A néptánc értéke – II. rész

Beszélgetés egy oktatóval…

Vastag Richárd néptáncot oktat Veszprém megye több településén, azaz nem feltétlen a tanítás-szerep az elsődleges a munkájában, hanem az értékközvetítés. Múlt héten megkezdett cikkünk második részében a kultúra közvetítését és az ezzel kapcsolatos kihívásokat járjuk körül.

Index: – Azt mondtad, hogy gyerekeket és felnőtteket is tanítasz. Ezt a kettőt biztosan nehéz összeegyeztetni, de hogy mi is tudjuk mennyire: pontosan milyen korosztály jár hozzád?

Vastag Richárd: – Az ajkai együttesben 12 éves kortól 35-ig bezárólag vannak tagok, a zirciben – ha jól tudom – olyan 16 éves a legfiatalabb, és 25 a legidősebb táncos. Zircen működött régen gyerek néptáncegyüttes, amit egy nagyon kedves barátom vezetett. Amikor nem tudták tovább működtetni, akkor az itteni táncosok bementek Veszprémbe a Bakony Táncegyüttesbe – ahol jelenleg én is tanítok. Voltak olyanok, aki ezt nem tudták vállalni, de most, hogy újra lehetőségük van helyben gyakorolni, jönnek szép számban. A gyerekek felnőtté váltak, visszajönnek, és hozzák a gyerekeiket is. Ez csodálatos dolog, és remélhetőleg több generáción keresztül fog működni.

Index: – Támogatja valaki a csoportokat, vagy ti küzdötök a fennmaradásért?

VR: – Az utóbbi. Persze az ajkai utánpótlás csoport az művészeti iskolán belül működik, és mivel eddig állami normatívát kaptak ezek az iskolák, könnyebben tudtak boldogulni, de ugye az állam csökkentette ezeket a pénzösszegeket, így elég rossz helyzetbe kerültek – így mi is. Szerintem ennek az egyetlen célja az volt, hogy minél több iskolát bezárjanak, minél több művészeti suli megszűnjön. Ezt sikerült is elérni, hiszen tavaly szeptemberben rengeteg ilyen iskola becsukta kapuit, a mienket sem tudtuk fenntartani. Nem lehet kigazdálkodni! Eddig 350 gyereket fel tudtunk öltöztetni népviseletbe, zenekart tudtunk biztosítani, fellépéseket szerveztünk, kirándulni vittük őket például Erdélybe, táncházakat csináltunk… A mostani pénz csak arra elég, hogy a bérleti díjakat kifizessük, és egyéb költségekre. Semmi pozitív dolgot nem tudtunk kihozni ebből. Magyarpolányban volt egy művészeti iskola, velük egyesültünk, és így életbe tudtuk tartani a dolgot. Minden nap azzal telik el, hogy próbálunk minél több támogatót szerezni. Zircen ez sikerült is, mert az egyik bank mögénk állt egy elég nagy pénzösszeggel, amiből hangtechnikát vettünk, hogy egyáltalán tudjunk próbálni. Aztán az önkormányzat is segített, és az egyház adja nekünk a próbatermet. Ajkán is pályázatírásokból szerzünk pénzt. Ez így működik!

Index: – Tehát az anyagi gondokat is az együttesvezetőnek kell megoldani. Gondolom, sokan hiszik azt, hogy ti csak megmutattok egy táncot, és kész… de ez ennél nehezebb feladat, jól látom?

VR: – Nem csak azzal foglalkozik a vezető, hogy megtartja a próbát X időtől Y-ig, hanem a csoport tagjait próbálja elirányítani. Sok ember sokáig összezárva azért nehéz helyzeteket teremt, és lehetnek problémák. Az én két csoportom nagyon szerencsés ilyen szempontból, mert jól megvannak egymás mellett. Mindenki célja, hogy néptáncot tanuljon, és ezért küzdenek is. Járnak heti 3–4-szer próbákra, Zircen sajnos csak kétszer. Ahhoz, hogy mindez így működhessen, kell egy főnök, egy irányító. Azért nem mindig jár sikerrel az ember, főleg a fiataloknál. Apró viták mindig vannak.

Index: – Érezted már azt, hogy nem éri meg? Mert magánéleted nem nagyon van…

VR: – Magánéletem konkrétan nincs! Azonban úgy élni, hogy az ember azt csinálhatja, amit szeret, csodálatos dolog. Nekem is van főnököm, de mégis szabadon gondolkozhatok koreográfiákról, szemléletekről és értékekről; nem mondja senki, hogy itt a határ, és ezt nem léphetem túl. A régi világ felfogása szerint gondolkodom: jól élni, és kész! Egyszerűen így szeretném leélni az életemet. Ez a népi kultúra megfogott, soha, egyetlen alkalommal sem gondoltam volna, hogy elég. Még a legnehezebb pillanatokban sem. Annyira jó ezt csinálni, hogy eszedbe sem jut. Sokszor küzdeni kell, de megéri. Volt már rá példa Ajkán, hogy volt egy üres hentesbolt, és azt kellett próbateremmé átalakítani – és megcsináltuk. Sokkal jobban értékelik azt a gyerekek, ha így is elérnek valamit, és nincs alájuk rakva minden. Az igaz, hogy még nem próbáltam, milyen olyan együttesben lenni, ahol rengeteg pénz van, de jó ez így.

Index: – Fontosnak tartod mindazt, ami a néptánc mögött van?

VR: – Ha csak a néptánc lenne a fontos, akkor bemehetnék, és bármilyen mozdulatot taníthatnék a közösségnek. Lehetne divattánc, hastánc, aerobic vagy bármi! A néptáncban nem mozgás-koordinációt tanít az ember. Pontosan ezért nem lennék más táncos közösség tagja, mert nem látom azokat az értékeket, amiket a néptáncban megkaptam. Az a fontos, hogy minél több értéket át tudjak adni. Másokat is átjárjon egy népdal, mikor eléneklik, és érezzék annak lényegét; talpig megérezzék, hogy milyen magyar embernek lenni. Nagyapám szerencsére a mai napig él, és mindig kérdezem, hogy mi, hogyan volt régen. Fontos tartani a kapcsolatot az idősebb generációval, mert nagyon sok mindent elmondanak, amiből tanulhatunk. Hiszen a mai világban mindenki rohan, nincs idő beszélgetni, két kedves szót nem szólnak egymáshoz az emberek, csak valahonnan el akarnak jutni valahová. A mai gyerek értékrendjében csak a modern technikai vívmányok vannak, és így nőnek fel. Elfelejtenek minden olyan dolgot, ami az élethez nélkülözhetetlen. Legfőképpen beszélgetni felejtenek el az emberek. Ez félelmetes!

Index: – Úgy érzed, sikerül átadni mindazt, amit te érzel ezzel kapcsolatban?

VR: – Ha a gyerekek megérzik a népi kultúra jelentőségét, akkor az már valami. Nem ellenzek semmit, mert haladni kell a korral – én is velük tartok inkább egy diszkóba, hiszen meg kell találni velük a közös nevezőt ahhoz, hogy át tudjam adni a tudásom. Az idősebbek már jókat nevetnek azon, hogyan sikerült beléjük nevelnem ezeket az értékeket, és már büszkén veszik fel a népviseletet. Nemcsak magyar néptáncot táncolnak, mivel a nemzetiségi kultúrák összekavarodnak. Ettől lesz igazán szép a mi táncunk. Ennek ellenére mégis úgy látom, hogy a tanítványaim magyarságtudata erősödik. Szerintem legyenek büszkék arra, hogy magyarok!

Index: – Ezek szerint a néptánc az egy közvetítő kultúra?

VR: – A művészet csodálatos képződmény: lehet jó és rossz; lehet vele rombolni és építeni is. Azonban akkor válik művészetté, ha értékeket közvetít, képvisel. A néptánc nagyon jó arra, hogy a magyar kultúrát továbbítsa, és az a legjobb, ha gondolatokat is ébreszt a nézőben. Ezt nagyon nehéz elérni. Nehéz egy táncot eredethűen visszaadni. Én az archaikus gyökereket szeretem: van egy tánc, azt egy faluban táncolták, és ehhez szokások kötődtek. Ezt kell valahogy átadni a nézőnek. A hitelesség a legfontosabb! Nem kell show-t csinálni a néptáncból, mert az csak arra jó, hogy eladjam.


Ani
annni@citromail.hu

Rovat: