Az ingatlanvásárlás viszontagságai

- avagy a te anyád -

Hát, egyszer csak elérkezik az az időszak, amikor az ember fia és lánya lakásvásárláson kezdi törni buksi fejecskéjét. Külön örömforrás ilyenkor, ha a beruházáshoz előbb egy másik, résztulajdonolt ingatlantól kell megválni az önrész növelése végett. Meg hogy ne gebedjünk bele a törlesztőrészletbe.

Mert bizony nem mindegy, hogy havi 50 vagy esetleg 80 ropogós tűnik el a bankszámláról, sőt, ha még rezsit is akarunk fizetni, akkor lényegében kettőnk közül egyikünk teljes fizetésének lőttek.

Na, de ennyi kis kezdeti nyavajgás után következzék a java. Nosza, adjuk el hát először a résztulajdonolt ingatlant. Ehhez kell a többi tulajdonostárs beleegyezése, aminek kijárása hetven feletti urak érintettsége esetében nem éppen egyszerű, fájdalommentes és agyzsibbasztó feladat. Két röpke hónap alatt sikerült is. Ekkor nincs más hátra, mint a két hónappal korábban már behülyített ingatlanügynököt felkeresni, szerződést aláírni, lefotóztatni a lakást, aztán várni, hogy felkerüljön az iroda országos adatbázisába. Aztán még várni. És várni. És még egy kicsit várni. Pünkösdhétfőn volt két hete a szerződéskötés, azonban a lakás még mindig nincs sehol a honlapon. Ami végül is eléggé hátráltató tud lenni, a fentebbi önrészes tényezőket figyelembe véve.

Így utólag, persze, már kár volt rápörögnünk a lakásvásárlásra és megnéznünk több mint egy tucat lakást a városban. Ha másra nem is volt jó, abból a szempontból bizonyára hasznos volt, hogy megtudjuk, melyik irodánál nem fogunk lakást nézni. Különösen igaz ez úgy is, hogy kis szemfülességgel a napilapban és a városi hetilapban is megtalálhatóak az irodáknál meghirdetett ingatlanok. Ha így vesszük fel a kapcsolatot az eladóval, nem kell fizetnie neki az ingatlanügynöki jutalékot, nagyobb eséllyel lehet alkudni az árból, stb.

Szóval az irodák, amelyeknél nem vásárolunk ingatlant. Az első, általunk megkeresett iroda két középkorú hölgyet futtat – szó szerint, ők ugyanis az érdeklődővel együtt tekintik csak meg az ingatlant, címet nem adnak ki. Egyébként alapvetően döntő momementum egy iroda jellemzésében, amikor egy adott lakásra vonatkozó némi pluszinformációra kérdezünk rá az iroda honlapján feltüntetett adatokhoz képest. Vannak olyan irodák, ahol a pluszinformációt magának a honlapnak az élőszavas felolvasása jelenti, bár mi nem éppen erre voltunk kíváncsiak. De ez a két hölgy még istenes volt a többihez képest.

Van olyan, hogy több iroda dolgozik ugyanazzal az ingatlanadatbázissal. Ők csak címkiadással foglalkoznak. Egyikük, a Margit-templom mögötti iroda munkatársa, abszolút készségesnek és segítőkésznek bizonyult, és nem bánta különösebben, hogy vagy 25 ingatlan címével távoztam. Később a belvárosban felkeresett társirodájuk munkatársa már annál kotnyelesebb és zsibbasztóbb. Eleve nem értettük, hogy miért akarja ránkerőszakolni az újépítésű ingatlanjait. Persze, szépen hangzik az igényelhető szocpol nyolc éven belül két bevállalandó gyerek esetén felvehető 2,5 milliós összege, azonban mi van, ha mégsem jön ez össze? „Gyere szívem, dolgozzunk kicsit a két és fél milliónkért, tedd szépen szét a lábad? Másrészt az új lakások építői sem buták: éppen annyival kerülnek többe az újépítésűek a használt téglalakásoknál, mint amennyi a szocpol összege. Harmadrészt újépítésű lakást autó nélkül nem éppen főnyeremény vásárolni, tekintve, hogy kivétel nélkül a város szélén találhatóak – a belvárosiak ára meg nem az átlagfizetéshez van szabva. Negyedrészt van szerencsénk újépítésűben albérelni, amiből tudjuk már, milyenben nem akarunk lakni.

Szóval nagyon szerette volna ránk sózni az újépítésű lakásait. És nála tapasztaltuk meg először azt, amit majd egy másik irodánál is: néhány nap múlva rám szólt telefonon, hogy megnéztük-e már a kikért címeket. Gondoltam előtte magamban, hogy nélküle is el tudok ilyen kérdéseket dönteni, ő azonban ezt nem nézte ki belőlem. Mindegy, hogy, hogy nem, még egyszer felkerestem – valószínűleg kényelmi okokból – az irodát, ahová egyébként úgy kellett odaérnem, hogy ő biz fél ötkor bezár, tehát jó lenne négyre vagy korábban megérkezzem. Az, hogy emberek esetleg négyig dolgoznak, biztosan nem merült fel tömpe kobakjában. Másrészt meg ő szolgáltat, tehát ha oadérek negyedre, akkor talán, és ha valóban fontos az ügyfél, tíz percet még rá lehet húzni a munkaidőre. Mondom, gondoltam én. Majd személyesen is ledorongolt, hogy most már jó volna döntenünk, milyen lakást akarunk, mert ő nem ad ki ennyi címet – összesen ötöt! – mert biztosan továbbadjuk másnak, és neki így nem lesz jutaléka. Az egyébként nem számított, hogy a címkiadásnál aláírt nyilatkozatot tettem, hogy azokat tovább nem adom.

Egy másik iroda munkatársa is hasonlóan visszataszítóan tenyérbemászó és rámenős. Középkorú, nagydarab fickó. Felhívtuk, egy Egryn lévő lakás megtekintése végett. Náluk nem kell az irodába bemenni a címért mint a második helyen, és nem is az irodából indulunk együtt, mint az első esetben, hanem a megtekintendő ház előtt találkoztunk, és ott írtunk alá egy nyilatkozatot erről. Megnéztük, nem tetszett. Ő már másnap érdeklődött, hogy akkor megvesszük-e – mintha lett volna időnk alaposan átgondolni a dolgot. Majd ismét felhívott pár nap múlva, hogy van egy, az általunk megadott paramétereknek megfelelő ingatlan, érdekel-e. Érdekelt. Ezután több napra eltűnt, mire pusztán kíváncsiságból felhívtam, ugyan mi a helyzet. Ja, persze, intézkedik, másnap mehetünk megnézni. Mentünk. Találka a lépcsőház előtt, majd a lépcsőházban meghallgathattuk, hogy most már jó lenne, ha döntenénk, ő bizony több ingatlant már nem mutat meg nekünk. Megnéztük, nem tetszett. Másnap a szokásos – hiszen már több lakást is megnéztünk együtt… – telefon, érdeklődés. Nem érdekel, mondom, és mire megköszönném a hívást, lerakja, hallható káromkodással kísérve a mozdulatot. Őt sem keressük többet.

A történetek a végtelenségig folytathatóak. Külön lehetne foglalkozni az ingatlanügynökök gondolatvilágával és gondolkodásmódjával, miket feltételeznek róla és hová kívánják a kedves potenciális vásárlót. Azonban az ő pályájukra is igaz az, hogy aki nem tud emberekkel bánni, az inkább menjen egy gyárba dolgozni vagy dolgozzon táv. Komolyan frusztráló, amikor én égek a tahó ügynök miatt, aki köszönés és az ügyfelek bemutatása nélkül trappol bele emberek otthonába, előttük kritizálva azt, amit a lakók nyilvánvaló pézügyi helyzetük miatt nem tudnak kijavítani, vagy mászik be esőtől sáros lábbal lábtörlés nélkül a nappali szőnyegpadlójára. Persze vannak olyanok is, akik rendkívül segítőkészek és udvariasak, de ők vannak – mint egyébként mindenhol máshol is – kisebbségben. Zárásként annyit: valószínűleg újsághirdetés alapján, és nem irodán keresztül fogunk ingatlant vásárolni.

Rovat: