Vasárnap zárva

- avagy Veszprém – a halott város -

Mivel töltsük a vasárnapot? Egy olyan, egész héten át nyitva tartó boltban dolgozom, amely az egyik veszprémi üzletközpontban található. Vasárnaponta gyakran csodálkozom, hogy sokan kirándulás vagy múzeumlátogatás helyett a hipermarketek rideg, fogyasztásközpontú világát részesítik előnyben. Magamban sokszor elátkoztam már ezt az embertípust, de múlt vasárnap óta különösen bensőséges empátiát táplálok irántuk.

Történt ugyanis, hogy egy nyugodalmas vasárnap virradt rám. Nem kellett munkába mennem, és volt egy olyan léha délutánom, amelyet végre szabadon felhasználhattam, korlátok nélkül, nem szorított az a bűntudatos belső óra sem, amely egy befejezetlen regényhez parancsol, vagy saját személyes tennivalóim elvégzésére utasít. Egyszerűen azt tehettem vele, amit csak akarok.

Nemrégiben az ÉS-ben dicsérő cikket olvastam György Péter tollából a felújított Laczkó Dezső Múzeumról. Nos, gondoltam, épp ez az a pillanat, hogy végre közös családi séta keretében elporoszkáljunk a múzeumba, és megnézzük ezt az izgalmasnak ígérkező kiállítást. Megebédeltünk 1 óra tájban, párom utánozhatatlanul finom májgombóc-levest, fokhagymás-tejszínes csirkeragut készített, ittam hozzá egy pohár badacsonyi fehéret, aztán elnyúltunk álmatagon a díványon. Alig 1 és negyed óra szunyókálás után 3 óra körül ébredtünk fel, odakint szinte már igazi tavaszi fényözön szikrázott az utcákon. Kinyújtóztattuk tagjainkat, elkortyolgattunk egy csésze feketét, és a legnagyobb békességben, ahogy az már egy vasárnapi kispolgártól elvárható, készülődni kezdtünk a múzeumba. Ekkor pontosan fél 4-et mutatott a vekkeróra.

Ám nem olyan fából faragtak engem, hogy csak úgy mindenfajta kétely nélkül bárhová is elinduljak. Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, sebtiben rácsatlakoztam a világhálóra, ott is egészen pontosan a Laczkó Dezső Múzeum weblapjára, s döbbenten láttam, hogy a múzeum vasárnap déli 12 órától mindössze délután 4 óráig tart nyitva. Fél óránk volt tehát arra, hogy az Erzsébet ligeten átvágva berohanjunk az intézménybe, hogy aztán negyed órát tölthessünk annak a kiállításnak a megtekintésével, amely az ÉS szerint annyira príma, hogy legalább 2 órát igényel. Mondanom sem kell, fájdalmasan vettük tudomásul, hogy erről a szép vasárnapi múzeumlátogatásról lemaradtunk. Természetesen válogatott dohogások közepette nyugtáztam a fejleményt. A biztonság kedvéért felhívtam a múzeumot, ahol egy unott női hang közölte, hogy 4-kor valóban bezárnak, de március 15-től vasárnap már 6-ig fognak nyitva tartani. Ez azonban engem aligha vigasztalt március 2-án, vasárnap.

Ekkor azonban még mindig nem adtam fel, gyorsan felkapaszkodtam néhány programajánló weblapra, hogy áttekintsem, hová is lehetne eljutni vasárnap délután 4 órakor a városban egy múzeumlátogatásra. Komoran és kissé dühösen jelenthetem, hogy azok közül a kiállítóhelyek közül, amelyeket egyáltalán megtalálni az interneten: sehová. Az egyetlen Dubniczay-palota kivételével, amely persze délután 17 órakor szintén bezár, s ahová hármunknak 1500 forintért csak úgy nem érdemes 4 órakor elindulni, hogy aztán alig fél óra alatt rohanjunk rajta végig.

Nem értem. Míg a média, a kulturális tárca és valamennyi önkormányzat reggeltől estig amiatt sajnálkozik, hogy az istenadta nép nem jár múzeumba, botor módra épp vasárnap bezár minden múzeumot, vagy legalábbis a vasárnapi ebéd idejére és a kora délutáni sziesztára időzíti nyitva tartását. Miféle koncepció ez? Szerintem a közismert magyar provoncialitás egyik kézenfekvő bizonyítéka. Úgy tudtam, hogy a múzeumok régóta épp a hétvégére, főként a vasárnapra koncentrálnak, hogy a szerencsétlen munkás vagy kispolgár az egész heti meló után legalább a teremtés pihenőnapján rábírható legyen némi kultúrtáplálékra. Ehelyett a lehetőségét is elveszik annak, hogy valaki vasárnap 4-kor betévedjen egy múzeumba.

De nem olyan fából faragtak engem, hogy feladjam oly ritka kimozdulási szándékomat. Még legalább fél órán keresztül próbáltam a világhálón olyan programot, rendezvényt, kiállítást keresni, amely megmenti vasárnapomat. Csalódott képpel jelenthetem: nem sikerült. Először az állatkertre voksoltam, de ott is 4 órakor zártak. Megnéztem a pláza moziműsorát, némi Johnny Deppes Sweeney Toddban reménykedve, de megrökönyödve (és akkor már egészen csúnya káromkodással) vettem tudomásul, hogy az Asterix, a Macskafogó 2 meg két-három tini- és családi vígjáték mellett Tim Burton nyilván „túl elvont” mozija nem kaphatott helyet. Csupán egyvalamit találtam: pókerversenyt az Italtőzsde nevezetű csehóban, ez viszont nem túlságosan villanyozott fel. Még két dolog maradt, amit egyébként vasárnaponta gyakran látogatunk: az uszoda vagy a cukrászda. De most sem úszni, sem süteményt falni nem akartam.

Nos, persze többen vádolhatnak azzal, miért nem mentem kirándulni vagy sétát tenni szép belvárosunkban. Igazuk van. Csakhogy Veszprém valamennyi szegletét az elmúlt 4 évben már bejártam legalább tucatszor, s most épp valami szellemi időtöltéshez támadt kedvem. Azt is szememre vetheti bárki, hogy hatvan perc keresgélés a világhálón nem elegendő az aktuális vasárnapi délutáni programok, kiállítások feltérképezéséhez, s biztosan figyelmetlen voltam, mert kihagytam olyat, ami legalább 6-ig nyitva tart, és bizonyára tetszett volna. Lehetséges. De azért nagyon furcsa, hogy ehhez előzőleg egy tudományos expedíciókat megszégyenítő kutatásba kell kezdenem.

Egy azonban biztos: most már megértem, hogy míg én a pult mögött teljesítek szolgálatot vasárnap a munkahelyemen, miért látok annyi fásultan őgyelgő, bevásárlókosárral egyik bolttól a másikig ténfergő zombicsaládot az üzletközpontokban. Mit is tehetnének mást? Nincs több alternatíva. Az agyonszidott multikon kívül Veszprémben nincs is más választás, vagy minden egyéb hely: vasárnap zárva tart.

wolferl

Rovat: