Ó, a golyóim!
Beküldte Daoldin -
Leginkább francia útifilmekben gyakori vágókép, amikor idős, barettsapkás bácsik dobálóznak fémgolyókkal (persze nem egymást célozva), miközben vörösbort szürcsölgetnek, és foghíjas vigyorokat eresztgetnek a kamera felé. A játék neve petanque (ejtsd pétank), és manapság már hazánkban is egyre népszerűbb.
Már az ókori görögök is kezdhetném sablonosan, merthogy a játéknak több ezer évvel ezelőttről is vannak nyomai, golyóztak már az egyiptomiak és a rómaiak is. A középkori katonák annyira kedvelték, hogy sokszor még a csatákat is hanyagolták, következésképp petanque kell a világbékéhez, nem John Lennon dalai. Számos helyi változata terjedt el, manapság a provence-i a legismertebb. Eredete egy lábbénulásos játékoshoz kötődik, az ő kedvéért hozták azon szabályokat, mely szerint csak 610 méterre lehet dobni a labdákat, és mindkét lábnak a földön kell lenni pieds tanqués, mondja a francia (mellékelt fotónk kiválóan mutatja a rossz dobótechnikát).
A petanque szabálya amúgy igen egyszerű: van egy kisebb, általában fagolyó (nálunk öcsi-nek hívják, franciáknál cochonnet, azaz malacka), ez a célgolyó, és ehhez kell minél közelebb dobni a fémgolyókat. Játszható szinte bárhol, a lényeg, hogy a talaj felső pár centije lazább legyen, az apró kavicsos a legjobb. Az a csapat (vagy játékos) kap pontot, amelyiknek a golyója (vagy golyói) a legközelebb van a célgolyóhoz. Természetesen a másik fél szívatása is ér, például a célgolyó, vagy nyerő helyzetben lévő golyó kilökése a mi golyónkkal.
Magyarországon 1989 óta működik a Magyar Pétanque Szövetség, ráadásul a Diákolimpia országos döntőjét épp Veszprémben tartották, múlt héten pénteken. A helyszín a Veszprémi Honvéd Sportegyesület Sporttelepe volt, ahova 120 versenyző érkezett, öt korcsoportból (elsősöktől a középiskolásokig). A játékosok lelkesek voltak, ez tűnt fel először, no meg, hogy milyen lazán bánnak a súlyos fémgolyókkal. Kicsit stresszes volt a röpködő golyók közt nézelődni nyak behúz, lehetőleg minden irányba figyel , de bíztam benne, hogy jól céloznak, és mindenki tisztában van a golyók roncsoló erejével. Én legalábbis igen élénken el tudtam képzelni. A verseny mindenesetre sérülés nélkül zajlott le (nem számítva a szokásos játszótéri sebesüléseket, térdhorzsolás, monokli, stb.), és még veszprémi csapatnak is jutott dobogós hely.
A petanque ideális szabadtéri társas játék, nem kell hozzá túl sokat mozogni, így lusták is űzhetik, de emellett izgalmas, de tényleg, és tök egyszerű. Alig egy hete próbáltam ki először, és minden bizonnyal nem utoljára. Barátokkal klassz időtöltés, közben lehet dumálni a világ dolgairól, és friss levegőn vagyunk. És ha még mellette sörözni is tudnánk, az lenne a mennyország, ám ott az a bizonyos rendelet a közterületről és az alkoholfogyasztásról, így igazán hiánypótló lenne egy kocsma, megfelelő játéktérrel. Addig is maradnak a parkok, és esetleg bizonyos sportpályák sör nélkül.