Az igenek és nemek harca

- avagy az elutasító igenről -

Arról nem fog szólni ez az írás, hogy tulajdonképpen miről is szavazunk. Sokkal inkább arról, milyen nyakatekert gondolatmenet húzódik a beikszelt válaszok mögött. Ugyanis az „igen”, ami egy pozitív válasz, jelen esetben valaminek a felszámolását, tehát egy negatív jelentést hordoz, az elutasító „nem” pedig valaminek a létét hosszabbítja meg.

Persze lehet viccelődni a napilapban nemrég megjelent poénnal is, vagyis: helyszín az iskola, magyar óra. Elmélkedés a tagadásról és az állításról. Tanár: a magyar nyelvben két tagadás („Nem látok semmit”) tagadás marad, ezzel szemben az indoeurópai nyelvekben két tagadás („I don’t see nothing = I see something)” állítással ér fel. Tanári megállapítás: olyan nincs, hogy két állítás tagadást jelent. Lelkes diák: „Aha, persze”…

Szóval, akkor visszatérve az igenekre és nemekre. Aki igennel szavaz, az azt akarja, hogy ne legyen tan-, napi- és vizitdíj. Mögöttes gondolatmenet: – Igen, azt akarom, hogy töröljék el ezeket – és nem az, hogy: – Igen, legyenek az előbbi díjak. Ezzel párhuzamosan az, aki nemmel szavaz, az azt gondolja, hogy: – Nem, ne töröljék el egyik díjat sem (kettős tagadás!), maradjon mindhárom – és nem az jár a fejében, hogy: – nem, ne létezzenek tovább e díjak.

Valójában persze nem túl hangosan és érintőlegesen kimondva – ezt elsősorban az utolsó napokban is meglehetősen lagymatag ellenzéki kampány mondatja velem – tulajdonképpen egy negyedik kérdés is szerepel a lapon. Ez pedig: – Ön elégedett a kormány tevékenységével? (– és nem az, hogy: – Ön elégedetlen a kormány tevékenységével? Igen vagy nem…) A népszavazási kampány stratégiája a Fidesz részéről – érdekes, hogy az MDF állásfoglalását meg nem tudnám mondani – nem volt egyértelműen eldöntött. Hiányzik még ma, négy nappal a népszavazás előtt is a konkrét állásfoglalás arról, hogy tulajdonképpen mit is várnak az emberektől: azt, hogy mondjanak véleményt, mégpedig elutasító véleményt a második Gyurcsány-kormány munkájáról, vagy mondjanak véleményt ugyanezen kormány három intézkedéséről, vagyis a három díj beveztéséről. Sőt, az ellenzék politikusai közül ki-ki vérmérsékletnek megfelelően hol egyiket, hol másikat hangsúlyozta megnyilvánulásaiban. Politikai elemzők szerint ez nem volt feltétlenül jó stratégia.

A szocialisták annál világosabban foglaltak állást a kérdésben: igen, aki elmegy szavazni – ha ugyan! –, az nemet ikszeljen. Ugyanakkor éppen a (veszprémi szocialista frakció fogalmazta meg azt), hogy a választópolgárok döntsenek arról, mennek-e voksolni. Ez azt jelenti – azon túl természetesen, amit –, hogy nem buzdítanak a részvételre.

A kisebbik kormányzó, városunkban azonban ellenzékben lévő liberális párt, vélhetően azért is, mert a három kérdésből kettő az általuk irányított minisztériumot érinti (egészségügy), sokkal határozottabban foglalt állást a nem mellett. Ugyanakkor városi szóróanyaguk nemcsak a népszavazási három kérdésre adandó nemre hívja fel a figyelmet, hanem egyben a városvezetés eddigi munkáját is elutasítja. Lényegében ez a „négynemes” felhívás ugyanazt a logikát követi, mint országos szinten a Fidesz tulajdonképpeni „négyigenes” kampánya. (Mindenképpen elgondolkodtató, hogy az ebben a szóróanyagban megfogalmazott jogosnak látszó kritika az eltelt hét napban újabb elemmel bővült, ami persze már más tészta…)

Továbbra is kérdés számomra, hogy mit tegyenek azok, akik nem adnának mindegyik kérdésre azonos választ. Ők a gonoszak, az árulók, bármelyik oldalról is nézzük őket? Lehet valakinek önálló, pártállástól független, netán szakmai véleménye? Máshogy megfogalmazva ugyanezt a problémát: létezik egyáltalán politikai hovatartozástól független válasz akármelyik kérdésre is? Tovább folytatva ezt a gondolatot: pártot választunk a hétvégén vagy három, a pénztárcánkat érintő kérdésben döntünk? Tisztában vagyunk azzal, hogy a népszavazás nem fog előidézni közvetlen kormányváltást és új parlamenti választásokat? Mi lesz akkor, ha az igenek vannak többségben például a tandíj esetében: tisztában vagyunk azzal, hogy valójában nem tandíj, hanem „fer” (fejlesztési részhozzájárulás) létezik, erről pedig nem szavazunk?

Hoppá! Ez utóbbi nekem is most esett le.

Hogy ha még nem kavarodtunk volna meg eléggé az igenek és nemek harcában, akkor zárásként néhány gondolat a számokról. Ügydöntő népszavazás esetében a körülbelül nyolcmillió választópolgár legalább negyedének és egy főnek kell azonos módon szavaznia egy adott kérdésre ahhoz, hogy a népszavazás abban a kérdésben érvényes és eredményes legyen. Ez körülbelül kétmillió igent vagy nemet jelent. Egy szerdai előrejelzés szerint ez akár meg is lehet, de egyelőre a kérdés még nyitott.

Kíváncsian várom a válaszokat az összes előbbi kérdésre.

Rovat: