Üveges Sándor író, újságíró, műsorvezető, kommunikációs tanácsadó, zenész, rendező, színész és versmondó. Magát legszívesebben entertainer-nek, szórakoztatni akaró és reményei szerint szórakoztatni képes embernek tartja. A megyénkben élőknek leginkább a Naplóban megjelent írásairól ismert.

Index: – Mióta foglalkozik újságírással, hogy indult a pályája?

Üveges Sándor: – 1989-ben, azaz a rendszerváltozás idején lettem népművelőből megélhetési újságíró, azaz olyan ember, akinek az újságírásból kell eltartania a családját. A pályám úgy indult, hogy a megyei napilapnál hatalmas üresedés volt, én meg más ügyben éppen ott jártam, a szerkesztőségben. Szóltak, hívtak, mentem. A legelső munkám úgy volt kolumnás riport (az akkor még) Kapolcsi napok-ról, hogy sem azt nem tudtam, mi az a columna, sem azt, hogy mi a flekk.

Index: – Hogyan emlékszik vissza a Naplónál eltöltött 15 évre?

ÜS: – Kezdetben hiúságlegyezgető érzés volt olvasni a nevemet vagy a monogramomat egy-egy írás elején vagy végén, azután jött az első mélypont, azaz az első elírás, hiba. Akkortól vált aztán igazán felelősségcipelővé a történet. Ez egészen addig jó, érdekes, izgalmas volt, amíg el nem kezdtünk „hasábmilliméterre” írni, azaz minden újságírónak 15,7 folyóméternyi cikket kellett termelnie havonta. Szerencsémre közben elindult a mutációzás a lapnál, és én átképezhettem magamat újságíró-szerkesztővé. Így legalább Ajkán és kistérségében, azaz a Somló környékén mozoghattam a legtöbbet.

Index: – Ki volt eddigi pályájának legérdekesebb interjúalanya?

ÜS: – Nem tudom. Eleinte izgalmas volt, hogy minden miniszterelnök adott nekem interjút, de gyorsan rájöttem, hogy az a kicsi „szemétdomb”, amelyen én is kiskakaska lehetek, nem a miniszterelnökökről szól elsősorban, hanem az engem napról napra körülvevő emberekről. De azért egy-két interjúalanyt megörökítettem a második, „Érintsd meg és menj” című könyvemben is. S mielőtt megkérdezi, elmondom: 15 000 névvel vagy szignóval ellátott munkám jelent meg a másfél évtized alatt a Naplóban. (Nem én számoltam meg, hanem veszprémi könyvtárosok…)

Index: – Az Ön tapasztalatai szerint milyen ma Magyarországon az újságírók megítélése?

ÜS: – Nem tudom. Azt tudom, hogy a saját megítélésem szerint a velem és a nekem dolgozó újságírók – tevékenykedjenek akármiféle médiumnál (rádió, tévé, napi-, heti-, havilap, városi, kistérségi, megyei, regionális és országos szinten) –, egytől egyig kiváló emberek, akikre minden körülmények között számíthattam és számíthatok is. Van, aki a gurujának tekint – bár azt sem tudom, hogy a guru egészen pontosan mit is jelent. De úgy érzem, ezt nekem megtiszteltetésnek illő venni.

Index: – Ön tapasztalta-e, hogy az újságírói erkölcs egyre mélyebb szintre süllyed?

ÜS: – Az újságírói etika szerintem egy grádiccsal sincs sem feljebb, sem lejjebb, mint a „firkászokat” körülvevő napi valóság erkölcsi rendje. Ráadásul pont az a dolguk-dolgunk, hogy azt, mármint a mindennapokat tükrözzük-tükrözzék. Az persze jó, ha az újságíró képes megőrizni azt az erejét, hogy – nem több, de – öt centivel a hétköznapok felett tartózkodjon, mondjuk úgy, hogy szebben beszéli-írja anyanyelvét, mint az átlag, de erre ma már alig néhányan képesek, akkora a loholás, lótás-futás, azaz a teljesítmény kényszere.

Index: – Ön szerint meddig van létjogosultsága a nyomtatott sajtónak az internet terjedésével?

ÜS: – Az internet nem váltja fel a nyomtatott sajtót talán soha. Mindkettő teljesen más médium, más törvényekkel és más befogadói feltételrendszerrel. Ráadásul az internet pont annyira betegítő most, mint volt hajdan az ólommérgezést is okozni tudó nyomtatott sajtó. Az ember pár év múlva rájön, hogy a hírgyorsaság – ami az internet lényege – egyben butító, elkényelmesítő, igénytelenítő felszínesség, és akkor papír-újságért nyúl, hogy abban „villódzásmentesen” el tudjon merülni.

Index: – Milyen beosztásban dolgozik a Polgármesteri Hivatalban, és ez mit takar pontosan?

ÜS: – A beosztásom önkormányzati tanácsadó, a titulusom pedig kommunikációs vezető. Ez a státusz a mindenkori polgármester személyéhez kötött. Az a dolgom, hogy Ajka jó hírét keltsem, hogy információkkal lássam el a városunkkal foglalkozni kívánó sajtót, s hogy ha éppen nem akarnak foglalkozni a várossal, akkor is írjanak, beszéljenek rólunk. Az is dolgom, hogy mozgassam, néha háttértájékoztassam a „médiát”. Na, meg hogy fejlesszem is, ahol éppen szükséges. Mi nem dolgom? Nem avatkozom bele egyikőjük működésébe sem, nem minősítem, pláne nem kritizálom a tevékenységüket. Mellesleg szerkesztek egy havilapot és egy időszaki kiadványt, s kedvem szerint válogatva írok is néha.

Index: – Az újságírói munka szabadságához képest egy önkormányzati beosztás bizonyos fokú megkötöttséggel jár. Miért lépett ebbe az irányba?

ÜS: – Én is így gondoltam a kezdetekben, de ez volt e munkával kapcsolatban a legelső tévedésem. Sokkal szabadabban élek és gondolkodom, amióta itt dolgozom, sokkal több emberrel vagyok már-már jóbaráti viszonyban – lásd, a médiumokban dolgozó kollégáim. Azért léptem ide (többek között), mert újságíróként és szerkesztőként állandóan „sipákoltam”, hogy nem kielégítő a helyi sajtó információ-ellátottsága. Amikor adódott a lehetőség és felkértek, hogy én legyek, aki ezen változtatni képes, naná, hogy vállaltam! Azóta már kaptam jobban fizető, szintén érdekes, ráadásul nem választási ciklusokhoz kötött állásajánlatot is, de maradtam itt, mert szeretem ezt a munkát és ezt a „szövegkörnyezetet”. Eléggé öreg vagyok már ahhoz, hogy szerethessem is a munkámat…

-damien-