Mennono
Beküldte szerk -
Jó újságíró nem késik. Ott van korábban. Beül, rákészül, satöbbi. Nem? De. Be kell fogadnia, átszűrnie magán, aztán kieresztenie megosztania. Csúnya dolog (akkor is, ha a mai cikket reggelig írtam), hogy öt perc késéssel érkeztünk a Tűztorony udvarába
Ideértünk. Izgalmas helyszín. Az ismerősök a várfalon ülnek, jó lenne odamenni, de nem akarunk zavarni, inkább közel a fűre. Kuporodjunk a fűre, jó lesz onnan nézni. Ezt a várfalas, füves hangulatot, majd tuti beleírom! Egyébként ezen a fesztiválón furán pontosan lép fel mindenki! Ez a srác is elkezdte ötkor pedig bíztam benne, hogy nem fogja. Kék úszósapka, úszószemüveg, fürdőgatya. Érdekes Hm, szeretnék ilyen pocakot! Vagyis hát hasat, pocak helyett! De tényleg, nem kicsit van kidolgozva a srác teste. A mozdulatai is szépek. Biztos jó lesz ez.
Ez alapvetően egy benti darab, de izgalmas, hogy a napsütés adja a fényeket. A beöltözés folyamata is elég látványos. Magára csatolja azt a kék izét. Most magára csavarja. Hm, olyan, mintha vízbe csobbant volna. Ez lehetne a címe! Csobbanás, vagy ilyesmi. Biztos jó lesz ez. Nézzük.
Nézzük mi lesz. Hm, most kilép az összecsavart anyagból, leveszi a sapkáját és meghajol. Hm, most ugye nincs vége? Tíz perces volt? Még a fényképezőm sem vettem elő. Mindegy, majd Magyar Orsolya barátnőmtől kérek képeket fotózott, láttam.
De hogy , hogy lesz ebből cikk?!
(Frenákról kellett volna írnom, és például nem a Szegedi Kortársról. Arról más ír. Pedig abban elképesztően sok minden volt. Néha nem is értettem, hogyan fér ennyi Mondom: ha tánc kell, ha ízig-vérig tánc, akkor ezt keressétek (mondjuk A Zöld Szalon című darabot). Nem mellesleg olyan fináléja volt, hogy konkrétan beletiporta a fejem a betonba. Konkrétan életem fináléja. Nagyzolás nélkül. Itt írok a legnagyobb közönségnek, ezért nem bírtam ki, hogy ezt ne jegyezzem meg egy zárójelben. De ha lesz nagyobb, akkor majd nekik is elmesélem.)
straubbazsi
straubbazsi.blogol.hu