Még néhány évvel korábban is az volt a meggyőződésem, hogy a sci-fi alapvetően populáris műfaj, amelyben igazi gondolat aligha lehet. Vagy másként: semmi köze a művészethez. A posztmodern esztétika elmélyült tanulmányozása során döbbentem rá, hogy tévedtem. Azóta – sok más mellett – nem idegenkedem a jó sci-fi műfajától, s ugyanúgy fogyasztom, ahogy a magasművészetet.

Bizonyítékul két szerzőt hoznék példának, akik a hazai könyvpiac porondján az elmúlt időszakban sikeresen szerepeltek.

A napokban Carl Sagan Az éden sárkányai című könyvét olvasgattam. Sagan nevével először a Contact (Kapcsolat) című Zemeckis-film stáblistáján találkoztam. A film sima hollywoodi produkció volt, de találtam a történetben valami izgalmas misztériumot, ami a többi földön kívüli élettel kapcsolatos sci-fi fölé emelte. Most már tudom, hogy mindez a szerző Sagan fantáziájának köszönhető.

Az éden sárkányai 1977-ben jelent meg, és az emberi intelligencia evolúciójával foglalkozik. Végighalad az elmúlt évmilliók történésein, és az emberi agy fejlődését elemzi. A könyv legnagyobb erénye, hogy közérthető formában, mégis szakmailag megalapozottan taglalja elménk kialakulásának fokait, és közben rengeteget töpreng. A szerző tűnődésekbe, feltételezésekbe bocsátkozik, s lenyűgöző gondolatokat vet fel. Ilyen például, amikor arról beszél, hogy álmainkban a zuhanás közismert élménye valószínűleg archetipikus genetikai emlékforgács, amely abból az időből származik, amikor még a fákon éltünk majomemberként, s a gravitáció végzetes lehetett a fajra, az egyedre nézve. Ugyancsak érdekes gondolatsor, amikor a mesebeli sárkányok, törpék és óriások eredetét vizsgálja. Úgy véli, ezek a lények szintén archetípusos figurák, s bennük azok az emberszabású rokonaink fedezhetők fel, akik végül kihullottak az evolúció rostáján, a sárkányok pedig egyértelműen veszélyes hüllők voltak, amelyekkel az embernek meg kellett küzdenie a faj fennmaradásának érdekében. Ebből a szempontból az író jócskán kötődik a Jung-féle elméletekhez.

Ilyen és ehhez hasonló világba vezet Sagan kiváló könyve, amely egyszerre álnaiv és misztikus, de ugyanakkor tudományos munka. A végén ugyan a robotizáció és a számítógépekről való gondolkodás terén már kissé elavult, hiszen 1977-ben íródott, de Sagan már akkor megjövendölte, hogy a számítógép mindennapjaink természetes eszközévé válik majd.

Kedvenc fejezetem az úgynevezett kozmikus naptár megalkotása. Lényege: ha a Nagy Bumm, azaz az ősrobbanás január 1., a jelen pedig december 31. éjfél, 0 óra 0 perc, akkor az első élő organizmusok megjelenése csupán november 15-re esik, az első ősember december 31. délután 13.30-kor tűnik fel, az elmúlt 500 év a reneszánsztól a globalizációig pedig mindössze egyetlen (1!) másodperc éjfél előtt. A kozmikus naptár az idő egyik legérzékletesebb modellezése, amely azt mutatja be, hogy elménk számára milyen mérhetetlenül és felfoghatatlanul sok idő telt el a mi megjelenésünk előtt, s milyen kis parányi múlttal rendelkezünk. Nem vagyunk más, csak néhány perc a kozmikus naptárban. S talán egy pillanat múlva úgy eltűnünk ebben az időben, akár a dinoszauruszok.

Ugyancsak nemrégiben Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyve juttatott kivételes szellemi táplálékhoz. Bevallom, olyan sci-fivel még nem találkoztam, amely felér egy filozófiai regénnyel. Formailag látszólag könnyed munka, valójában viszont mind nyelvileg, mind gondolatilag elképesztően komoly szöveg. Ehhez egyébként az új fordítás, Pék Zoltán átültetése is hozzáteszi a magáét, meg persze Bényei Tamás értő, H. Nagy Péter ügyes és Tillman J. A. kissé túlfogalmazott, mesterkélt ízű esszéje a kötet végén.

Viszont ez az a könyv, amelyről nem mernék műelemzést írni, vagy csak nagyon gondos előkészületek és jókora kutatómunka árán, mert rendkívül sokféle esztétikai, filozófiai és kultúrtörténeti tartalmat hoz mozgásba. Részemről az értelmezések hálójában az a legszimpatikusabb olvasat, amelyet Bényei az identitás kérdésével és az egzisztencialista léttapasztalattal meg az interszubjektivitással kapcsolatban elemezget okosan. És ez még mindig csak a kezdet. Kiváló szórakozás, de az ember csak utólag döbben rá, hogy valójában nehéz könyvet olvasott. Kíváncsi volnék filmváltozatára, a Szárnyas fejvadászra is, szégyenszemre még nem láttam, de remélhetőleg hamarosan végre megjelenik DVD-lemezen.


wolferl