Itthon vagyok

- szívatnak és szívunk -

Mint írtam, több hete nem nézek tévét, pontosabban egy-két filmet igen, de hírműsorokat egyáltalán nem. Azt hiszem, jó okom van rá. Ebben erősített meg a magyar televízió vasárnap esti kb. 9 órakor kezdődő műsora. Az egyik kitűzött téma: jogos-e a vasutas sztrájkolók követelése.

Na mármost erről konkrétan nem esett szó, pontosabban csak jogtani értelemben, de érdemi választ nem kaptam. A méltányosság, erkölcsösség, igazságosság kérdése fel sem vetődött (hiányoztak ezek a szavak is). A jogosság ezek szerint (csupán!) jogtani megfelelést, felelősséget jelent.

Nagyszerű, alakul a nyelv. Bár azt hiszem, a polgárt nem az érdekli, hogy mi a törvény vagy a szabály, hiszen Magyarországon a jogrend pillanatszerűen és sztochasztikusan változhat, hanem az, hogy a törvény szava az élet kihívásait, problémáit mennyiben tudja az „együtt élő” többség számára előremutatóan, békésen, bizonyos alapvető életelvek szerint kezelni, megoldani.

Jogi hivatkozási alap: a privatizációs sikerdíj. Erről jut eszembe, hogy szoktam mosolyogni. Múltkor a házunk előtti szállodát elhagyó két olasz kezébe egy üveg bort nyomtam, házit, édesapámét, országimás(!)-propagandaként. Privát élménnyé téve a magyar mosolyt, vendégszeretetet. Privatizáltam a kultúrát, ha nagyképű szeretnék lenni. És ki fizet érte? Kellene? Ha igen, akkor mindenki tarthatja a markát, a maga erkölcsi és szellemi szintjén. Így is nagyjából ez folyik.

Rosszak a kérdések, de sajnos jók a válaszok. Nem a lényeget mutatják, viszont a nyelvet és a szavakat nyelvtani értelemben véve helyes használatban. A kauzalitás működik, csak a tartalom tartalmatlan. Kiüresednek a szavak, jelentőségük nincs, csak a jelentésük marad meg. A lényeg a beszéd, a közbeszéd, a kommunikáció. Öncél. A többi nem számít.

A második kitűzött téma: újra háború van Afganisztánban. Érdekes lett volna, ha az USA és Európa szembenállásáról volt volna szó, és nem arról, hogy mi milyen fejlettek vagyunk, mert arányosan milyen kiemelkedően sok katonánk vállal részt a feladatokban. Miben? Feladatokban? A gyilkolásban? Ott? A rendteremtésben? Mi? Merthogy a háború a terrorizmus ellen van, a terrorizmus elleni harcot szolgálja, és Amerika tudja, amit Európa nem, hogy mekkora a fenyegetettség Európában, de mi, okos magyarok, érezzük, tudjuk, látjuk, csináljuk, és ott vagyunk a topon, Amerika házi kedvencei között, Mi és Amerika, Amerika és Mi. Duma és duma. Afganisztánnak és a terrorizmus-veszélynek mi köze van egymáshoz? Erről egy szó sem esett. Semmi. Nem véletlenül. Mert nem tudható. Itt nincs kauzalitás sem. A rövid, frappáns „médiabelövésés” hazugság pedig könnyen átlátható volna. Itt a műsoridő már csak a pénzről és a figyelemelszívásról szól. Akárcsak a pláza vagy a telefonos segítség – a pénzelszívásról. Az el-, le- és megszívásról.

Itthon vagyok. Szívatnak és szívunk.

várnai

Rovat: