Tamás Erzsébet a Kabóca Bábszínház tagja, amely intézmény 2001-ben vált hivatásos színházzá. Megalakulásától – 1992-től kezdve, amikor még bábstúdióként működött – részt vesz a bábszínház munkájában. Hivatásos bábszínész, több mint 15 év komoly szakmai gyakorlattal. Szinte minden darabban játszott, legtöbbször főszerepet, vezető színésze a társulatnak.

Index: – Mivel foglalkozol mostanában a Kabócán kívül?

Tamás Erzsébet: – A Simonyi Általános Iskola 1./A osztályába kértek fel, hogy az épp’ készülő bábdarab létrehozásában segédkezzem. Élmény velük dolgozni, és tapasztalatból tudom, hogy egymásból építkezve fejlődünk közösen, például az ő rajzaik adták az ötletet a színpadképhez, a gyerekek pedig a bábkészítés alatt megismerkednek különféle anyagokkal – fával, nemezzel, stb. A felkészülés során megtanulják az együttdolgozás élményét, a társakra és saját magukra való odafigyelést. Mert pl. olyan bábokkal dolgozunk, amiket két gyerek mozgat, és kis helyen kell elférniük, tehát a saját testüket is tökéletesen kell ismerni ahhoz, hogy – odafigyelve a társakra és saját magukra – életre keltsenek egy-egy bábot, és így közösen hozzanak létre egy bábelőadást.

Ezen kívül a minap tartottam egy rendhagyó irodalomórát a Báthory iskola 2. osztálya számára, és ezentúl havi rendszerességgel ezt teszem. Az óra fő témája a bábszínház sajátos világán keresztül, annak segítségével feldolgozni a gyerekekkel egy-egy témát, mint például a magyar nyelv dallamossága, vagy egy-egy erkölcsi érték, vagy emberi tulajdonság megismerése, megértése.

Index: – Mi a véleményed azokról a bábszínházi törekvésekről, amelyek a tizenéveseket és a felnőtteket célozzák meg?

TE: – A bábszínház ma Magyarországon gyerekműfaj. Célközönségünk az óvodás, kisiskolás korosztály. A meséknek és mondáknak nincs már olyan nevelési értékkel bíró szerepük, mint korábban volt. Nem azt állítom, hogy nem érdemes próbálkozni a tizenévesekkel és a felnőttekkel megszerettetni a bábszínházat, de ha ezidáig nem látott olyan bábszínházi előadást, ami felkeltette volna az érdeklődését, és megszerette volna a bábok világát, akkor bábszínház marad a „ciki” kategóriában, és addig nem lehet erre a közönségre alapozni egy intézmény működését. A tizenévesek épp abban a korban vannak, hogy úgy gondolják, kinőttek a mesékből, pedig nagyon sok népmese mondanivalója hozzájuk is szól, a felnőtté válás témakörét boncolgatja, és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a mesék fejlesztik a fantáziát, és ezáltal a kreatív gondolkodást.

Ugyanakkor itt az élő példa, hogy Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás című bábanimációs meséjének, és a Halott menyasszonynak mekkora kultusza van, igaz tíz évnek kellett eltelnie, mire méltán népszerű lett. Azt hiszem, csak meg kellene találnunk azokat a témákat és azokat a megjelenítési módokat, amelyek az adott célközönséget érintik.

Index: – Tudom, hogy ’99-ben a pároddal megalapítottátok a magánbábszínházatokat, a Délibábszínházat. Ez még most is működik?

TE: – Természetesen. A bábszínháznak ez az a formája, ahol mindenki mindent csinál – kényszerűségből persze. Minden munkafolyamat ránk hárul: bábkészítés, a szervezési feladatokat is mi látjuk el, díszletezés, meg persze a bábjáték – hiszen ketten vagyunk, nem úgy, mint az intézményesített keretek között, ahol ezekre a munkafolyamatokra külön vannak képzett szakemberek.

A Délibábszínház előadásaival szerencsére évek óta visszahívnak minket a megrendelők, úgyhogy van sok felkérésünk, de a leghúzósabb időszak minden évben Mikulás környéke. Napi 3–4 előadással lehet számolni ilyenkor1–2 héten keresztül. Erre az ünnepre minden évben párom írja a meséket, nagy sikerrel (neki 2007 decemberében jelent meg önálló verseskötete).

Mondtatom, hogy már majd’ 10 éve létezik a magánbábszínházunk, aktívan dolgozunk, van például egy vásári bábjáték, Paprika Jancsi története, ami bejárta a fél országot, és most van készülőben a legújabb darabunk, Moha és Páfrány címmel, szóval bábszínházunk nem délibáb. Felkérésre kollégáimmal is játszom bábdarabokban, külön formációban, tehát nem a Kabóca keretein belül.

Index: – Mennyire tartod magad az elképzeléshez – amit tőled idézek: „A báb hatalmát és erejét használva olyan bábszínházi élményt szeretnék nyújtani, ami szórakoztat és játékosan nevel.”

TE: – Tartom magam ehhez az elképzeléshez, hiszen csak az az előadás tud nevelni, amelyik érzelmileg is megérinti a gyereket, és felkelti a kíváncsiságát. Minden művészet az élet értelmét keresi, ez a valóság megismerésének egy sajátos formája, érzéki benyomások, élmények alapján. A bábjáték különösen alkalmas a művészettel való nevelésre, hiszen nagyon sok társművészetre támaszkodva működik; képzőművészet, zene, irodalom… Sokoldalú lehetőség nyílik a megismerésre – s ami a gyerekeknél nagyon fontos: a motiváció nem más, mint a játék öröme.

Index: – A Naplóban tavaly olvashattunk arról, hogy nem csak báb-, de mozdulatművész is vagy.

TE: – Több mint 10 évvel ezelőtt, mikor már bábos pályafutásomat elkezdtem, egy nyaralás alkalmával jártam Barcelonában. Ott láttam először élőszobrot, egy római katonát. Arca, keze bronzszínűre festve, állt mozdulatlanul, míg valaki pénzt dobott a kalapjába. Én abban a pillanatban tudtam, hogy ezt én is meg tudnám tenni. Persze ez furán hangzik, mert ki ne tudna mozdulatlanul állni?! De itt azon van a hangsúly, hogy olyan hosszú ideig – mert ha nem érdekli az embereket, akkor is ott kell állni, rezzenéstelenül! Szóval hazajöttem, és még azon a nyáron próbát tettem. Először bohócként, aztán később Porcelánbabának öltözve álltam. Továbbfejlesztettem – a nevében is bent van; mozdulatművészet. Nem csak odáig tart a művészetem, hogy állok, és ha jutalmaznak, akkor más testtartást veszek fel, hanem ahogy a zenélő dobozok táncoló babái mozdulnak, úgy táncolok én is. Kissé pantomimszerű, mint egy mechanikus szerkezet, amit felhúztak, aztán ahogy lejár, lassan megállok én is.

Évek óta vagyok kint Füreden, a mólón, már visszatérő látogatóim vannak, akik mondják, hogy semmi kincsért nem hagynák ki ezt az élményt, mert a helyi látványosságokhoz tartozik a Porcelánbaba produkcióm. Kisgyerekek állnak tátott szájjal, piszkálnak, hogy vajon élő, vagy műbaba vagyok-e? A felnőttek is sokszor ijedten ugranak félre, ha váratlanul megmozdulok. Külföldön is találkozhattak velem Porcelánbabaként Velencében, Cannes-ban, de láthattak Németországban és Svájcban is, és egyre több hazai rendezvényre kapok felkérést.

Index: – Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen sokoldalú, képzett embert miért mellőz a Kabóca Bábszínház. Te mit szólsz a munkáltatódnál történt változásokhoz?

TE: – Örülök, hogy így látod, a munkáltatóm valószínűleg másképp gondolta. A bábszínház működési alapjait érintő kérdésekben nem értettünk egyet. De nem csak én voltam így ezzel. A társulat 90 %-a jelezte a nyár folyamán a fenntartók felé a problémákat, miszerint, hogy nem tudunk együtt dolgozni a jelenlegi igazgatóval. Sajnálom, hogy ezek után a megye úgy döntött, hogy kiszáll a bábszínház fenntartói közül, mert ugye közös megyei és városi fenntartású volt ezidáig az intézmény.

Index: – Gondoltál arra, hogy esetleg megpályázod majd az igazgatói posztot, ha kiírják a pályázatot?

TE: – Igen, gondoltam rá, ha a jelenlegi fenntartó, Veszprém város kiírja a pályázatot.

Index: – Szabadidődben – ha létezik ilyen egyáltalán – mivel foglalkozol? Hiszen te azok közé a szerencsés emberek közé tartozol, akiknek a hobbijuk a munkájuk…

TE: – Én is így látom, mármint, hogy szerencsém van a munkámat illetően. Az, hogy kondiban tartsam magam, nagyon fontos, hiszen máskülönben nem bírnám sem a bábozást, sem az élőszobrozást. Tehát a mozgás is nagyon fontos az életemben. Szeretek úszni – és egy darabig boxedzésekre is jártam (amíg egy erős edzés után rájöttem, amikor nem tudtam felemelni a kezem, hogy nem tudom összeegyeztetni a munkámmal). Ami azonban már nem függ össze a bábozással, és nagyon szeretem, az a basszusgitározás. Ezen kívül imádom a filmeket, és ha még marad egy kis időm, olvasok vagy a kutyámmal játszom.