Mi a jelentősége és célja az oklevéltár kiadásának, miért maradtak fenn csak töredékesen az okmányok? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

„A veszprémi püspökség római oklevéltára. A nagy mű elkészült. Most jelent meg a negyedik nagy kötet, mely egyszersmind befejezője az ugynevezett veszprémi Monumentáknak. A korszakos munka külső fényes kiállitásáról és a feldolgozott régi okmányok óriási anyagáról a lapok már hoztak beható és bőséges ismertetéseket. Méltatták az óriási anyagi és szellemi áldozatokat is, melyekbe a nagy kötetek kerültek.
(...)

Az oklevéltár tulajdonképpen a XIII. században kezdődik, mert a folytonos békétlenségek és belső villongások miatt Rómában is elvesztek a második ezredév első századainak okmányai. Az is igaz, hogy az Árpádkor közepéig igen keveset gondoltak az irásbeli munkálatok biztonságáról. De nem is igen voltak olyan helyek, amelyek azok védelméröl igaz garanciát nyujtottak volna. Még a török világban is csak az esztergomi, zágrábi és veszprémi archivum menekedett meg a pusztulástól. És jól tudjuk, hogy a veszprémi is csak ugy tartotta fenn magát, hogy egyik helyről a másikra vándorolt, a szomszád várakba, Sümegre és Sopronba szállittatott, és hogy az okmányok igen hézagosan és igen gyéren szálinkóztak vissza Veszprémbe.

A pápai levéltárról azonkivül tudjuk, hogy a XI.- és XII-ik században igen laza összeköttetésben állott velünk, mert apostoli fejedelmeink sok tekintetben önállóan és függetlenül működtek hierarkikus téren is. Innét magyarázható az a tünemény, hogy első püspökeinkről nem tudunk semmit sem. Még a nevüket sem ismerjük, Rómában sincs emlékük. De igaz az is, hogy Rómában is csak a XIII. században kezdték a keresztény központositást szorosan és rendszeresen érvényesiteni. Az okmányok táblázatos kimutatásai innét datálódnak.

A Monumenták tulajdonképeni feladata tehát az, hogy a mohácsi vész előtti történeti okmányokat összegyűjtse, a veszprémi egyházmegye érdekkörébe eső adatokat egybeállitsa és a római archivumokban található okiratokkal kibővitve oly képet állitson össze a veszprémi püspökség multjáról, melyhez hitelesség tekintetében semmi kétség nem fér. Azért van minden állitásra két-három forrás-citáció, hogy történeti bizonyosságról senki ne kételkedjék.

Az okmánytár négy nagy vastag kötetben négy cyklust, időszakot karol fel. Az első 1209–1275-ig tart, a második 1276–1416-ig, a harmadik 1416–1492-ig és a negyedik 1492–1526-ig, a mohácsi vészig.”

– A kötetek egyik legérdekesebb része az Árpádházi Szent Margit szenttéavatását megelőző tanúkihllgatások.Ezekből kiderül, miért lehetett valakit szennté emelni a XIII. században, hány tanút hallgattak meg a csodákkal kapcsolatban, egyáltalán mik számítottak csodának az akkori emberek számára. A kiadvány egyébként modern, CD-Romos kiadásban is elérhető már.