Se füle…

Tóth Tamás <i>Farkas</i> című filmjéről

Filmet néző ember számára kellemetlen érzés, ha nehezen vagy egyáltalán nem tud értelmezni dolgokat a látottak alapján. Ez a film számomra sajnos ilyen. Bár érteni vélek belőle helyzeteket, részeket, de összességében nem túl sok mindent tudok kezdeni vele. Minimalista fogásai még élvezhetőek is lennének, ha legalább részleteiben valamiféle élménnyé állhatnának össze, de így, minden különösebb fogódzók nélkül, nehezen kezelhető alkotás.

A kezdése nem kifejezetten érdektelen. Gyermekkorom egyik meghatározó képsorait villantja be, ahogy az egyik Jókai-hős szánkóval siklik a nagy orosz hómezőn, és farkasok veszik üldözőbe. Itt az első kockákon persze egy szem farkas sem tűnik fel, de a hómezőn suhanó szánkó képe, s az alatta hangzó zene együtt kezdésnek felettébb ígéretes. Aztán leszáll egy helikopter, kieseik belőle egy csontrészeg ember, egy ifjú rénszarvaspásztor egy váróteremnek csúfolt tornácra viszi, ahol az ittas utas kipiheni magát, hogy az első arra megfelelő helyen megint delirálhassa gyehenna testét.

Gyönyörű lenne, ha az volna, de nem az. Még csak nem is ijesztő. Ami igazán rossz benne, hogy tökéletesen érdektelen, unalmas. Technikailag semmi olyan eszközt sem alkalmaz, amitől izgalmas lehetne, s még nehezebben elviselhetővé teszi, hogy olyan narrátort és narratológiát alkalmaz, aki, ami még inkább elveszi azt a kevéske hangulatot is, ami pedig meglehetne benne.

A főhős – Nyikolaj Szergejevics (Alekszandr Basirov) – szerepe szerint azért érkezik e titokzatos, messzi vidékre, hogy a vámpírokká változott farkasokat lebeszélje rossz szokásukról, és véget vessen a rénszarvasokat értelmetlenül pusztító öldöklésüknek. A narrátor elmondása szerint főhősünk a helyi kocsmában még elcsábítja a csinoska kocsmárosnét, majd képességeinek biztos tudatában nekilát feladata elvégzésének. A megcsalt férj és a pásztorfiú kíséretével megérkezik ahhoz a családhoz, akinek a szarvasai közt a legnagyobb pusztítást tették a farkasok. Beszélget a rénszarvasbikákkal, majd megparancsolja kísérőinek, hogy hagyják beszélni a farkasokkal is. Mint aki jól végezte dolgát, visszamegy a faluba, azonban a következő éjjel ismét rátörnek a ragadozók a nyájra, és úgy tűnik, hogy semmi sem változott meg. Lelkiismeretétől hajtva visszamegy a pásztorcsaládhoz, ezúttal a szarvastehenekkel beszélget, akik gyönyörűen körbeállják, majd egy valóban látványosan bemutatott jelenetben, az állatokkal körülvéve, meghal. Ennyi a történet. Nem kevés, de hogy mire elég…

Érteni vélem a misztikus sugallatot, a mesei motívumokat, a nagy orosz valóság apróka gegjeit, de csak nagyon nehezen tudom egymáshoz illeszteni őket. Fricskának túl komolykodó, mély értelműnek pedig túlságosan is felületes. A hazai természetfilmeket alámondó Végvári Tamás hangját hallva pedig nem tudtam eldönteni, hogy a műfaj paródiájával vagy a látottak dokumentarista megerősítésével van-e dolgom. A hatás ebből is kifolyólag igazából semmi, s ez műalkotás esetében ez – azt gondolom –, nem feltétlenül számít erénynek. Gothár Péter Haggyállógva Vászkája alatt ugyanez a narrátori szerep betöltötte a funkcióját, itt azonban nem tudok mit kezdeni vele. Még csak meglenne a lágermesei hangulat is, de hogy gyakorlatilag minden cselekményt, minden eseményt a beszélő mond el, szinte teljesen élvezhetetlenné teszi a művet.

Szép gesztus a nézőre bízni az értelmezést, de a magam részéről – azt gondolom –, ezeknél valamivel több fogódzót is nyújthatna az alkotó, hogy tényleg többet mondjon a filmje annál, mint amit látunk. Képei helyenként valóban látványosak és szépek, szívderítő, ahogy nyelvrokonaink társaságában láthatjuk viszont a nagy orosz problémamegoldót, de azzal, hogy a pásztorok s a problémamegoldó gondjai megszűnnek, miért kell a néző nyakába varrni több újabb feladatot?

A filmet a HEMO Kortárs filmklubjában vetítették 2008. február 6-án.

Farkas, magyar film, rendezte Tóth Tamás, készült 2006-ban

Rovat: