Az elmúlt héten Veszprémben lezajlott XI. Táncfesztivál apropóján érkezett hozzánk egy olvasói levél, amely a fesztivál helyszíneit kritizálta. A levél megjelenését követően több hozzászólás is érkezett a témához kapcsolódva, és ezek után Krámer György, a Táncfesztivál művészeti igazgatója úgy gondolta, reagál a felvetett kérdésekre. Kattintsanak, olvassák el válaszát!

Tisztelt Táncszerető, Brig, Arámi!

A Tánc Fesztiválja és helyszínei című véleményekre szeretnék ezúton reagálni, mint érintett és megszólított.

Előszó: Ha már „Krámer Gyuri” – bár nem tudom, hol őriztünk együtt libát –, akkor legyen te.

Nem könnyű nekem felvenni ezt az álnév mögé bújva bátorkodó „netes”, laza stílust, de igyekszem. Nem álnéven. Tudom, hogy nem illik itt hosszan értekezni, de izgatnak az általatok felvetett problémák, és gondolatokat ébresztenek bennem, szeretném veletek megosztani.

Még mindig előjáték: A Séd moziról.
A Pannon Várszínháznak jó, de a Táncfesztiválnak méltatlan, írod. Ugye nem azt akarod mondani, hogy „ezeknek” jó az a koszos is? Mert ezt visszautasítom! Láttál már ott előadást?
Láttad a Passiót, a Moirákat, vagy ne adj isten a Hotel Mentholt? A dzsungel könyvét? Hallottad már hogyan zúg fel a taps a koszosban?

Érezted már micsoda feszültség tud kialakulni nézőtér és színpad között abban a kis koszosban?

Tovább megyek. Tudod Te azt, hogy a Pannon Várszínház fiatal MŰVÉSZEI kéthetente nagytakarítanak a ház körül, köbméternyi dzsuvát hordanak el, amit a veszprémi aranyifjúság hagy ott? El tudod képzelni, hogy ifjú honjaink és honleányaink mit „csinálnak” oda egy-egy húzós hétvégén?
Tudod, hogy bent a színházteremben, a színpadon miféle TISZTASÁG uralkodik? Azt meg, hogy hol kezdődik a színház és hol ér véget, majd később.

A lényeg.
A fesztivál színvonalával kapcsolatos elismerő szavaitokat köszönöm, jól esik.
Köszönöm művésztársaim, a kortárs táncszínházi szakma nevében is.

A konkrét kérdésre pedig, hogy miért nem lehet a Petőfi Színházba szervezni a fesztivált, csak azt tudom válaszolni, hogy azért, mert Bujtor igazgató így döntött. Bérletes közönségére, játékrendi kötöttségekre, egyeztetési nehézségekre hivatkozva nem adta idén a színházat. Amit tíz éven keresztül az aktuális színházvezetők, akik egyáltalán nem voltak barátságosak hozzánk, meg tudtak oldani, az ennek a színházvezetésnek nem sikerült. Nem tudta, vagy nem akarta megoldani.

Az már csak hab a tortán, hogy a fesztivál öt napja alatt összesen két bérletes előadásuk volt, a nyitónapunkon pedig egyáltalán nem volt a színházban semmi. A Latinovits Zoltán Játékszínről, ahol az elmúlt tíz év legforróbb és legizgalmasabb táncszínházi előadásai voltak, már ne is beszéljünk. Zárva van. Meggyőződésem, hogy Bujtor igazgató nem volt tisztában azzal, hogy mit, kit tessékel ki a színházából. Egy műfajt, melyet nem ismer. Egy jelentős kulturális eseményt, melyből nincs sok a városban. Kitessékelte színházából azokat a kortárs művészeteket igénylő veszprémi polgárokat, akikre, mint bérletes közönségére, egyébként hivatkozik.

Hogy teljesen tiszta legyen a kép mindenki számára, mondom nektek feleim, hogy máshonnan is kitessékeltettünk ám! A megyei kulturális eseményeket támogató MEGHÍVÁSOS pályázaton minden meghívott pályázó kapott kisebb-nagyobb támogatást, egyedül a Táncfesztivál nem. Ezt kapjátok ki, fele barátaim! Vacsorameghívót kaptatok, csak enni nem adtak. Ez már üzenetértékű! Se (megyei tulajdonú) színház, se pénz. Tizenegy év alatt először nem támogatta a fesztivált a megye.

Szerepeljen itt a teljes igazság kedvéért az is, hogy a város közgyűlési határozatban három évre előre garantált támogatásról biztosította a fesztivált. Ez nagy dolog, példaértékű, még akkor is, ha nem túl nagy összegről van szó.

A felvetődött kérdés másik fele a méltó hely. Ez az igazi lényegi kérdés!
Én úgy gondolom, méltó helyszín ott van, ahol méltó dolgok történnek.
Láttátok Várnagy Kristóf táncát a Tűztorony kertjében? Vagy ott voltatok a Tranzdaz előadásán a Dubniczay-házban? És a Városházán az utcaharcos fiatalok? Ladányi Andrea a Sédben? Bizony, csodálatos dolgok történtek velünk az idén!

Különben is, le kéne már szoknunk arról az arisztokratizmusról, hogy a színház az olyan, és csakis olyan hely lehet, ahol számozott székek, bársonyfüggöny, ültető nénik és intelligens lámpák vannak. Te szépen leülsz a helyedre, én produkálom magam, aztán hazamegyünk. Nem, és különösen számunkra, kortárs színházat művelők és az azt kedvelők számára, nem. Aki járatlan utakra merészkedik, mert nem akar a megszokott formákkal, válaszokkal élni, az átértelmez. Átértelmez teret és viszonyokat. Átértelmezi az előadás terét és a nézői viszonyokat.

Persze, a tradicionális színházi közegben is történhetnek fontos és érvényes dolgok, születhetnek és születnek is fantasztikus előadások. De ne mondjuk azt, hogy a színházművészet változtathatatlan, tehát halott.

Ahhoz meg ragaszkodom, hogy az előadás, bármilyen előadás, nem a színpadon, játéktérben történik meg, hanem a néző fejében. A színpadon bonyolódik, de megtörténni csak a nézőben tud. Ezért mondom, hogy például a Séd mozi lépcsője is méltó helyszín, ha ott valami méltó dolog történik, olyan, ami a ti fejetekben, lelketekben rezonanciát vált ki, megérint, közöl, elvarázsol. Persze ehhez olyannak kell ott történni! Percig ne higgyétek, hogy utcaharcos fiatal barátaink azért táncolnak a flaszteren, mert a színpadon nem tudnának! Magasan képzett táncosok, akiknek elegük van a megkövesült arisztokratizmusból, a saját életérzésükről akarnak a saját közönségüknek „beszélni”, ehhez keresnek új tereket, viszonyokat, formákat.

És kedves Brig!
Ne gondold azt, hogy Ladányi Andrea vagy Szabó Réka vagy a Mu Terminált vezető Fejes Ádám hajlandó lenne vállalhatatlan kompromisszumot kötni csupán az én kedvemért. Kompromisszumot, ha egyáltalán, az ügyért kötnek, és ÉRTETEK.

Tudom, hogy nyalizásnak tűnik, pedig nem az. Ha nem hiszitek is, elmondom, ebben a Budapestre begyöpösödött kultursanyarban baromi fontos egy vidéki helyszín, arról nem is beszélve, hogy mit jelent az egész szakmának, hogy hazajárhat Veszprémbe tíz éve.

Nem a lámpásból fogy az olaj. A légtérből szipkázzák el rendszeresen az oxigént.
Meg a szelek.
Hát gyertek, álljuk körül a lámpást egyre többen, nehogy kialudjék!

Tudom még folytatni, ha érdekel!!!

Krámer György