni a kommerszet, a gagyit is, és még az sem feltétlenül szükséges hozzá, hogy valóban ne érintsen magasztos, fennkölt témákat, azonban azt gondolom, hogy senkinek és semminek sem válik a hátrányára, ha az arányokkal és mértékekkel körültekintően bánik.

Szőke András legújabb filmje számomra – feltételezhetően a készítők szándékával megegyezően – a kenyér szentségéről szól. Tetszik az alapötlet, hogy egy kis falusi közösség életén keresztül próbál megragadni globális témát, de a legkevésbé sem tölt el nyugalommal, hogy szinte egyetlen új megoldás, egyetlen új gondolat sincs benne. A pasik mind isznak, a nők mind kurvák, a vezetők korruptak, a polgárok hülyék. Emberek idétlenkednek, veszekszenek, polgármestert, szíveket, és ki tudja még, hogy miket rabolnak, s az egész megmarad képek egymás közé rakott ilyen-olyan halmának.

Erénye-e vagy sem a filmnek, de egyes jelenetei erősen hasonlítanak korábbi vagy mostanság elhíresült magyar filmek képsoraihoz. Na, nem mintha nem látnám szívesen viszont Huszárik Zoltán vagy Pálfi György képeit, de nem vagyok benne biztos, hogy jó érzés, ha csak ezek miatt tudom azt mondani erre a filmre, hogy megérdemli a figyelmet. (A kovászos kádban szerelmeskedő pár felvételei eléggé ott vannak, s az utolsó kockákon a falu kivonuló asszonyai is megérdemlik a maguk dicséretét.)

Igazán szimpatikus a rendező érzékenysége témája iránt, azonban talán nem túl nagy elvárás, ha az előadás minőségét is számon szeretném kérni rajta. Megértem én a nézők iránti igényt, de valóban jó választás ezt a Bon Bon együttes bevonásával megtenni? Tudom, hogy a támogatók között a hazai médiában jelentős szerepet betöltő televíziós társaság is áll, de mindenképpen az ő eszközeikkel kell népszerűséget szerezni? Megértem én azt is, hogy nehéz beszélni úgy a tömegkultúráról, ha annak kényesebb részeit megkerüli az ember, de az igénytelenségről feltétlenül csak igénytelenül lehet beszélni?

Azért álljon itt néhány dicsérő szó is! Kerekes Vica – Tündike, a munkanélküli tanítónő – játéka igazán elragadó. A Kiskovász anyukáját megformáló Lázár Kati a tőle megszokott színvonalas színészi teljesítményt produkálja. Lilienberg Ferenc Tanár úrjában már lényegesen több zavaró amatőrizmus van, de még az ő alakítása is megmarad a tűréshatáron innen. Györgyi Anna kocsmárosnő Irénkéje ugyan „maccci”-ért kiált, de így is hozza a maga elragadó, vampos imázsát.

Azért sajnálom, hogy a magyar lúzerekből hiányzik az a báj, ami egy cseh, lengyel vagy éppen déli szláv vesztesben ott van. Bár lehet, hogy éppen érintettségemnél fogva vagyok szigorúbb hazai társaimmal szemben, de nekünk mintha a szenvedés se menne igazán stílusosan. Vagy mindez a vesztes karakter iránti unszimpátiánkból fakad? Talán nem árt még kalandoznunk a körülöttünk alakuló film- és egyéb kultúrákban, hogy idővel erre is választ kaphassunk.

A filmet 2008. június 4-én vetítették a HEMO Kortárs filmklubjában.

Bakkermann, magyar film, rendezte Szőke András, készült 2008-ban.

Rovat: